A csúcsot ostromolták és történelmet írtak a fiatalok Auronzóban

Magyarország 25 arany-, 12 ezüst- és 7 bronzéremmel zárta a 2023-as ifjúsági, U23 világbajnokságot. Ezzel a szerepléssel sikerült felülmúlni a tavaly Szegeden mutatott teljesítményt is, azaz minden idők legsikeresebb korosztályos világbajnokságát zártuk. Három versenyzőnk is triplázott az aranyérmek számát illetően, emellett először fordult elő az, hogy ugyanaz a nemzet nyerte mindkét korosztály női és férfi kajak négyes számait. Makrai Csaba és Foltán László szövetségi kapitányok is elismerően értékelték az elmúlt hét történéseit.

Tavaly szeptemberben a szegedi korosztályos világbajnokságon 21 arany- 13 ezüst és 5 bronzéremmel Magyarország minden idők addigi legjobb szereplését mutatta be a vb-k történetében. Akkor úgy tűnt ez a szint maximum tartható lesz, felülmúlni már nagyon nehéz. Kevesebb mint egy évvel később Auronzó után viszont ismét arról beszélünk, hogy fiataljaink történelmet írtak. Négy aranyéremmel, összesen pedig 5 medáliával szereztünk többet a vasárnap véget ért olaszországi versenyen, ami még úgy is elképesztő, hogy az ötezer méteres mix váltóknak köszönhetően bővült az idei program. Toronymagasan nyertük az éremtáblázatot, ráadásul több aranyérmet szereztünk, mint amennyi érmet a mögöttünk végző németek összesen. Ha pedig az egész csapat teljesítményét nézzük, akkor elmondható, hogy a 60 fős keretből 56-an állhattak fel legalább egy alkalommal a dobogóra. 

A csúcsot ostromolták és történelmet írtak a fiatalok Auronzóban

Kajak szakágban az ifjúsági és az U23-as korosztályt együttvéve 15 arany, 5 ezüst és 3 bronz volt a magyar termés. Makrai Csaba kajak utánpótlás szövetségi kapitány a vb zárása után érthetően elégedett volt, a versenyzők mellett a felkészítő edzők munkáját is kiemelte. 

„Tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a gyerekekről és az edzőkről. – kezdte a kapitány. – Azt gondolom, hogy mindenki megtett minden tőle telhetőt, 

egy nagyon tehetséges és motivált fiatal társaság alkotja a kajakos csapatot.”

A két korosztály figyelembe véve minden olimpiai számban volt magyar a dobogón, sőt 12-ből, 10 alkalommal annak a legfelső fokán. Emellett a szakág olyan tettet hajtott végre, amelyre korábban egy nemzet sem volt képes. Mind az ifjúsági, mind pedig az U23-as korosztályban, női és férfi fronton is behúzta az olimpiai K-4 500 méteres számot. 

A csúcsot ostromolták és történelmet írtak a fiatalok Auronzóban

„A felkészülési program úgy néz ki, hogy a kapitány állít össze egy négyes, amit ki lehet hívni. Gyakorlatilag az ifjúsági fiúknál és lányoknál, illetve az U23-as nőknél is egy kapitányi négyes volt, ami egy folyamatos gyakorlás, készülés eredménye lett. Egyedül az U23-as fiúknál volt úgy, hogy az egyesületi edzők állították össze a négyest. Nagyon jó egység alakult, szép eredményt értek el azzal, hogy nyerni tudtak.” – mondta Makrai Csaba hozzátéve, hogy az általa kijelölt egységek sikere mintegy fél éves munka eredménye volt.

A csapathajók mellett, rengeteg kiváló egyéni teljesítmény aranyozta be a hétvégénket. Többen is szereztek legalább két érmet, sőt az U23-asok között versenyző Csikós Zsóka és Rugonfalvi-Kiss Janka egyaránt három világbajnoki címmel térhetett haza.

„Azt gondolom, hogy Csikós Zsóka lassan kikerül az U23-as berkekből, bár indult már felnőtt világversenyen is. Nagy reményekkel indulhat akár a jövő évi olimpiai szereplésért is, egy kiváló, tehetséges versenyző. Rugonfalvi-Kiss Janka elsőéves U23-asként három győzelemmel debütált. Azt látni kell, hogy egy kiváló korosztály került fel az U23-as mezőnybe, Keller Gergő is nyert a négyessel, illetve Hidvégi Hunor K-1 1000 méteres bronzérme is szenzációs.”

A csúcsot ostromolták és történelmet írtak a fiatalok Auronzóban

Az ifjúságiaknál mind a rutinosabbak, mind az újoncok szintén jó vb-t zártak, itt is voltak kiemelkedő teljesítmények.

„Samu Péter és Hidvégi Zalán tavaly is világbajnokok voltak, most két olimpiai számban, párosban és négyesben meg tudták ismételni, ez dicséretes. Férfi kajakban mind a három olimpiai számot megnyertük. A még serdülőkorú Gazdag Marcell, Mircse Iván páros azzal, hogy harmadik lett (K-2 1000 méteren) az ifik között, bizonyították tehetségüket, és azt gondolom, hogy sikeres pályafutás áll előttük.”

A csúcsot ostromolták és történelmet írtak a fiatalok Auronzóban

Makrai Csaba szerint, az elmúlt évek sikereinek titka a magasan képzett edzők kiemelkedő munkája. Segítik egymás munkáját, és mindenki arra törekszik, hogy a sportág fejlődjön. Emellett kiemelte a jól működő versenyrendszert, az egyesületeket és a szülőket is. 

Július végén jön a szezon másik kiemelkedő nemzetközi versenye a montemori Európa-bajnokság, amelyre egy némiképp átalakított kerettel utaznak majd a kajakosok.

„Az U23-asok a »B-vonallal« fognak menni, kivéve az egyesben indulók. Minél szélesebb körben kell biztosítani a lehetőséget az élutánpótlásnak, hogy megmérettessék magukat a nemzetközi mezőnyben. Az ifiknél is néhány versenyszámban a válogatón második helyezést elérő egységek indulnak.” -zárta Makrai Csaba.

Kenuban is folytatódott az elmúlt évek felfelé ívelő tendenciája. Foltán László csapata a vb-n 10 arany-, 7 ezüst- és 4 bronzérmet szerzett, amellyel szintén sikerült felülmúlni a szegedi teljesítményt.

„Beszéltünk arról, hogy hogyan lehetne felülmúlni minden idők legjobb világbajnokságát. Ha olyan eredménnyel mentünk volna haza, mint tavaly, maximálisan elégedettek lettünk volna. Nézve a vb-táborban az időeredményeket bizakodók voltunk, a srácok pedig bearanyozták a hétvégénket." – értékelt a kenu utánpótlás szövetségi kapitány. 

A csúcsot ostromolták és történelmet írtak a fiatalok Auronzóban

Az olimpiai számokban 3 arany mellett, 1 ezüst és 2 bronz került hozzánk, ami szintén kiugró teljesítmény. Foltán László elmondta, mindenkin látta az elszántságot, és a küzdeni akarást a dobogóért.

"A csapatértekezleten a vb előtt azt kértem, hogy mindenki adja ki magából azt, ami benne van. Senkibe ne maradjon olyan tartalék, amit hazavinne. Azt gondolom, hogy 

mindenki büszke lehet magára és megérdemelnek egy nyaralást augusztusban.”

A kapitány dícsérte a három aranyérmet szerző Kiss Ágnest, akinek kapcsán megemlítette, hogy tehetsége a magyar kenu nagy szerencséje, de egyben felelőssége is. Úgy érzi, hogy Ági és a többiek szereplése is jól példázza azt, hogy a három éve felvázolt szakmai program működik.

A csúcsot ostromolták és történelmet írtak a fiatalok Auronzóban

„Akkor rimánkodtunk férfi kenuban egy éremért és két éremnek úgy örültünk, mint most ennek a tíz aranynak. Le kell ülnünk ősszel és ki kell gondolnunk, hogy mi lehet a stratégia, amivel ezeket a fiatalokat át tudjuk terelni a felnőtt mezőnybe, mert erre nagy szükségünk van.”

Opavszky Réka négy számban is rajthoz állt Auronzóban, neki volt a legsűrűbb a programja. Mindhárom medálból szerzett egyet-egyet és végig nagyszerűen versenyzett.

„Amíg az ifikre figyelnünk kell, és nem zsigerelhetjük ki őket, addig az U23-as versenyzők már felnőttek. Nyilván nekik tapasztalatra van szükségük, ezért gondoltuk azt, hogy bírják a több futamot. Réka esete egy extrém helyzet volt, mert ebben a korosztályban a magyar kenusok között a jobbos, balos megosztásban kettő olyan jobbos kenusunk volt, akikkel számolni tudtunk. Réka intenzív terhelést kapott, de szerintem úgy, hogy a tavalyi év kimaradt, újjáéledt benne az a harcosság is, ami egy kicsit mondjuk úgy lelankadt. Nagyon büszke vagyok arra, ahogy egyesben versenyzett, a párossal pedig az Eb-n visszavághatnak a moldávoknak.”

A csúcsot ostromolták és történelmet írtak a fiatalok Auronzóban

Foltán László hozzátette, több olyan eredmény is született, ami korábban soha, vagy csak nagyon régen fordult elő a magyar utánpótlás kenu történetében, ami annak a jele, hogy ismét sikerült szintet lépni.

„Megnyugtat, hogy a szakmai program, amit lefektettünk kezd beérni. Hogy egy példát mondjak csak: három éve az U23-as csapatunkra azt mondták, minek kenuznak, abba kell velük hagyatni. Ezek a gyerekek jelen pillanatban olimpiai számokban dobogón vannak. Egyes kenuban Adolf Balázs után, Kollár Kristóf épphogy nem tudott dobogóra állni, de olyat versenyzett, mint életében soha, élete csúcsát teljesítette ezer és ötszáz méteren. Juhász Pisti olimpiai számban nyert aranyat, mellette két ezüstöt egyes kenuban. Az ifi kenu négyesünk 16 éve nem győzött, az U23-as négyesünk még sose nyert, most igen.”

A csúcsot ostromolták és történelmet írtak a fiatalok Auronzóban

Foltán László azzal zárta, hogy a csapat most kap néhány nap pihenőt, majd megkezdik a formába hozást az Eb-re. Hozzátette, szervezési szempontból voltak nehézségeik Auronzóban, a versenyzőknek folyamatosan alkalmazkodniuk kellett a körülményekhez, de az eredmények így is jöttek, és ez mutatja igazán a csapat erejét.

Az ifjúsági, U23 Európa-bajnokságot július 27-30. között rendezik a portugáliai Montemor-o-Velho-ban.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók