Pénteken a férfi K-4 500 méteren két, a Makrai Csaba által összeállított négyest kellett legyőznie annak az egységnek, amelyik győzni akart az első ifjúsági válogatón. Végül a papírforma érvényesült a két kapitányi kvartett kimagaslott a mezőnyből, a Samu Péter, Hidvégi Zalán, Gazdag Marcell, Mircse Zoltán alkotta hajó első, míg az Avar Tamás, Juhász Máté, Szabó Levente, Hízó Zsadány négyes a második helyen ért célba. Hozzájuk legközelebb a Kollek Máté, Zákány Máté, Aczél Márton Ádám, Herk László egység ért fel, ők a harmadik helyet szerezték meg.
A hölgyeknél mindössze a Makrai Csaba által összeállított egységek álltak rajthoz. Előbb a Gombás Alíz, Pető Hanna, Debreczeni Lora, Szegedi Angelina négyes szelte át a célvonalat, két másodperces különbséget kialakítva a Holló Hanna, Jeszkel Panna, Acélos Hanna, Moór Mirtill egységhez képest.
A szombati folytatás már jóval több döntőt és izgalmat tartogatott. Férfi K-1 1000 méteren nem kevesebb mint kilenc előfutamot rendeztek, majd a középfutamból már csak kilencen maradtak a döntőre. A finálé a háromszoros ifjúsági világbajnok, Hidvégi Zalán győzelmével ért véget, mögötte Mertz Attila, majd Gazdag Marcell állhatott még fel a dobogóra. Ugyanezen szám női mezőnye is igen sűrű volt, hiszen négy elő-, és két középfutamot is rendeztek Szolnokon. Hofer Bianka több mint három másodperces előnnyel nyerte a döntőt Mészáros Anna és Józsa Hanna előtt.
![](/diskette/representations/redirect/eyJfcmFpbHMiOnsiZGF0YSI6MzQ3MzcsInB1ciI6ImJsb2JfaWQifX0=--4b769c8fb838ba4a1776b23b453067ea56bd5431/eyJfcmFpbHMiOnsiZGF0YSI6eyJmb3JtYXQiOiJqcGciLCJyZXNpemVfdG9fbGltaXQiOlsxOTIwLDE5MjBdfSwicHVyIjoidmFyaWF0aW9uIn19--b2d7372b55695793485e9a5ea5a00d54b72471fc/20240525_004_kk_ifi_valogato.jpg)
A férfi K-2 1000 méteren is népes mezőny gyűlt össze, 37 egység mérette meg magát az előfutamokban. A délelőtti középfutamok után a döntőt végül az Avar Tamás, Juhász Máté duó nyerte meg. Az ezüstérem a Konyecsni Milán, Mertz Attila páros nyakába került, a dobogó harmadik fokára a Jancsó Levente, Borda Huba kettes állhatott fel.
Női kajak kettes ötszáz méteren is ismerős nevek domináltak. A pénteken négyesben is elinduló, most kettesben is összeálló két ifjúsági világbajnok, Debreczeni Lora és Szegedi Angelina duója nyerte az első válogatót. Másodikként a Gombás Alíz, Pető Hanna páros, harmadikként a Jeszkel Panna, Acélos Hanna egység ért célba.
![](/diskette/representations/redirect/eyJfcmFpbHMiOnsiZGF0YSI6MzQ3NDAsInB1ciI6ImJsb2JfaWQifX0=--fadbae1a71589153ca350bd3179595de16d542e6/eyJfcmFpbHMiOnsiZGF0YSI6eyJmb3JtYXQiOiJqcGciLCJyZXNpemVfdG9fbGltaXQiOlsxOTIwLDE5MjBdfSwicHVyIjoidmFyaWF0aW9uIn19--b2d7372b55695793485e9a5ea5a00d54b72471fc/20240525_015_kk_ifi_valogato.jpg)
Kenuban férfi C-1 1000 méteren álltak a legtöbben rajthoz. Itt négy elő-, majd két középfutamot, végül A- és B-döntőt is rendeztek. Az A-döntő első helyezettje a 2007-es születésű Gyányi Milán lett, második helyen Mitropoulos Iliász, harmadikon Pálfalvi Viktor végzett. Ugyancsak ezer méteren a hölgyeknél két előfutam után a döntőben Kis-Batka Iringó diadalmaskodott, mögötte Győre Panna és Sárkány Réka ért célba második, illetve a harmadik helyen.
Férfi C-2 1000 méteren a Lágymányosi Spari színeit képviselő Vonga Ádám, Ludányi Mátyás duó állhatott fel a dobogó tetejére. Mögöttük a Kirchner Kristóf, Kereszturi-Méri Botond kettős ért célba a második helyen, míg a harmadik pozíciót a Molnár-Gábor György, Marenec-Dózsa Zsombor páros csípte meg. A női kenu kettesben a Matkovics Vanda, Paragi Petra duónak sikerült a győzelem. Az első egység mögött a Sárkány Réka, Bernáth Eszter páros hozta be a második helyen a hajóját, míg a Vágovics Eszter, Poszpischil Luca kettős a dobogó legalsó fokára ért fel.
![](/diskette/representations/redirect/eyJfcmFpbHMiOnsiZGF0YSI6MzQ3NDMsInB1ciI6ImJsb2JfaWQifX0=--e25408ae87b14b9939c7ced864d709dd97df7ac9/eyJfcmFpbHMiOnsiZGF0YSI6eyJmb3JtYXQiOiJqcGciLCJyZXNpemVfdG9fbGltaXQiOlsxOTIwLDE5MjBdfSwicHVyIjoidmFyaWF0aW9uIn19--b2d7372b55695793485e9a5ea5a00d54b72471fc/20240525_040_kk_ifi_valogato.jpg)
A nap részletes eredményeit a results.kajakkenusport.hu oldalon lehet megtekinteni.