A Bp. Honvéd 25 éves versenyzője az M4 Sportnak azt mondta, a párizsi játékok után nem tudta akkor elkezdni a felkészülést az új szezonra, amikor szerette volna, mert a Sportszázad tagjaként katonai kiképzésen vett részt, de január óta visszatért a megszokott, napi két edzésből álló rutinjához.
"Azt még nem tudom, hogy előnyömre válik-e ez a hosszabb pihenő, egyelőre azt érzem, hogy nem vagyok belefásulva a télbe"- fogalmazott a kenus, aki jövő vasárnap utazik Törökországba, meleg égövi edzőtáborba, ahol egy hét megszakítással összesen kétszer három hetet készül majd.
Úgy érzi, hogy 2024-ben élete eddigi legjobb formáját tudta hozni Párizsban, ahol C-1 1000 méteren a B-döntő harmadik helyén végzett. Azt is elmondta, hogy miben volt más a francia fővárosban versenyezni, mint előtte Tokióban.
"Tokióra amikor készültünk jó formában éreztem magam, de így utólag visszagondolva most nem érzem, hogy készen lettem volna erre az egész olimpiás történetre. Szerintem, ami nagy változás volt az az, hogy sokkal profibban tudtam tudtam hozzáállni mind az edzéshez, mind minden máshoz, ami az edzés után következik, hogy tudjak fejlődni."

Az ötkarikás játékokat követően pályafutása eddigi legjobb eredményét tudta hozni, Adolf Balázzsal C-2 1000 méteren ugyanis ezüstérmet szereztek Szamarkandban, az olimpia műsorán nem szereplő számok világbajnokságán. Ezer egyesben Balázs hosszú ideje nem talált legyőzőre itthon, azonban barátság ide vagy oda, Dani fő célja, hogy idén ez változzon.
"Mindig megy ez az oda-vissza kapok játék és egyikünk se olyan, hogy fél kimondani azt, hogy mi a célja és nem titkolózunk egymás előtt. Nyilvánvaló, hogy megszeretnénk szorongatni a másikat és jobb napokon megverni."

Azt még nem döntötte el, hogy idén kivel párosozna, hiszen a tavalyi év első felében még Kollár Kristóffal állt rajthoz a válogatókon, ahol két második helyet szereztek. Egyértelmű célja azonban, hogy a racicei Európa-bajnokságon és milánói világbajnokságon is olimpiai számban állhasson majd rajthoz.
"Szeretném elvinni az ezer egyest, erős csatában lebokszolni ezt Balázzsal és olimpiai számokban akarok indulni Eb-n, vb-n. Ha ezek megvannak és a tavalyi szezont meg tudnám ismételni, akkor elégedett lennék és nagyobb motivációval tudnék menni tovább." - zárta Demeter István tanítványa.
