„A világbajnokság után volt egy egyhónapos leállás, de az is aktív pihenéssel telt. A kikapcsolódás óta gőzerővel készülünk. Ősszel még egy hónapot eveztünk, de az már inkább csak kilométer gyűjtés volt. Aztán elkezdtük a téli munkát, vegyesen csináltam mindent: Varga Ádiékkal úsztam és futottam szombatonként, emellett crossfit edzéseim voltak, Szentendrén pedig edzőmmel, Pétervári Pállal speciális konditermi edzéseket végeztem. Ha úgy nézzük három csapatom is volt, ez segített, hogy ne fásuljak be, változatos volt a légkör – idézte vissza az utóbbi hónapok munkáját a négyszeres világbajnok kenus. – Emellett sífutó táborba is eljutottam, kétszer két hetet töltöttem Ramsauban és Livignóban. Ez is kellett, hogy mentálisan friss maradjak. Jót tett a keringésemnek, illetve az edzések szempontjából is nagyon hasznos táborok voltak. Múlt héten jöttem haza Livignóból, de szinte rögtön el is kezdtünk evezni, csütörtökön már a negyedik vízre szállásom volt.”
A 24 esztendős válogatott kenusnak azonban nem kell hozzászoknia az itthoni körülményekhez, hiszen hamarosan utazik egy melegebb éghajlatra, Dél-Afrikába.
„Ezt a hetet még itthon nyomjuk végig, aztán repülünk Dél-Afrikába egy háromhetes edzőtáborba. Ezt követően egy lazább hét következik Magyarországon, majd megyünk is tovább Törökországba, szintén három hétre. Most már tényleg a vízi felkészülésen lesz a hangsúly, mert igyekszünk minél több kilométert gyűjteni, jó alapot szerezni a szezonra – árult el részleteket a felkészülésének következő időszakáról.
A szezon első felében Szegeden világkupa és Európa-bajnokság is lesz. Balázs mindkét eseményen részt szeretne venni, de elsősorban csak a májusi válogatóig tekint előre.
„Nem az én döntésem lesz, hogy melyeken fogok indulni, most csak az első válogatóra készülök. Nyilván ez elég sok tényezős lesz, hogy hány versenyen kell bizonyítanom, hogy ott van a helyem az olimpiai csapatban. Sok esemény lesz, tehát figyelni kell arra is, hogy ne fásuljak bele a versenyzésbe. Majd Hüttner Csaba szövetségi kapitány dönti el, melyek azok, ahol kötelező, illetve opcionális elindulnom. Természetesen a hazai versenyeken szívesen ott lennék, - a világkupán és az Európa-bajnokságon is – hiszen
a hazai közönség igen nagy erőt ad”
– mondta a hazai rendezésű nemzetközi versenyek kapcsán Adolf Balázs.
A fiatal kenusnak már van olimpiai tapasztalata, Tokióban ezer egyesben és párosban is B-döntőzött. Az előttünk álló ötkarikás játékokra egyelőre nem gondol, meglátása szerint még hosszú út vezet Párizsig.
„Amíg nem biztos a helyem a csapatban addig nem szeretek ilyenekről beszélni. A legnagyobb akadályt már sikerült megugranom a tavalyi kvótaszerzéssel, de még van egy pár lépcsőfok, amit meg kell lépni, hogy kint legyek Párizsban. Nem becsülök alá senkit sem a hazai ellenfelek közül. Nekem is bizonyítanom kell pár versenyen, hogy tudom hozni legalább a tavalyi formámat, és remélem fejlődni is tudok még” – hívta fel a figyelmet arra, hogy senkinek sem biztosított a helye az olimpiai keretben.
Tavaly októberben, a versenyszezon végeztével jelentette be Balázs, hogy az Óbudai Ganz csapatától a Ferencvároshoz szerződik. Akkor kihangsúlyozta, hogy az olimpia előtt az volt a célja, hogy fejlődése töretlen legyen, erre pedig a zöld-fehéreket látta a legalkalmasabbnak.
„Igyekeztem egy olyan klubot találni, amely szabad kezet ad abban, hogy miként készülök. Van egy bevált felkészülési tervem, amit már néhány éve csinálok. Megvan, hogy hol kondizok, milyen edzőkkel, csapattal dolgozok együtt. Az FTC tökéletes választás volt ebből a szempontból, mindenben támogatnak – vélekedett új klubjáról. – Nem kötik meg a kezemet, így egy nyugodt felkészülés van mögöttem és ez a következő hónapokban is garancia ennél a klubnál.”
Edzéstervének egyik különlegessége, hogy kajakosokkal is tréningezik. Már tavaly is készült együtt Varga Ádámmal, sőt Csipes Tamarával is. Idén szintén tervben van egy pár hasonló alkalom összeegyeztetése.
„Én gyakorlatilag úgy nőttem fel, hogy kajakosokkal is edzettem. Szentendrén, illetve amikor átmentem a Ganzba már egy nagy kajakos csapattal készültem. – idézte vissza Balázs, hogy miként került kapcsolatba a másik szakággal. – Tavaly a Matyáékkal (Matyus Zsolt, Varga Ádám edzője – a szerk.) együttműködve készültem fel és az eredményeim alapján nekem bevált. Volt lehetőségem a Csipes Tamiékkal is edzeni, véleményem szerint mindkettőnknek nagyon hasznos volt. Még nem egyeztettem velük ezzel kapcsolatban, de tervben van, hogy idén is a versenyszezon előtt, - amikor már vannak bennünk kilométerek és relatíve jó formában vagyunk, akkor – összehozunk egy ilyet. Remélem nyitottak rá.”
A korábbi évekkel ellentétben tavaly végül nem versenyzett párosban, de 2024-ben erre újra reális esély mutatkozik.
„Szeretek több lábon állni, sosem árt, ha van egy B-terv. Sokkal könnyebb úgy a válogatón is részt venni, hogy tudom, több lövésem is van. Most úgy néz ki, hogy Hajdu Jonatánnal próbálkozunk. Tavaly már volt 3-4 közös edzésünk párosban és viszonylag pozitív dolgok sültek ki belőle. Mindkettőnknek tetszett, jól ment a hajó. Próbáljuk ezt majd tavasszal tovább vinni, de már Törökországban is lesz páros edzésre lehetőségünk” – zárta a négyszeres világbajnok.