Kenusaink és persze az ifjú kajakos titánok is kemény napot zártak kedden Sevillában
Egy újabb képes beszámolóval jelentkezünk Sevillából, ezúttal a keddi nap momentumaiból válogattunk.
Ismét egy mosolygós reggel
A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia versenyzői, Dráviczki Dóra (balra), Ujfalvi Laura (középen) és Nemes Réka is jókedvűen érkeztek a délelőtti edzésre.
Világbajnok a vízen
A nap egyik első vízreszállója volt az egész tábor területén Takács Kincső. A győriek világbajnoka Montebelo után, már több, mint egy hete készül Sevillában. Az olimpiai ötödik helyezett versenyző a kétszáz egyes mellett, ötszáz párosban Horányi Dórával szeretne kijutni Párizsba.
Közben Horányi Dóri is megérkezett
Ha már Takács Kincsőről és a párosról volt szó, 26 órányi repülés után Horányi Dóri is megérkezett a Dél-Afrikai Köztársaságból, így kedden természetesen már ő is edzett.
Emese hajáról is sikerült gondoskodni
Dráviczki Dorka ott segít, ahol tud. Kőhalmi Emesének szemmel láthatóan nagy szüksége volt csapattársára, aki a legjobb fodrászokat megszégyenítő módon készítette fel világbajnokunk haját az edzésre.
De mennyit menjenek a lányok?
Akár ez is lehetne a kép címe, de Beé-Samu Andrea és Mórocz István profizmusa is arra enged következtetni, hogy ezt ők már jó előre kitalálták és itt éppen másról folyt az egyeztetés.
Csapathajós csiszolódások
A nagykanizsai Kurucz Levente és az MTK-s Opavszky Márk párosa kezdi meg éppen az edzést.
Nagy Bianka is megérkezett Dél-Afrikából
A szegediek Európa-bajnoka nagyjából pont egy hónapja van távol szeretteitől, Dél-Afrika után, még tíz napot tölt Sevillában.
Lehidalva (1. rész)
Bizonyára sok versenyzőnek elsők között jut eszébe Sevilláról az Alamillo híd, amely Santiago Calatrava tervei alapján 1992-ben készült el. Fantasztikus látványa megkerülhetetlen a kajakos és kenus szemnek egyaránt, és nem ritkán alatta is eleveznek a versenyzők.
Lehidalva (2. rész)
Az Alamillo mellett a Puente de la Marqueta is nap, mint nap látható, igaz a másik oldalon. A 217 méter hosszú hidat ugyancsak 1992-ben adták át, belegondolni is elképesztő, hogy hány kajakos és kenus generáció készült itt azóta.
Figyeljünk a részletekre!
Így van ezzel az U23-as világbajnok Tamási Zsombor is.