A program hosszútávú célja, a pályafutások elején járó trénerek segítése mellett, hogy egy jó szakmai háttérrel rendelkező, széles látókörű, folyamatosan megújulni tudó, kreatív edzői gárda kialakítását biztosítsa a kajak-kenu sport számára. A képzés során a már tapasztalt, sikeres edzők osztják meg tudásukat pályakezdő kollégáikkal, akik mindezeken túl betekintést nyernek az egyes klubokban folyó műhelymunkákba, valamint bővebb ismereteket szereznek a sportági működés alapjául szolgáló regionális akadémiai rendszerről is.
A Kajak-Kenu Módszertani Központ először 2022-ben hirdette meg a programot, idén pedig már a harmadik évfolyamra várják jelentkezőket. A hét alkalomból álló, alkalmanként két napos képzés márciusban kezdődik és decemberben egy úgynevezett vizsgabeszélgetéssel zárul, amelyen az egyes alkalmak elhangzottakból készült portfóliójukat is bemutatják.
Azon kajak-kenu edzők jelentkezését várjuk, akik 2019. január 1. után regisztráltak edzőként az MKKSZ Ablakban, vagyis maximum 5 éves szakmai tapasztalattal és aktív csoporttal rendelkeznek, valamint 1984-ben, vagy később születtek.
A program szülőatyja, egyben állandó koordinátora Bardóczi Krisztián, a Kökény Roland Regionális Akadémia menedzsere. Az elmúlt két évben összesen 27-én vettek részt a képzésben, kedvcsinálóként íme néhány visszajelzés közülük.
Karnok Marcell, Szegedi Vízisport Egyesület (2022):
„Edzői pályám kezdetekor három kérdést fogalmaztam meg magamnak: Mit jelent jó edzőnek lenni?
Mit jelent sikeres edzőnek lenni? Mi kell ahhoz, hogy én mind a kettő lehessek egyszerre?
Azért jelentkeztem a pályakezdő edzőprogramba, hogy ezekre válaszokat kaphassak.
A program tucatnyi állomásán látottak-tapasztaltak eredményeként szélesebb látókörrel és kellő magabiztossággal rendelkezem ahhoz, hogy a kérdéseimre most már tudjam a válaszokat és azon dolgozhassak, hogy meg is megvalósítsam őket.”
Nemes Anna, Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia (2023):
„Mivel már hallottam jó tapasztalatokat az előző évről, így nem volt kérdés, hogy jelentkezem a programba, amit természetesen nem bántam meg. Nem tudtam, hogy mire számítsak pontosan, de a program végére az optimális felkészítés, sportági ismeretek mellett sok új embert megismerhettem, és önmagamról is sokat tanultam. Nagyon gyorsan eltelt a hét alkalom, amelynek minden előadása hozzátett ahhoz, ahogyan ma én az edzői munkával kapcsolatban érzek, és cselekszem a mindennapokban, annak érdekében, hogy a versenyzőim számára a legjobbat nyújthassam!”
A programmal kapcsolatos további információk, illetve a pályázat beadásával kapcsolatos tudnivalók ide kattintva olvashatók. A pályázatokat a felhívásban foglaltak szerint február 5-ig, a krisztian.bardoczi@mkksz.hu e-mail címre kell beküldeni.