Az Alapítvány életében már hagyományosan az év első eseménye a kenus összetartás, amelyre ezúttal is a mátraházi edzőtáborban került sor. A mintegy százötven résztvevőről már az elején elkészültek a közös csapatfotók, majd jöhetett egy rendhagyó túra.
A zömében korábbi és jelenlegi kenusokból álló társaság 15-20 fős csapatokba osztódtak. Az Alapítvány kuratóriumi tagjai meglepetés útvonalat jelöltek ki, amihez minden csapat kapott egy térképet is. Ezen három megállópont is volt, amelyeken különféle feladatokkal, kvíz kérdésekkel várták a csapatokat. Ez azonban szinte mindenkinek túl nagy falatnak bizonyult, de nem is ez volt igazán a lényeg, hiszen a Kékestetőn Reményi Péter (Römi) várt mindenkit csokival és teával.

A futás után Csáky László, az Alapytány kuratóriumi tagja vezetésével bepótolták az elmaradt kvízkérdéseket, nem kevés humorral megspékelve, és Laci megígérte nekik, hogy az elkövetkezendő években addig futják ezt az útvonalat, amíg mindenkinek sikerül teljesíteni. A lelkes csapat nem ment haza üres kézzel, Kolós hátitáskát, füzetet, karkötőt kaptak emlékbe.
Egy tökéletlen futás után, egy tökéletes napot sikerült zárni Mátraházán!
