A tavalyi, párizsi olimpián és paralimpián összesen nyolc érmet szerző sikersportág már megkezdte a felkészülést a 2025-ös évre, azaz elrajtolt az új olimpiai ciklus, a mostani sajtóesemény címe így "Road to LA", azaz Úton Los Angelesbe volt.
Hadvina Gergely november elsején állt munkába, ezt struktúraváltás követte, ugyanis az eddigi egy helyett mostantól két kapitány felel a válogatottakért és a felnőttek mellett az U23-as korosztály is hozzájuk tartozik.
"Nagy változás volt ez. A párizsi érmek önmagukért beszélnek, de ahhoz, hogy az eredményesség megmaradjon, meg kell újulni. Decemberben már rendeztünk egy kéthetes edzőtábort a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián, azóta több felmérés is zajlott, így maguk a versenyzők is láthatják a fejlődést. A kajakosok az év elején a Dél-afrikai Köztársaságban, a kenusok pedig Törökországban készültek" - adott helyzetjelentést az új szakmai igazgató.

Az idei feladatokról szólva felvázolta, hogy április 30-án indul a hazai versenyszezon a szegedi válogatóval, utána két világkupa, a szegedi és a poznani következik, a kapitányok ezeken tesztelhetik majd a csapathajókat, júniusban pedig következik az Eb a csehországi Racicében, majd augusztus 20-24-én az év fő versenye, a milánói világbajnokság.
A 2028-as olimpiára teljesen új kvalifikációs rendszert dolgoz ki a nemzetközi szövetség, ez még nem végleges, részleteket azonban már lehet tudni.
"Formálódik az új rendszer. Korábban egy vb volt a fő kvalifikációs viadal, mostantól pedig világranglista lesz, így a sportolóknak több versenyen kell majd indulniuk. Biztos vagyok benne, hogy jól fogunk alkalmazkodni az új rendszerhez" - fogalmazott Hadvina Gergely, aki arról is beszélt, hogy január végén Los Angelesben jártak a két kapitánnyal és Szakács Bálint főtitkárral, hogy feltérképezzék a következő olimpiai és paralimpiai helyszínt.
"Megnéztük az edzőtáborozási lehetőségeket, nagy az időeltolódás, várhatóan időjárási különbségek is lesznek. Fontos, hogy minden igényt kielégítő helyszínen készüljenek fel a versenyzők.
Már megvan a tervünk, de készülünk B és C tervvel is.
Nagy a forgalom a városban és a környékén, az is fontos, hogy olyan helyszínen lakjon majd a csapat, ahonnan jó a pálya megközelíthetősége" - mondta a sportvezető.

A kajakosok új szövetségi kapitánya, Tóth Dávid - aki 2+2 évre kapott megbízatást - a közelmúltban fejezte be a versenyzői pályafutását, így jól ismeri a válogatott sportolókat.
"A fiatalokkal is sikerült jó kapcsolatot kialakítanom az elmúlt hónapokban. A sukorói edzőtábor remekül sikerült, majd egy négyhetes dél-afrikai edzőtábor már lezárult, a következő turnus a jövő héten indul. A felnőtt férfi csapat sokat tudott közösen edzeni, ez egy jó irány, mert szerintem központi edzőtáborokra, közös gondolkodásra lesz szükség" - vázolta elképzeléseit a londoni olimpián ezüstérmes kajaknégyes tagja.
A válogatási elvek átalakulnak a korábbiakhoz képest, csak egy válogató lesz, az április-május fordulóján sorra kerülő szegedi, ezen az egyes és páros teljesítmény lesz a legfontosabb - aki itt jól teljesít, bekerül a vk-csapatba, majd a három verseny alapján alakulhat ki az Eb- és vb-válogatott - árulta el Tóth Dávid.

A párizsi olimpikonokkal kapcsolatban azt mondta: a nőknél Csipes Tamara jelezte, hogy az idei évet "kicsit lazábbra veszi", de a többiek hatalmas elánnal vetették magukat a munkába, akárcsak a férfiaknál Varga Ádám, Kopasz Bálint és Nádas Bence. Az olimpiai bajnok Tótka Sándor ugyanakkor jelezte, hogy idén 500 méteren valószínűleg nem versenyez, így az ő szereplésével kapcsolatban még vannak kérdések.
"De ő is ott szeretne lenni Los Angelesben és két aranyat nyerni"
- fogalmazott a szövetségi kapitány hozzátéve, nem aggódik a szakág jövője miatt, mert erős az utánpótlás.
Tóth Dávid az MTI kérdésére úgy fogalmazott: a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danutától annyi jelzés érkezett, hogy a személyét érintő bejelentéseket "a megfelelő időben és módon" meg fogja tenni.
A kenusok új kapitánya, ifj. Foltán László 1+3 évre kapott megbízatást, de mint mondta, nem csak egy évre tervez. A szakág képviselői Törökországban edzőtáboroztak, a csapat szerinte jó irányba halad, megfogalmazása szerint a fő cél Los Angeles, majd Brisbane, de az idei eredményesség is fontos. Az idei válogatás hasonló lesz a kajakosokéhoz. Ifj. Foltán kiemelte, hogy az Eb és a vb között sok idő lesz, ez megfelelő felkészülést tesz majd lehetővé.

"Az idei egy tesztév lesz, az esetleges hibákat majd ki lehet javítani 2026-ra, amely már fontos lesz az olimpia szempontjából" - jelentette ki hangsúlyozva, hogy nagy a rivalizálás a csapatban a rutinosabb és a fiatal versenyzők között, ez is generálhatja majd a jó eredményeket.
"Csapatként kell gondolkodni, a cél az, hogy Los Angelesben dobogóra állhassuk"
- utalt arra, hogy magyar kenus legutóbb a 2008-as olimpián nyert érmet.
Hajdu Botond, a paraválogatott szövetségi kapitánya bejelentette, hogy a kétszeres paralimpiai bajnok Kiss Péter Pál és edzője, Pruzsina István útjai egy évtized után elváltak, a versenyző maradt a Budapesti Honvédban, de a felkészülését a jövőben már Gombos Dániel irányítja.
A sajtótájékoztatón örömmel jelentettük be az is, hogy 2028-ban Magyarország rendezheti a SUP szakág világbajnokságát, amelynek helyszíne 2021 után ismét Balatonfüred lesz. A nemzetközi szövetség döntése értelmében a Los Angeles-i olimpia évében gyorsasági és para kajak-kenu világkupát is rendezhetünk, ennek a versenynek - hagyományosan - Szeged ad majd otthont.
A Los Angeles felé vezető úton természetesen velünk tartanak a támogatóink, a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Sportoló Nemzet Program, a Gránit Bank, a Szerencsejáték Zrt., az MVM és a Szentkirályi is.
