Czigány Kinga:
"Rita 1990 őszén kezdett Kati néni irányítása alatt edzeni. Éppen akkor amikor én is az UTE-ba igazoltam. Azt hiszem, hogy innentől számíthatom az ismeretségünket. Nagyon határozott embernek ismertem meg. Rendkívül céltudatos, szorgalmas és elszánt versenyző volt.
A következő évben Dónusz Évi és Mészáros Erika még együtt készültek a párosra, ezért ők általában szobatársak is voltak, így aztán Rita és én voltunk a másik “páros”. Eléggé zöldfülű, fiatal versenyző voltam, Ritának pedig akkor már nemzetközi szinten is elismert volt a neve.
1991-ben a párizsi világbajnokság volt az első felnőtt világversenyem, ahol tartalékként vettem részt, és talán ehhez az évhez kötődik egy kedves emlékem. A vb után egyből Barcelonába utazott a csapat az előolimpiára. Szabadidőnkben Rita a szárnyai alá vett, és elindultunk felfedezni Barcelonát. Elég ritka lehetőség, hogy egy világversenyen igazi turista élményeket szerezzen egy versenyző, de akkor mi Ritával még a Sagrada Família-hoz is eljutottunk, amiért nagyon hálás vagyok neki. Nélküle valószínűleg ez a nagyszerű élmény kimaradt volna az életemből. Az előolimpián egyébként párost is indultunk, bár a versenyből kizártak bennünket. Arra már nem emlékszem, hogy melyikünk cserélte ki a lábtámaszát az előfutam és a döntő között, de a súlykülönbség elég volt ahhoz, hogy a hajónk a döntő utáni mérlegelésnél egy hajszállal a megengedettnél könnyebbnek bizonyult. Egyébként a versenynek főleg a tapasztalatszerzés volt a célja, ezért Kati néni is elnézőbb volt velünk szemben. :)
Hogy mik voltak Rita legnagyobb erényei?
Ez egy nehéz kérdés, mert nagyon fiatal voltam ahhoz, hogy valakit ilyen szempontból mérlegeljek. Ma már biztosan mélyebbre látnék, és nyilván közelebb is kerülnénk egymáshoz, de sajnos nagyon régen nem találkoztam vele. Egyébként, ha már lehetőségem adódott rá, akkor születésnapján azt kívánom neki, hogy Isten éltesse erőben, egészségben és boldogságban! Pontosan olyan sokáig, ameddig a Teremtő jónak látja!"
Dónusz Éva:
„Ha jól emlékszem elsőéves ifista koromban a váciakkal edzőtáboroztunk Csepelen, Rita akkor csepeli színekben versenyzett és az öltözőben találkoztam vele először. Akkor már ifjúsági Eb-érmes volt, nagy név és fölnéztem rá, mint egy meghatározó utánpótlás versenyzőre. Megszólított, pár mondatot beszélgettünk miközben én úgy tekintettem rá, mint aki az isten női kajakban.
1989 őszén jött át hozzánk Kati néni csoportjába és onnantól kezdve együtt készültünk. Barcelonában még a négyes előtt harmadikok lettünk párosban, ami nekünk kvázi egy kudarc volt. Előtte nagyon jól mentünk, csúcsidőket, volt, hogy 1:37-et eveztünk Dunavarsányban és az olimpiai döntőben is még 80 méterrel a vége előtt vezettünk. Utána viszont megnyertük a négyest, ami csodálatos érzés volt.
Kicsit különc volt, ami miatt kilógott közölünk, de ugyanakkor közvetlen és segítőkész. Ami szerintem különlegessé tette az a mentalitása volt, nagyon tudott fókuszálni. Egyszer például 40 kilóval húztunk és az volt a lényeg, hogy ki bírja a legtovább. Annyira tudott szenvedni, olyan példaértékű küzdeni akarás volt benne, hogy nekem még most is a szemem előtt van, hogy húzza azt a 40 kilót. Ez ragadt ránk is, hiszen testközelből láthattuk a világ legjobb kajakosát, aki minket is arra ösztönzött, hogy még jobbak legyünk.
Később edzőként is voltak jó versenyzői, sőt 2017-ben mint utánpótlás szövetségi kapitány egy edzésen, amit ő tartott beültem mellé a motorosba. Mondtam is neki, hogy Rita, gondoltad volna, hogy egyszer mi ilyen szituációban ülünk itt ketten egy motorcsónakban és edzést vezetünk? Egyébként a mai napig jó a viszonyunk. Születésnapján azt kívánom neki, hogy vigyázzon magára, ne távolodjon el nagyon a kajak-kenutól, maradjon lőtávolban, és természetesen jó egészséget!”
Mészáros Erika:
"Mindig is egy közvetlen, kedves személyiség volt, én Csepelen egy Budapest Bajnokságon találkoztam vele először. Hihetetlen maximalizmus volt rá jellemző, de persze ez nekem is csak akkor tűnt fel, amikor csatlakozott hozzánk, Kati néni csoportjába és velünk edzett. Egyébként már ugye előtte, 1986-ban is mindketten benne ültünk abban a négyesben, amely az első női kajakos világbajnoki címet nyerte Magyarországnak és ott voltunk a ’88-as szöuli ezüstérmes egységben is. Borzasztó jó tolóember volt, a negyedik lyukban ült és a felsőtestének az adottságait hihetetlenül jól ki tudta használni, nagyon erős volt.
Ritára mindig is nagyobb figyelem hárult, mivel mindig ő indult ötszáz egyesben. Azt viszont nem mondanám, hogy ezáltal bármilyen terhet levett volna rólunk Barcelonában, hiszen az előfutamban már megvertük a németeket, utána pedig a faluban mindenki mondta, hogy úgy is nyerni fogunk. De hozzáteszem mi is tudtuk, hogy mi a dolgunk és mit várnak el tőlünk.
Sok kedves kis történet van, de ami talán a legemlékezetesebb, hogy a ’86-os vb-re és még utána is többször varrtunk magunknak egyenblúzt. Nyilván az olimpiákon volt egyenruhánk, de amúgy Rita nagyon jól varrt. Volt egy kis varrógépe, amit lehozott az edzőtáborba, elmentünk közösen anyagot választani, még talán valamilyen divatlapból ki is néztünk egy formát és azt a Rita megcsinálta. Segítettünk neki kivágni, meg minden, de ő varrta meg és mindig nagy sikerünk volt. Fekete szoknyája meg fekete körömcipője mindenkinek volt és akkor ilyen kis csinoskák voltunk, volt, hogy meg is tapsoltak. Ez egyébként a vb-táborban össze is hozta a csapatot, mindig izgultunk, hogy hogyan is fog kinézni.
Mostanság főleg versenyeken találkozunk, illetve időnként fogadásokon, megemlékezéseken. Jóban vagyunk egyébként, kedveljük egymást, csak hát mindenki csinálja a dolgát, éli a saját életét. Közhelyesen hangozhat, de én elsődlegesen egészséget kívánok neki, hiszen már én is benne vagyok a korban és tudom, hogy ha sehol sem fáj semmi, akkor boldog az ember. Illetve kívánom, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy ő szeretné!"
