Kovács György 1952-ben született Szarvason. Versenyzőként ifi bronz jelvényes minősítést ért el. 1967-ben alapító tagja volt a Szarvasi Kajak-Kenu Clubnak.
Aktív pályafutása után 15 éven keresztül az egyesület felügyelő bizottságának elnöke volt. 1989-ben versenybírói vizsgát tett, azóta folyamatosan bíráskodott különböző szintű versenyeken. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által rendezett versenyeken többnyire pályabíróként, a megyei szervezésű eseményeken pedig jellemzően indítóbíróként tevékenykedett.
A kajak-kenu sportban kifejtett önzetlen, sokrétű tevékenységéért a szarvasi klub az Örökös Tag címet adományozta számára. Személyében egy önzetlen, a sport iránt elkötelezett barátot vesztettünk.
Búcsúztatása december 26-án lesz 10 órakor Szarvason, a Holt-Körös partján, a Történelmi Magyar Ország Közepe (szélmalom) előtt. Hamvait szórással helyezzük örök nyugalomra.
A résztvevők egy szál fehér virággal fejezhetik ki együttérzésüket.
Nyugodj békében Paci!