Egy év múlva újra világbajnokság Szegeden

2027-ben ismét a szegedi Maty-ér ad otthont a gyorsasági és para kajak-kenu világbajnokságnak. Egy évvel a sportág egyik legfontosabb hazai eseménye előtt a Stopper rendezvényhajón tartott sajtótájékoztatót szövetségünk, ame-lyen felidéztük a korábbi szegedi világbajnokságok emlékezetes pillanatait.

Magyarország eddig négy alkalommal, 1998-ban, 2006-ban, 2011-ben és 2019-ben rendezett világbajnokságot, mind a négy esztendőben Szeged, a legendás Maty-ér adott otthont az eseménynek. A 2027-es verseny a sorozat újabb fontos állomása lesz, hiszen mindössze egy év választ el majd minket a Los Angeles-i olimpiától, és a magyar szervezők is egyfajta rekordot jegyezhetnek fel: az 1938 óta öt világbajnokságot rendező Duisburg mellé immáron a magyarok is feliratkozhatnak a legtöbb világbajnokságot rendező nemzet sorába.

Az eddigi négy vb-n a magyar versenyzők számos érmet szereztek, összesen 32 arany-, 12 ezüst- és 16 bronzérmet, 2006 pedig máig a legeredményesebb hazai világbajnokság lett az elképesztő 12 aranyával.

A következő egy év ugyanakkor már nemcsak a múltról, hanem a felkészülésről és a jövőről is szól. A 2027-es világbajnokság különleges jelentőséggel bír a magyar válogatottak számára, hiszen hazai közönség előtt, a sportág egyik legfontosabb magyarországi helyszínén versenyezhetnek. Erről is beszélt Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke.

„Hogy miért fontos számunkra a világbajnokság megszervezése? Sok tényezője van, de a legfontosabb érv: a magyar csapat miatt. Mert hazai rendezésű világbajnokságon, hazai közönség előtt szerepelni örömünnep – a versenyzőknek, az edzőknek, a szervezőknek egyaránt. Hogy miről szól a világbajnokság szervezési oldalról? Minden világbajnokság más és más szempontból volt fontos és kiemelkedő. 1998-ban a cél az volt, hogy hibátlanul lehozzuk a versenyt, megteljenek a nézőterek, elfogyjon minden jegy - és így is lett! A zuhogó eső ellenére is özönlöttek a Maty-érre a szurkolók, a pályára bevezető utakat le kellett zárni. Akkoriban Duisburg volt a kajak-kenu sport mekkája, így hatalmas örömmel konstatáltuk, amikor a nemzetközi szövetség elnöke kijelentette: a szegedi volt minden idők legjobb világbajnoksága! 2006-ban a közvetítés terén szerettünk volna megújulni, még közelebb hozni a versenyzőket a televízió nézők számára. Láttatni az arcokat, az örömöt, a bánatot, testközelből megmutatni a győzelmeket. Ennek érdekében kétszáz méternél go cam-ekkel és kereszt flycam-mel biztosítottuk a közvetítést. Olyan jól sikerült a világbajnokság televíziós megjelenítése, hogy a 2008-as pekingi olimpián is eszerint a szisztéma szerint közvetítettek a szervezők. 2011-ben ütős kampánnyal készültünk, kiléptünk a komfortzónából és egy 3D-s reklámfilmet forgattunk az olimpiai bajnok Vajda Attila főszereplésével. A filmben Attila kenulapátjából végül gitár lett, sok-sok moziban láthatták a világbajnoki kampányunkat a nézők, és büszkén mondhatjuk el: a mi sportágunk volt az első, amely moziban is promotálta magát. 2019-ben próbáltunk ismét újat előhúzni a zsákból, szerettük volna élő prezentációként megjeleníteni a sportágunkat. A versenyszámok új típusú bemutatásával rukkoltunk elő, és először alkalmazott a sportágunk kiszálló stéget, ahol azonnal interjúzni lehetett az érmesekkel. A 2019-es eseményt egyébként komoly létesítményfejlesztés előzte meg, hidat építettünk, amelynek köszönhetően be lehetett jutni az osztószigetre a Maty-éren, így a televíziós közvetítésben azt is meg tudtuk mutatni, milyen, amikor 11 ezer ember tombol a pálya mellett. 2027-ben is szeretnénk újat mutatni a világnak. Nyilvánvalóan világversenyt rendezni egy évvel az olimpia előtt mindig is nagy megtiszteltetés. Ez is ad egyfajta kuriózumot az eseménynek, de mi szeretnénk, ha „élménymaximalizáló” versenyként épülne be a köztudatba. Sok-sok élménymorzsát szeretnénk majd megosztani az emberekkel - már az autópálya lehajtójától kezdve a shuttle bus megállóján keresztül egészen a lelátóig. A mi „termékünk” önmagában fantasztikus, ez pedig a kajak-kenus életérzés. Ezt az érzést, szellemiséget szeretnénk mindenkinek megmutatni, mindenki átadni. Az egy éves utazásunk tehát elkezdődik, legyenek velünk ott minden momentumnál, hiszen ezúttal is szeretnénk maradandót alkotni. Senkinek nem tudjuk megígérni, hogy Kopasz Bálint majd drótkötélen fog leereszkedni a pályára, de hihetetlen látványos elemekkel, és egy nagyon izgalmas világbajnoksággal várjuk majd a szurkolókat” – mondta Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, aki nagy örömmel hallotta Pósfai Gábor belügyminiszter, a sportági szakszövetségeknek tartott tájékoztatóján elhangzott szavait, mely szerint a sportkormányzat továbbra is prioritásként kezeli a hazai rendezésű nemzetközi sporteseményeket, így a jövő évben esedékes négy olimpiai sportág – köztük a kajak-kenu – magyarországi világbajnokságának megrendezését is.

A felnőtt kajak- és kenuválogatott számára külön motivációt jelenthet, hogy a csapatot jövőre is olyan szakemberek irányítják, akik versenyzőként maguk is megtapasztalhatták, mit jelent Szegeden, világbajnokságon rajthoz állni. Ifjabb Foltán László, a kenuválogatott szövetségi kapitánya is felidézte azokat az emlékeket, amelyek a szegedi világbajnokságokhoz kötik őt. A kapitány 1998-ban, 14 évesen még szurkolóként volt jelen, Vaskuti István segítségével juttatták el a nagy bajnokokhoz aláírásra az ereklyéiket. Kolonics György, Horváth Csaba bálvány volt számára, így óriási megtiszteltetés volt, amikor 2006-ban a legenda, „Koló” csapattársa lehetett. Akkor esélye is volt arra, hogy beverekedje magát a magyar csapatba, de a szétlövésen eltört a lapátja, így maradt a szurkolás lehetősége a lelátóról.

„2011-ben azonban már jómagam is a rajtvonalon álltam. Hihetetlen érzés volt, hogy a rajt előtti pillanatokban a légy zümmögését is hallani lehetett. Aztán megtapasztalhattam én is azt a hangorkánt, azt a szurkolást és szeretetet, amelyről Horváth Csaba annak idején azt mondta: a közönség ereje, akik szintén benne voltak a győzelemben” – mondta ifjabb Foltán László, aki minden versenyzőnek kívánja, hogy élje át a szegedi világbajnokság ízét, illatát, hangulatát, mert bizony sok éven át motiválja az embert az itt átélt néhány nap. A kapitány 2019-ben a szabadidős szakág vezetőjeként 300 kisgyermeket vízitúráztatott és vitt el a világbajnokságra szurkolni. Közülük ma többen a válogatott tagjai és minden bizonnyal jövőre ők is készülhetnek majd a szegedi versenyre.

A 2027-es esemény a para kajak-kenu számára is kiemelt jelentőségű lesz. A szakág képviselői a legutóbbi két szegedi világbajnokságon, 2011-ben és 2019-ben már rajthoz állhattak a világversenyen, és jövőre ismét együtt szerepelhetnek a gyorsasági szakág legjobbjaival. Hajdu Botond, a szakág szövetségi kapitánya is minden szegedi világbajnokságról őriz emléket, egy rongyosra nézett videókazettát az 1998-as eseményről, szurkolói hangulatot 2006-ból, Pál Bence segédedzőjeként már a magyar válogatott tagjaként megélt, belső képeket, 2019-ből pedig Kiss Péter Pál első világbajnoki győzelmének nagy pillanatát.

„A 2027-es világbajnokság is roppant fontos esemény lesz az életünkben. Hatalmas nézőközönség előtt, a lehető legnagyobb számú magyar paracsapattal veszünk majd részt az eseményen és hiszem, hogy mi is hozzájárulunk majd a magyar csapat eredményességéhez” – mondta a szakember.

A magyar sport és a kajak-kenu hagyományaihoz méltó világbajnokság megrendezéséhez már megkezdődött a felkészülés.

Felkészül tehát Szeged!

2027-ben újra világbajnokság!

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók