Az utánpótlás legfontosabb eseményéhez érkezett el az idei szezon: szerdától vasárnapig Plovdivban rendezik az ICF Ifjúsági, U23 Gyorsasági Világbajnokságot. A korábbi két hazai válogatóverseny eredményei alapján Makrai Csaba, utánpótlás kajak szövetségi kapitány és Foltán László, utánpótlás kenu szövetségi kapitány is a lehető legerősebb csapattal utazott ki Bulgáriába. Néhány hete a pozsonyi korosztályos Európa-bajnokságon toronymagasan az éremtáblázat élén végeztünk, abban bízunk, hogy a világbajnokságon is rengetegszer fog felcsendülni a magyar himnusz.

„Egy 16 órás könnyű, átmozgató busztúra után megérkezett a csapat. Az úton semmi probléma nem volt, de a 16 óra, az csak 16 óra – jelentkezett be Plovdivból Makrai Csaba. – Itt kint is ugyanolyan meleg időjárás uralkodik, mint otthon, tehát konkrétan 37-40 fok van. A szállásunk és az étkezés is jó.”
A versenyzők ma délelőtt már edzettek, jelenleg a víz és a környezet a megismerése zajlott, de délutánt még többen is a hajó beállításával töltötték. Makrai Csaba kiemelt néhány részletet a szervezésről is.

„A pálya végében van a szállásunk, ez körülbelül kettő kilométerre található a központtól. Ami gondot okoz, hogy a szervezés igazi balkános. Az előre meghirdetett buszok konkrétan 20-30 percet késnek, tehát ezzel is számolni kell. Most még úgy tűnik, hogy mi szerencsés helyzetben vagyunk, mert az ebédünk a szállodában van, így maga a kaja minősége, illetve az, hogy megkapjuk jelenleg rendben van. Viszont vannak olyan csapatok, akik a helyszínen dobozokban kapnak ételt, amelyeknek a minőségével is adódnak problémák. Ráadásul még azoknak a kiszolgálásával is késnek minimum fél órát…” – mondta el az utánpótlás kapitány.
Makrai Csaba nem szeretne elkiabálni semmit, de szeréncsere a teljes magyar küldöttség egészséges, mindenki teljes erőbedobással tud készülni a holnap kezdődő világbajnokságra. A megnyitó ünnepségen Kolozsvári Brúnó viszi a magyar zászlót.

A plovdivi ICF Ifjúsági, U23 Világbajnokságon szereplő magyar válogatott:
U23 Kajak:
K-1 500 méter: Hidvégi Hunor
K-1 1000 méter: Kollek Bálint
K-2 500 méter: Kurucz Levente, Opavszky Márk
K-2 1000 méter: Kolozsvári Brúnó, Mitring Olivér
K-4 500 méter: Panyik Zsombor, Kollek Bálint, Fodor Bence, Balogh Gergely
NK-1 200 méter: Rugonfalvi-Kiss Janka
NK-1 500 méter: Rendessy Eszter
NK-1 1000 méter: Nemes Réka
NK-2 500 méter: Csikós Zsóka, Kőhalmi Emese
NK-4 500 méter: Rugonfalvi-Kiss Janka, Rendessy Eszter, Csikós Zsóka, Kőhalmi Emese
MIX K-2 500 méter: Dráviczki Dóra, Kozma Barnabás
MIX K-1 5000 méter váltó: Kőhalmi Emese, Sellyei Csanád
U23 Kenu:
C-1 500 méter: Kollár Kristóf
C-1 1000 méter: Kollár Kristóf
C-2 500 méter: Molnár Csanád, Juhász István
C-2 1000 méter: Fodor Nicholas, Hodován Dávid
C-4 500 méter: Kollár Kristóf, Rumi Gergő, Molnár Csanád, Juhász István
NC-1 200 méter: Horányi Dóra
NC-1 500 méter: Opavszky Réka
NC-1 1000 méter: Zagyvai Borka
NC-2 500 méter: Opavszky Réka, Csorba Zsófia
NC-4 500 méter: Opavszky Réka, Csorba Zsófia, Horányi Dóra, Zagyvai Borka
MIX C-2 500 méter: Benkucs Kíra, Uhrin Dávid
MIX C-1 5000 méter váltó: Benkucs Kíra, Buday Domonkos
Ifjúsági Kajak:
K-1 500 méter: Gazdag Marcell
K-1 1000 méter: Hidvégi Zalán
K-2 500 méter: Samu Péter, Hidvégi Zalán
K-2 1000 méter: Avar Tamás, Juhász Máté
K-4 500 méter: Samu Péter, Szabó Levente, Gazdag Marcell, Mircse Iván
NK-1 200 méter: Tölgyesi Flóra
NK-1 500 méter: Szegedi Angelina
NK-1 1000 méter: Molnár Kinga
NK-2 500 méter: Debreczeni Lora Szkarlett, Szegedi Angelina
K-4 500 méter: Gombás Alíz, Pető Hanna, Tölgyesi Flóra, Debreczeni Lora Szkarlett
MIX K-2 500 méter: Pető Hanna, Hízó Zsadány
MIX K-1 5000 méter váltó: Reisz Janka, Kaed Ádám Said
Ifjúsági Kenu:
C-1 500 méter: Gyányi Milán
C-1 1000 méter: Gyányi Milán
C-2 500 méter: Kurczina Máté, Mitropoulos Iliász
C-2 1000 méter: Ludányi Mátyás, Vonga Ádám
C-4 500 méter: Kurczina Máté, Pálfalvi Viktor, Gyányi Milán, Mitropoulos Iliász
NC-1 200 méter: Győre Panna
NC-1 500 méter: Kis-Batka Iringó
NC-1 1000 méter: Győre Panna
NC-2 500 méter: Paragi Petra, Matkovics Vanda
NC-4 500 méter: Matkovics Vanda, Paragi Petra, Kis-Batka Iringó, Molnár Csepke
MIX C-2 500 méter: Maranecz-Dózsa Zsombor, Győre Panna
MIX C-1 5000 méter váltó: Maranecz-Dózsa Zsombor, Sárkány Réka