- Végéhez közeledik a második tavaszi edzőtábor. Milyen következtetéseket vontál le az eddig látottakból?
- A csapat nagy része itt, Sevillában töltötte az elmúlt két és fél hetet, szombaton utazunk majd haza. A lányok közül Pupp Noémi és Fojt Sára Törökországban készül, Gombás Alíz pedig a vizsgái miatt múlt hétvégén hazautazott. A fiúk esetében Tótka Sándor, Nádas Bence és Kurucz Levente Dunavarsányban, Kopasz Bálint pedig Törökországban dolgozik, míg Samu Péter Alízhoz hasonlóan néhány napja tért haza Sevillából. Bár a válogatott meghatározó tagjai közül többen is hiányoznak, az itt lévők színvonalas munkát végeztek. Különösen a legfiatalabbakat emelném ki, Fodor Bence, Hidvégi Zalán és a Varga Ádámékhoz becsatlakozó Kolozsvári Brúnó is sokat lépett előre.

- Sevilla jól megszokott helyszín már az év ezen szakaszán. Milyen arcát mutatja most?
- Időjárás szempontjából az első hét nem volt túl ideális, de azóta jelentősen javult a helyzet. Ez fontos a csapathajós edzések szempontjából is. Négyesben, párosban akarva-akaratlanul egymásra fröcskölik a vizet a versenyzők, azonban nem mindegy, hogy otthon az ötfokos vagy itt a 14 fokos vízben teszik ezt. Az kicsit furcsa számomra, hogy a térségben nincs még egy ehhez hasonló edzőközpont, a világbajnok portugál négyes és Fernando Pimenta is itt készül.
- Ha már a csapathajókat említed: ilyenkor már formálódni szoktak a válogatón induló párosok. Milyen egységekről tudsz beszámolni?
- Női vonalon alakulóban van egy Ujfalvi Laura, Csikós Zsóka kettős. Edzésről edzésre stabilabbak, és gyorsnak is tűnnek. Az olimpiai bronzérmes Fojt Sára és Pupp Noémi idén is együtt indulnak. Gazsó Dorka és Lucz Anna kettőse a saját edzésprogramjuknak megfelelően a héten csúsznak ki először együtt. Mellettük megemlíteném még a Gombás Alíz, Pető Hanna formációt. Tavaly bronzérmesek lettek az U23-as világbajnokságon, holott mindketten még csak húszévesek. Bennük hatalmas fejlődési lehetőséget látok.

- Mi a helyzet a férfiaknál?
- Náluk még nagyban zajlanak a próbák. Itt Sevillában Balogh Gergely Tamási Zsomborral szállt vízre, Fodor Bence pedig a múlt héten Csizmadia Kolossal, legutóbb pedig Hidvégi Zalánnal evezett. Varga Ádám szintén többekkel hajóba ült, legutóbb a KSI-s Avar Tamással, de még nem döntött. Erősnek tűnik a Béke Kornél, Vajda Bence duó, illetve ott van még a tavalyi ifi világbajnok Mircse Iván, Szabó Vilmos alkotta páros is, akik egyébként tavaly Szegeden ideális körülmények között egy 1:27-et is eveztek már. Ami kérdés számomra, hogy Kurucz Levente kivel áll majd rajthoz a válogatón, hiszen tudomásom szerint újra összeáll az olimpiai ezüstérmes Nádas Bence, Tótka Sándor kettős. Az őszi edzőtáborban nagyon jól nézett ki az Opavszky Márk, Kopasz Bálint fémjelezte hajó is. Opi azóta elkötelezte magát Bálint mellett, nem is próbálkozott senkivel az elmúlt hetekben. Amint mindketten hazatérnek, megnézik, hogyan működik az egység. Ha most is olyan jó lesz, mint ősszel, akkor remélem odaállnak a válogatóra, ami szerintem nagyon színvonalas csatát hozhat.
- Bár a négyes egységeket majd a válogató eredményeinek függvényében jelölöd ki a tavaszi világkupákra, úgy tudom most is megnézel pár variációt.
- Igen, hetente egyszer kimegyünk négyesezni. Nem feltétlenül a legerősebb összeállítást keresem, hiszen nincs minden számításba vehető versenyző Sevillában. Igyekszem a lehető legtöbb variációt kipróbálni, miközben a versenyzők pozícióit is váltogatom a hajóban. Kíváncsi vagyok, hogy adott helyzetben ki, milyen teljesítményt tud kihozni magából.

























