Mint minden világversenyt, úgy a szegedi világkupát is az ötezer méteres döntők zárták, amelyek során bőven volt okunk az örömre. Az indulók minden számban hat kört teljesítettek, megspékelve öt futószakasszal.
A sort a női kenusok kezdték méghozzá az ezer egyesben kettős győzelmet arató Kisbán Zsófia és Zagyvai Borka főszereplésével. Zsófi már a rajt után nem sokkal tetemes előnyre tett szert, mögötte sokáig úgy nézett ki, hogy Borkának lesz a legnagyobb esélye másodiknak befutni. A cseh Martina Malikovának azonban még volt arra energiája, hogy felzárkózzon, és végül meg is előzte a fiatal váci kenust, aki így harmadikként zárt. Kisbán Zsófia zavartalanul haladt végig az élen, és megszerezte második aranyérmét a világkupán.
„Az 5000 méter mindig egy nagyon hosszú versenyszám. Nem csak saját magammal kell megküzdenem, hanem az időjárási körülményekkel is. Most elég meleg és szeles időjárás volt, a fordulóknál nagyon kellett figyelni, hogy egy-egy hullám nehogy megdöntse a hajómat a fordulóknál – értékelt Kisbán Zsófia, a szám győztese, akinek arra is volt energiája, hogy az utolsó métereken még a szurkolóknak is kiintsen. - Meg akartam köszönni a családomnak, barátaimnak, edzőmnek, hogy mind itt voltak és szurkoltak nekem, nélkülük biztos nem lennék itt, nagyon sokat köszönhetek nekik.”
A férfiaknál Adolf Balázs és Fodor Nicholas következett. Utóbbi kezdett a legerősebben, de az FTC kiválósága még az első forduló előtt felzárkózott honfitársa mellé. A futószakaszt a négyszeres világbajnok kezdte meg először, őt Nicholas és a kubai Jose Ramon Pelier Cardova követte. Nicholas később a negyedik helyre csúszott vissza, Adolfnak így már csak a kubaival volt dolga. Bár az utolsóelőtti futószakasznál a kiszállás nem volt zökkenőmentes, Balázs ezt követően még így is el tudott szakadni és innentől már nem volt kérdés, hogy ki lesz a szám aranyérmese. Fodor Nicholas végül megtartotta negyedik helyét.
„Szerintem tudtam kontrollálni a mezőnyt. Éreztem magamon, hogy már fáradt vagyok, de amikor szerettem volna, akkor sikerült leszakítani a kubai srácot. Nagyon örültem, hogy összejött a győzelem, de azért elég fájdalmas futam volt, mert már nagyon elfáradtam a hétvégén – vélekedett győzelméről Adolf Balázs, majd a hétvége egészére is kitért. – Vegyes érzéseim vannak, de elsősorban fáradt vagyok. Még nem nagyon tudtam megemészteni a hétvégén történteket. Most kell egy-két nap, hogy lenyugodjak és pihenjek. Kell idő, hogy kielemezzem, az egyes miért nem jött össze. Még nem temetem el a számot, tanulni akarok a hibából és előrébb szeretnék lépni.”
Női kajakban Kiszli Vandának és Csikós Zsókának szoríthattunk. A két lány közül Zsóka kezdett jobban, de hamar leszakította őt a svéd Melina Andersson és a spanyol Estefania Fernandez. Később Kiszli Vanda jött fel a harmadik helyre, megelőzve Csikós Zsókát, ennél többre ma nem futotta az erejéből, így a kilencszeres maraton világbajnok egy szépen csillogó bronzérmmel hangolt a jövő heti Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokságra.
„Abszolút elégedett vagyok. Örülök, hogy tudtam gyakorolni már tavasszal a nemzetközi mezőnyben. Tudtam, hogy a svéd és a spanyol versenyzők nagyon jók lesznek. Próbáltam rájuk tapadni, amennyire tudtam, de ez most ennyire volt elegendő – vélekedett Kiszli Vanda. - A százszázalékos formától még egy kicsit messze vagyok, de még mindig csak tavasz van. Nekünk jövő héten már maraton ob lesz, akkor lesz az első válogató, próbálom magam megfelelő állapotba hozni, hogy jó eredményt érjek ott el. Nyár közepére már szeretném a közel százszázalékos Vandát kihozni magamból.”
A szegedi világkupa utolsó versenyszáma a férfi K-1 5000 méter volt. Fernando Pimenta, a szám rutinos versenyzője hamar elszökött a mezőnytől, a magyar színekben induló Kollek Bálint és Béke Kornél egy négyes bolyban haladtak a negyedik-hetedik hely között. A második futószakasznál a két magyar egység egymást hátráltatta, majd Béke Kornél előrébb tudta letenni a hajóját és együtt haladt a japán színekben induló Gyökös Lajossal és a dél-afrikai Kyle Friedsteinnel. Az élen Pimenta fölényes győzelmet aratott, Béke Kornél hatodik, Kollek Bálint tizedik helyen ért célba.
A magyar válogatott összesen 15 érmet szerzett a szegedi gyorsasági világkupán, hat arany, három ezüst és egy bronz elosztásban. Magyarország az éremtáblázat élén végzett, megelőzve a Kínát és Új-Zélandot.