Hamarosan elindul az idei versenyszezon. Ennyi év után mekkora a várakozás Önben, hogy újra mikrofont ragadjon?
Nagyon várom már a versenyeket, és hogy újra találkozhassak a kollégákkal. Idén már 72 éves vagyok, és nyugdíjasként is minden alkalom egy öröm, mert ki tudok mozdulni és össze tudom magam szedni. A felnőttek mellett imádom a gyerekversenyeket is, régen az A-híd kupával indult mindig a szezon, ahol jó volt hallgatni az apró kajakosok és kenusok csicsergését. Mindig, amikor lemegyek az Újpesti-öbölbe, leülök egy padra, nem beszélek senkivel, csak a Duna különleges illatát érzem, ami visszahozza bennem a régi szép időket.
Hogyan került kapcsolatba a sportággal?
1965-ben lettem igazolt versenyzője az Újpesti Dózsának. Három évvel később egy szerencsétlen baleset ért, ami miatt kétszer is meg kellett műteni a térdemet a Sportkórházban. Akkor még nem volt olyan fejlett az orvostudomány, próbáltam utána visszatérni, de már nem ment úgy, mint előtte. Ezután közművelődési szakemberként kezdtem el dolgozni, majd egyszer megkerestek, hogy jöjjek vissza versenybírónak, mert kevesen vannak, különösen a nők. Mivel első osztályú versenyző voltam, nekem csak vizsgáznom kellett. 1980 óta vagyok a versenybíróságban, persze nem egyből tájékoztatóbíróként kezdtem. Idővel viszont rájöttek, hogy nincs mikrofonlázam, és miután népművelési- és könyvtárszakot végeztem, részt vettem beszédtechnika oktatáson is. Így hát egyszer
beültem a tájékoztatóbíró székébe, és gyakorlatilag 38 éve nem szálltam ki onnan.
Hangja bejárta az ország minden pályáját, szinte minden információt Öntől tudunk meg először a versenyeken. Mennyire kiterjedt egy tájékoztatóbíró feladatköre?
Amióta van internet, és a technika is rohamosan fejlődik, egyre szűkebb. Fontos az elején leszögezni, hogy az információk közlésére a versenybíróság elnöke, a szövetség, vagy éppen a szövetségi kapitány utasíthat. Hivatalosan a mikrofonba más nem szólhat bele, csak én. A rajtlisták, a befutási sorrend, a továbbjutás, illetve az eredményhirdetés közlése az alapfeladatom, de korábban, ha például valamilyen baleset, vagy borulás volt a vízen, esetleg egy vihar közeledett, akkor is nekem kellett levezényelnem higgadtan a mentéseket, és a kiszállásokat.
Ez egy nagyon felelősségteljes munka, az első rajt előtt fél órával be kell jelentkeznem, és végig figyelnem kell a vizet,
mert sokszor én jobban látom mi történik, mint mások a partról. A befutásnál is látni kell a sorrendet, illetve a neveket sem szabad eltéveszteni, különösen az eredményhirdetésnél. Régen az edzők és a versenyzők is tőlem kérdezték a pontos eredményeket, a sorsolásokat, ma viszont az internet világában ezek már gyorsan elérhetők.
Tehát egyfajta karmesterként irányítja a versenyeket. Szinte minden pályán megfordult már. Van kedvence?
Nehéz kérdés. Imádom Szegedet, de amikor ott kezdtem tájékoztatni, még nem volt a torony, egy széksor volt a célbíróság, mi meg a parton, köveken néztük a futamokat. Innen jutottunk el oda, hogy ma már egy gyönyörű toronyban ül az ember kényelmesen, nagyon jó technikai feltételekkel. Szeretek a teraszon üldögélni, ráadásul a helyiek is nagyon kedvesek. Volt olyan, hogy a túloldalon meghallották a hangomat, és hoztak nekem egy doboz desszertet. Ez nagyon jól esett. Szolnokot is szeretem, különösen azért, mert ott nyitott ablaknál dolgozom, és így közvetlen kapcsolatom van a versenyzőkkel. Régen, amíg nem volt megépítve a dobogós stég, addig az ablak előtt volt az eredményhirdetés. Viccesen hangzik, de emiatt a Csipes Feriéket jobban megismertem a fenekükről, mint az arcukról. Illetve ide kapcsolódik még egy történet Kolonics Gyurikáról, aki mindig miután kiszállt a hajóból, mérlegelt, majd azonnal rohant be hozzám az időeredmény miatt. Egyszer bejött, és azzal kezdte, hogy „ne haragudjál, lehet, hogy büdös vagyok”. Na mondom hagyjál békén, nem vagy büdös. És tényleg nem volt. De visszatérve a kérdésre egyébként minden pályán megvagyok.
Feltételezem akkor, hogy az elmúlt évtizedekben rengeteg szép barátság is szövődött.
Hogyne! Már fiatal versenyzőként is fantasztikus érzés volt, hogy olyan kiválóságokkal találkoztam naponta, mint Tímár István, Fábián László, Rozsnyói Katalin, Balogh Anikó, vagy Ürögi László. Katival azóta is nagyon jó a kapcsolatom, Anikó pedig a halála előtt egy levelet is írt nekem. Inspiráltak minket az edzéseken már a jelenlétükkel is. Tájékoztatóbíróként mindig is fontos volt az emberi kapcsolat. Nem volt soha távolságtartás senkivel. Nagyon jó viszonyom van Vaskuti Pistivel és Foltán Lacival is, neki még a fia is sokszor odajön köszönni. De ide sorolhatom még Dónusz Évit, Kőbán Ritát, Szabó Gabit, Szilárdi Katit, Dombi Rudit és még sokakat. Gabival egyszer egy szegedi válogatón ebédnél futottunk össze. Azzal fogadott, hogy mikor meghallották a hangomat megnyugodtak, hogy biztos minden rendben lesz a versenyen. Azt hiszem ettől nagyobb dicséret nem is kell.
Mi volt a legnagyobb élménye tájékoztatóbíróként?
Az 1998-as szegedi világbajnokság, amikor hivatalosan is én lehettem a magyar nyelvű tájékoztatóbíró. Fantasztikus volt látni a teraszról a 10 ezer szurkolót és megtiszteltetés, illetve
öröm volt egyáltalán egy világbajnokságon dolgozni, pláne amikor a magyar himnuszt énekelhettük az eredményhirdetéseknél. Az a csúcsok csúcsa volt.
De dolgozhattam Európa-bajnokságon, valamint a győri maraton Eb-n is. Az öbölben diákolimpiákon többször is én lehettem a versenyelnök. 2016-ban Magyar Kajak-Kenu Szövetség 75. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen kaptam egy emlékplakettet, és úgy konferáltak fel, mint a kajak-kenu versenyek magyar hangja, ami elképesztően jól esett. De amire még nagyon büszke vagyok – bár ez nem a sportághoz kapcsolódik – hogy 1992-ben először adták át a Magyar Köztársaság Népműveléséért díját, és én is a díjazottak között voltam. 
Azt tudja már, hogy idén mely versenyeken találkozhatunk Önnel?
Még nem, mivel csak a versenyek előtt egy-két héttel derül ki a beosztás. Remélem folytathatom még, de közben egy új feladatot is kaptam, ugyanis felkértek arra, hogy legyek az újdonsült tájékoztatóbírók mentora. Ez is egy megtisztelő feladat a számomra, és örömmel teszek eleget a kérésnek, jól esik, hogy a mai napig számítanak rám, és tudok még segíteni.
