A maraton mellett, gyorsasági szakágban is szeretne bizonyítani

Kolozsvári Brúnó felnőtt maratoni Európa-bajnoki bronzéremmel zárta a 2023-as versenyszezont. A Graboplast Győri VSE mindössze 19 éves tehetsége lett az év legjobb férfi maratoni kajakosa. Ez a díj, illetve a mögöttünk hagyott év is jó visszaigazolás volt számára, ugyanakkor jövőbeli céljai között szerepel, hogy a maraton mellett, gyorsasági szakágban is letegye a névjegyét.

A férfi maratoni kajakos mezőnyben minden verseny pokoli nehéz nemzetközi szinten, Kolozsvári Brúnó azonban 19 évesen már felnőtt éremmel büszkélkedhet. A győriek tehetsége a Slavonski Bródban megrendezett maraton Európa-bajnokságon klubtársával, Boros Adriánnal K-2 22,5 km-en a harmadik helyen csaptak célba. A világbajnokságon ugyanebben a számban a hatodik helyen végeztek.

„Kettős érzés van bennem az idei évet illetően, ettől függetlenül év elején aláírtam volna ezeket az eredményeket. Úgy gondolom az Európa-bajnokságon elért helyezésünk után kicsit többet vártunk a világbajnokságtól, ami ezúttal nem sikerült. Síkvízen pedig szerettem volna legalább ötezer méteren kijutni egy világversenyre az U23-asoknál, ez is egy komoly célom lesz a következő évben.”

A maraton mellett, gyorsasági szakágban is szeretne bizonyítani

Mint mondta, Adriánnal már korábban is kipróbálták a párost, azonban akkor nem tűnt hatékonynak, az idei első próbálkozások viszont sokkal sikeresebben alakultak.

„Egy pár éve próbálkoztunk már, akkor annyira nem tűnt jónak, viszont idén év elején az első közös edzés teljesen más volt. Ezután határoztuk el, hogy megpróbáljuk együtt, a maraton mellett síkvízen is indultunk együtt a Maraton Magyar Bajnokságon. A jövő évre vonatkozóan még nem tudok biztosat mondani, de valószínűleg mindketten kipróbálunk más párosokat is.”

A maraton mellett, gyorsasági szakágban is szeretne bizonyítani

Brúnó a párosteljesítménye mellett egyéniben is bizonyíthatott a felnőttek között, rövid körön (3,4 km) tavalyi eredményéhez képest kilenc helyet javított és tizedikként csapott célba a sűrű nemzetközi mezőnyben.

„Az volt a célom, hogy az első tízben végezzek, lehetőleg minél közelebb Noé Bálinthoz, akit végül sikerült megelőznöm. Volt még ebben, de jövőre is szeretnék ezen a távon a felnőttek között indulni, a klasszikus maratoni távon pedig az U23-asok között szeretnék majd kijutni a nemzetközi versenyekre.”

A maraton mellett, gyorsasági szakágban is szeretne bizonyítani

A fiatal kajakos a maratoni sikerek mellett a gyorsasági szakágban is szeretne előre lépni, így edzéseit, felkészülését is ez alapján állítják össze edzőjével, Németh Balázzsal.

„Az elmúlt szezonban és a következő szezonban is úgy építjük fel a felkészülést, hogy legyenek benne hosszabb és rövidebb távok is, hogy mindkét szakágra tudjak készülni. Jelenleg egy tíz fős csapatban edzek. A többiek most jöttek haza Törökországból, én az egyetem miatt most nem utaztam velük, de tavasszal is fogunk majd utazni melegövi edzőtáborba.”

Hozzátette, jövőre szeretne a gyorsasági szakágban kijutni a korosztályos nemzetközi versenyekre is, elsősorban ezer és ötezer méteren van a fókusz. 

A maraton mellett, gyorsasági szakágban is szeretne bizonyítani

Kolozsvári Brúnó élsportolói pályafutása mellett párhuzamosan megkezdte egyetemi tanulmányait is, a Győri Széchenyi Egyetemen Kereskedelem és marketing alapszakon.

„Szerencsére az edzőm abszolút partner ebben, össze tudom egyeztetni az edzéseket az egyetemmel. Ha esetleg kihagyok egy-egy edzést, akkor egyénileg mindig be szoktam pótolni.” 

Néhány hete, mindössze 19 évesen kapta meg az év férfi kajakos maratonistájának járó díjat, ami egyértelműen nagy motivációt jelent Brúnó számára.

„Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy én kapom meg a díjat. Nagyon jó visszaigazolás ez számomra, hogy jó úton járok, hogy van értelme és létjogosultsága a maratoni szakágnak. Nagy löketet adott a jövőre nézve.” – zárta a győri kajakos.

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók