Vissza az elitbe

Új év, új csoport. Elkezdte a felkészülést az idényre az Angliából hazatérő Simon Miklós csapata, vagyis Vad Ninetta és Kárász Anna. A lányok korábban csak a páros edzéseiket hangolták össze, mostantól a téli felkészülésben is húzzák, motiválják egymást.

Simi Team
Hír

Egy kiadós kondival és egy mosolygós csoportfotóval indította a 2017-es idényt a tíz éves angliai kinn tartózkodás után hazatérő tréner, Simon Miklós és két versenyzője, Vad Ninetta és Kárász Anna. A két hölgy felkészülésében a jövőben nagy szerepet vállal a korábban a KSI-nél dolgozó tréner, aki nagy reményeket fűz a közös munkához.

„Megkezdtük a munkát, gyakorlatilag az első közös napon jutottunk túl. Anna az idény végén megműttette sérült vállát, így ő egy hosszabb rehabilitáció után kezdi el az edzéseket, nála a fokozatosság elvét követjük, Ninettával azonban nincs gond, egészséges és mindkét lány szeretne visszakerülni a világbajnoki csapatba” – magyarázta Simon Miklós.

A két hölgy párosban és négyesben is nyert már világbajnoki aranyat, ám a közös edzéseik eddig csak a páros gyakorlására korlátozódtak, idén azonban együtt töltik a felkészülési időszak nagy részét, ami mindenképpen ösztönző lehet mindkettőjük számára.

„A közös múltjukról csak foltokban vannak információim, ami nem is baj, mert most a közös jelenre koncentrálunk, csapatot alkotunk. Anna Szegedről Pest mellé költözött, vagyis a Gubacsi hídnál alakítottuk ki a bázist, emellett Almási Péternek köszönhetően a Victory Fitnessbe járunk még edzeni. A rajt előtt leültem mindkét lánnyal beszélgetni, vázoltam az elképzeléseimet, amelyek természetesen arról szóltak, hogy egyesben mindketten előbbre lépjenek, minél jobb teljesítményt tudjanak nyújtani – folytatta a szakember, aki az idén nem csak azért lát reményt a csapatba kerülésre, mert az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta bejelentette, hogy anyai örömök elé néz.

„Dana döntésével több esélyessé vált a jövő, de nem csak ezért mondom, hogy van esélyük a lányoknak. A célunk amúgy is az volt, hogy megpróbáljunk felnőni Dana szintjére, itthon minden versenyző számára ez a motiváció” – mondta az edző, aki egyelőre még szokja a hazai terepet.

„Az elmúlt tíz évben sok minden változott. Korábban csak be kellett ülnöm a motorosba és le kellett vezényelnem az edzéseket, most a program összeállítása, a versenyzők motiválása mellett több szervezőmunkára is van igény. Fontos, hogy úgy hangoljam össze az edzéseket, a helyszíneket, a környezetet, hogy mindenki számára megfelelő legyen, mindkét lány érdekeinek megfeleljen” – tette hozzá Simon Miklós.

És hogy milyen hatással lesz egymásra a két kajakos?

„Bízom benne, hogy kellő lendületet és motivációt adnak egymásnak, kialakul egy olyan rivalizálás, ami mindkettőjük számára eredményes lesz, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy mindig a saját érdekeiket tartsák szem előtt.”

Slihoczki, Szőke: a felnőttek között is megmutatnák, hogy számolni kell velük

Az idén két kiváló kenus, Slihoczki Ádám és Szőke Attila vehette át a legjobb utánpótláskorú versenyzőnek járó Kolonics György-díjat. A versenyzők C-2 1000 méteren világ- és Európa-bajnoki aranyérmet nyertek, a legbiztosabb tagjai voltak az ifjúsági válogatottnak. A fiúk egyöntetűen vallják, túlszárnyalták az elképzeléseiket és rengeteg motivációt adott számukra ez az év.

Hír

Jó úton jár Slihoczki Ádám és Szőke Attila. A két kenus nagy reménysége a sportágnak, az olimpiai számban, C-2 1000 méteren magasan a korosztályuk fölé tudnak emelkedni, olyan időkkel nyerik a versenyeket, amellyel az U23-as korosztályban is a legjobbak lennének. Hogy a tehetségük mellett minek köszönhetik ezt a sikert? És miként értékelik ezt az idényt?

“Az egész év olyan volt mint amilyennek elterveztük – meséli Slihoczki Ádám. – Előzetesen a világbajnoki dobogót céloztuk meg, ami meglett, ráadásul aranyat nyertünk Pitestiben, szóval túl is szárnyaltuk önmagunkat. Teljesen elégedett vagyok ezzel az idénnyel, és úgy érzem, új szintre emelkedett a pályafutásom. Szerintem rengeteget fejlődtünk Attilával, idén a táv utolsó fele egyértelműen jobb volt, mint korábban. Sokat készültünk rá, hogy minél jobban meg tudjunk indulni az utolsó kétszáz méteren. A legnagyobb erősségünknek azt tartom, hogy legjobb barátként szinte egy emberként evezünk a hajóban, és tényleg mindenről nyíltan tudunk beszélni.”

“Nekem is mindenképp pozitív az év – teszi hozzá Szőke Attila. – Sok jó eredményt értünk el, és sokat tanultunk, amiből meríthetünk a következő évre is. Én leginkább motivációban és koncentrációban fejlődtem. Úgy érzem, egyre több mindenre odafigyelek egy edzés vagy verseny alkalmával, összeszedettebb vagyok, jobban be tudom osztani az időmet. Hogy mitől jó a párosunk? Szerintem egy jó egységhez elengedhetetlen a jó kapcsolat, ami a bizalomra épül, s ez megvan közöttünk Ádámmal. Jó érzés, hogy megkaptuk ezt a díjat, mert úgy érzem figyelnek ránk, és ez az elismerés is rengeteg motivációt ad. Sokkal könnyebb így elkezdeni a téli alapozást.”

És hogy mit terveznek az elkövetkező idényre a fiatalok?

“A jövő évben az U23-as korosztályban szeretnénk a legjobbak lenni itthon, s jó lenne indulni a korosztályos világ- és Európa-bajnokságon – mondta Slihoczki Ádám. – És természetesen a felnőtt mezőnyben is szeretnénk megmutatni, hogy számolni kell velünk. A Kolonics-díj óriási megtiszteltetés kenusként, igyekszünk a továbbiakban is méltók lenni ehhez a kitüntetéshez.”

Megkezdődött a kölyöktábor Dunavarsányban

5 edző, 27 egyesület, 76 gyerek – ez számokban a hétfőn kezdődött kölyök válogatott tábor. Egy héten át Dunavarsányban edzenek a 12-13 éves korosztály legjobbjai, akiket meglátogatott Dónusz Éva utánpótlás szövetségi kapitány.

Hír

Megkezdődött a felkészülés a 2018-as szezonra a kölyök válogatott számára. Huszonhét egyesületből 76 gyerek utazott el Dunavarsányba, ahol öt edző, Major Ildikó, Kovács Gábor, Hargittai István, Kása Ferenc és Révész Zoltán irányításával edzenek a fiatalok, akik a jó időnek köszönhetően napi két vizes edzésen tudnak részt venni.

„Szombat délelőttig lesznek itt a fiatalok, akik napi három-négy edzésen vesznek részt. A hat nap során természetesen időre menéseket is végzünk, 2000 méteren és 10 kilométeren mérjük fel, hogy milyen állapotban vannak a gyerekek – mondta Dónusz Éva utánpótlás szövetségi kapitány. – A gyerekek már nagyon várták ezt a tábort, az ő életükben mérföldkő, hogy itt lehetnek és remek edzők irányításával végezhetik a munkát.”