Felmérik a nemzetközi mezőnyt

17 fős csapattal utazott ki a magyar küldöttség a pénteken reggel rajtoló idei második gyorsasági világkupára, Duisburgba. A cél, hogy rajthoz álló fiataljaink és a velük tartó néhány nagyágyú versenylehetőséghez jussanak, és felmérjék, hogy hol tartanak jelenleg a nemzetközi mezőnyhöz képest.

A múlt hétvégén, az itthoni válogatóval egyszerre rendezték meg az első idei gyorsasági világkupát Poznanban. Azon a versenyen értelemszerűen nem indultak a mieink, a második világkupán azonban Hüttner Csaba szövetségi kapitány és Boros Gergely szakmai igazgató vezetésével ott van a zömmel U23-as kerettagokból álló magyar csapat.

„A tavalyi szereplés, az edzőtáborokban mutatott forma és a múlt hétvégi válogató eredményei alapján alakult ki az a főleg U23-as fiatalokból álló csapat, amelyik ezen a hétvégén kipróbálhatja magát a nemzetközi élmezőnyben, mi pedig közben Boros Gergellyel fel fogjuk tudni mérni, hogy hol tartanak a rivális országok, így ennek a világkupának az eredményei csak harmadlagosak – mondta Hüttner Csaba, felnőtt szövetségi kapitány. –  Ugyanakkor elhoztunk olyan versenyzőket is, akik nagy különbséggel nyerték meg az első felnőtt válogatót és kicsi rá az esély, hogy a második válogatón bárki meglepje őket, ilyen Kopasz Bálint és a női kenupáros, nekik összejöhet egy-két jobb helyezés is.”

A magyar különítmény csütörtökön reggel érkezett meg Duisburgba, a mieink elfoglalták a szállásukat, majd délelőtt és délután már eveztek a pályán. A csapattal tartott a kajakos Sólyom Dóra és a kenus Fejes Dániel is, ám mindketten kisebb betegséggel küzdenek, így mégsem állnak rajthoz a hétvégén.

„Ketten betegek, de a többiek egészségesek, lesz rá lehetőségük, hogy versenyezzenek egy jót. Az időjárás itt is az otthonihoz hasonló, esős és hűvös, de ez a körülmény mind a 70 résztvevő nemzetet egyformán sújtja” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

Versenyszámok magyar indulói:

NŐK

C-1 200 méter: Devecseriné Takács Kincső

C-1 500 méter: Balla Virág

C-2 200 méter: Devecseriné Takács Kincső, Balla Virág

C-2 500 méter: Devecseriné Takács Kincső, Balla Virág

K-1 200 méter: Lucz Anna

K-1 500 méter: Lucz Anna

K-2 200 méter: Lucz Anna, Kiss Blanka

K-2 500 méter: Lucz Anna, Malcsiner Eszter

FÉRFIAK

K-1 200 méter: Apagyi Levente, Csizmadia Kolos

K-2 200 méter: Apagyi Levente, Csizmadia Kolos

K-1 500 méter: Kopasz Bálint, Kós Benedek Tibor

K-4 500 méter: Erős Patrik, Gecse Márton, Kós Benedek Tibor, Erdőssy Csaba

K-1 1000 méter: Kopasz Bálint, Erdőssy Csaba

K-2 1000 méter: Gecse Márton, Kós Benedek

C-2 500 méter Lelovics Dávid, Adolf Balázs

C-2 1000 méter Lelovics Dávid, Adolf Balázs

A világkupa részletes műsora.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók