1945-ben, 13 évesen ismerkedett meg a kajakozással, 1948-ig vízi cserkészként járta a Dunát.
1948-ban, amikor megszűnt a cserkész mozgalom, az ELZETT S.C. kajak szakosztályának tagja lett.
1949 tavaszától, serdülő fiúként versenyezni kezdett.
1950-ben – egy borulást követő, súlyos tüdőgyulladás után – a sportorvos eltiltotta a versenyzéstől. Ettől kezdve képességeit főleg a tanulásban kamatoztatta. Sikeresen leérettségizett, és felvételizett a Műszaki Egyetem építész szakára. A testedzéssel nem hagyott föl teljesen, a kajakozást kedvtelésből folytatta.
1951-52 – között egyetemi tanulmányai mellett – kezdő sporttársait új, saját maga által kifejlesztett, bio-mechanikán alapuló kajak technikára tanította. 1952-től az általa kidolgozott módszert a Sport Tudományos Bizottság Kajak Módszertani Csoportban is hasznosították.
1953-ban a Sport és Testnevelés című folyóiratban is megjelent „A kajakozás biodinamikájáról” című szakcikke. Aktivitásának köszönhető, hogy megindult sportágunkban az edzőképzés, melynek részeként előadásokat tartott.
Miután megszűnt az ELZETT Sport Club, az Építők S.C.- be igazolt át, amelyben segédedzőként, később intézőként dolgozott. Bekapcsolódott a versenybírói munkába is. Az akkori versenyszabályok nálunk még nem voltak írásba foglalva, ezért – angol és francia nyelvtudása segítségével – hozzálátott azok összegyűjtéséhez és rendszerbe foglalásához.
1954-ben megírta sportágunk első, – nemzetközileg is érvényes – Szabálykönyvét.
Hozzáértését méltányolva a Nemzetközi Kajak Szövetség meghívta a Macon-ban rendezett világbajnokság versenybírói testületébe. Bíróként, a helyszínen élte át a magyar csapat világra szóló sikerét, a 6 arany-, 5 ezüst-, 5 bronzérem elnyerését.
1955-ben az Országos Magyar Kajak Szövetség Versenybíró Testületének elnökévé választották. Bíráskodott 1955-ben Tatán, a svéd-magyar párviadalon, valamint 1956-ban a csehszlovák-magyar viadalon, Prágában.
1956 tavaszán a legelső Nemzetközi Duna Túra (TID) szervezői között tevékenykedett, és Ő volt a Bratislava-Budapest közötti szakaszon a magyar csapat vezetője. A későbbi évek folyamán többször is kajakozott ezen a túrán Ingolstadt és Silistra között. 1980-ban a 25. TID-en lapátolt, 2005-ben, az 50. TID-en díszvendégként vett részt. A TID-ek azóta is évről-évre ismétlődnek, egyre több résztvevővel.
1956-ban dr. Pozsgai Lajost választották az OMKSZ ideiglenes elnökévé. A sportág nem vett részt a forradalmi eseményekben.
1957-ben kajakosaink nemzetközi szerepléseik során megismerkedtek az „indián csónakban” térdelve lapátolással is. Ennek a sportágnak dr. Pozsgai javaslatára az indián csónak „canoe” neve alapján kenuzás nevet adták, és „Magyar Kajak-Kenu Szövetség”-re változtatták sportágunk szövetségének nevét.
1957-ben dr. Pozsgai Lajos versenybíróként a svéd-magyar visszavágón Vaesterwikben, az Európa-bajnokságon Gent-ben, továbbá a Moszkvai Világ Ifjúsági Találkozón jeleskedett.
1958-ban a Sportcsarnokban üzemelő evezős tanmedencét áttervezte a kajak- illetve kenulapát által mozgatott víz áramlástechnikai szabályainak megfelelően. A tanmedence azóta is tervei szerint működik.
1959-ben az Ő építészeti ismereteit és javaslatait hasznosították az új, poliészter kajakok és kenuk héjszerkezetének kialakításakor.
1961-től építészként Közel-Keletre kapott meghívást, ezért a kajak-kenu sportággal való kapcsolata meglazult.
1963-tól 1999-ig már csak vízitúrázott, bejárva Magyarország valamennyi vizét. Később rendszeres résztvevője volt a legidősebb kajakosok – kenusok találkozóinak. Legutóbb a 85. születésnapján köszöntöttük.
