Mégse

Az igazság pillanatai jönnek

Nagy visszatérések, óriási presztizscsaták, öldöklő küzdelmek – pénteken rajtol az első gyorsasági válogató Szegeden. Akik most jól szerepelnek, azok jövő hétvégén a belgrádi Európa-bajnokságra utazhatnak és fél lábbal már a világbajnokságon érezhetik magukat. Ráadásul a hétvégén az is kiderül, hogy mire mennek a mezőny nagy visszatérői a tavalyi menők- és azok ellen, akik idén tavasszal már bizonyítottak.

I. válogató
Hír

Rögtön pénteken rendezik a szezon egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapását, a női kajak egyesek 500 méteres küzdelmeit. Tavaly anyai teendői miatt hiányzott a mezőnyből az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta és hasonló okokból a szintén riói aranyérmes Csipes Tamara is. Rajtuk kívül kihagyta a szezont a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella és a sérülése után lábadozó Kárász Anna, utóbbi 2015-ben éppen Kozákot legyőzve indulhatott egyest a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Ők négyen most mindannyian ott lesznek a rajtnál és igyekeznek jó teljesítménnyel előrukkolni.

2017-ben, a nagy nevek távollétében viszont beérett a korábbi trónkövetelők munkája, a tavalyi szezon NK-1 500 méteren Takács Tamaráról és Medveczky Erikáról szólt.

Előbbi a szám Európa-bajnoka lett, utóbbi pedig éppen a friss Eb-győztest megverve jutott ki egyesben a világbajnokságra, méghozzá fantasztikus időt evezve. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy az idei szezon első két versenyén, a rangsorolón és a két héttel ezelőtt szegedi világkupán Bodonyi Dóra mutatott kiváló formát, akkor kijelenthetjük, hogy a női kajak egyesek döntője valódi csemege lesz pénteken délután.

Női kajakban hasonlóan izgalmas lesz az K-2 500 méteres verseny, ahol olyan új párosok feszülnek majd egymásnak, mint a Medveczky Erika, Csipes Tamara, a Szabó Gabriella, Bodonyi Dóra és a szintén frissen összeült Hagymási Réka, Vad Ninetta duó.

Érdekes, hogy Takács Tamara és Kozák Danuta az első válogatóra még nem választott párt magának,

valószínűleg ezen a hétvégén mindketten inkább az egyesre koncentrálnak majd és várják az 500 méteres versenyszámok eredményét. Az ötszörös olimpiai bajnok egyébként rajthoz áll 200 egyesben is, míg Takács Tamara az NK-1 1000 méter favoritjának számít.

Ha már női K-1 200 méter. A szám tavalyi Európa-bajnoka, Lucz Dóra visszavághat a rangsorolón győztes Hagymási Rékának és az akkor ezüstérmet szerző Vad Ninettának, de a párharcba beleszólhat Dóra testvére, Lucz Anna is, valamint a szintén nagy visszatérőnek számító Janics Natasa és persze Kozák Danuta.

Kiss Tamás is újra szembe találja magát Bodonyi Andrással C-1 1000 méteren. A két versenyző első idei összecsapását az olimpiai bronzérmes nyerte, a szegedi Világkupán viszont Bodonyi végzett előrébb. És ezt a párharcot is megzavarhatja egy harmadik. Méghozzá az elmúlt évek legsikeresebb magyar kenusa, Vasbányai Henrik, aki tavaly keveset, idén pedig még semmit nem mutatott magából, viszont új edzővel és új fogadalmakkal vágott neki 2017 őszén a felkészülésnek.

A másik férfi kenus olimpia versenyszámban sincs jelenleg “topfavorit”. C-2 1000 méteren VK hatodik lett a Korisánszky Dávid, Mike Róbert páros, viszont három hete a rangsorolón – távollétükben – Némedi Konrád és Lelovics Dávid győzött. Az első válogató győzelméért harcba száll még a rövid távokon egyre jobb formát mutató Hajdu Jonatán, Fekete Ádám egység és a tavalyi év ifi világbajnoka, a Szőke Attila, Slihoczki Ádám duó.

Ahogy fejlődik a női kenus szakág, azzal párhuzamosan egyre nagyobb az itthoni mezőny és a harc is a világversenyeken való indulásért. Tavaly egyértelmű volt Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső előnye párosban és egyesben is, idén azonban ismét jó formában van Lakatos Zsanett és egyre komolyabban kell számolni a szegedi különítménnyel, vagyis a 18 éves Nagy Biankával és a 17 esztendős Molnár Csengével. Rajtuk kívül ott lehet a legjobbak között a szintén nagyon fiatal Bragato Giada is.

Férfi kajakban a legfontosabb kérdés a hét elején eldőlt, K-4 500 méteren az Európa-bajnokságon a Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós, Kuli István összetételű csapathajó indulhat, viszont a többi olimpiai számban lesznek még izgalmak. Bár K-1 1000 méteren kimagasló formában van Kopasz Bálint, de azért neki is figyelnie kell Ceiner Benjáminra és a rangsorolón harmadikként befutó Erdőssy Csabára.

Erdőssy Csaba K-2 1000 méteren szintén a legjobbak között lehet a 40 éves, háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán párjaként, de várható a jó szereplés a Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert összeállítású egységtől is, akik tavaly ebben a számban negyedik helyezést értek el a világbajnokságon. Jól teljesíthet még a hétvégén a Gacsal Ákos, Kugler Attila duó, hiszen ők ketten előrébb végeztek a szegedi Világkupán, mint Hufnágelék. Fontos megjegyezni, hogy mindkét hosszabb távú férfi kajakos olimpiai versenyszámban változtathat a jelenlegi erőviszonyokon, hogy

a második válogatón visszatér a K-1 1000 méteren korábban világbajnoki bronzérmet szerző Dombvári Bence.

K-1 200 méteren egyértelmű esélyes Birkás Balázs, aki Tótka és Dudás távollétében elvben simán győzhet. A fiatal szegedi sprinternek viszont a hazai Világkupán hatodik helyet szerző Apagyi Levente és a Duisburgban nemzetközi versenyt nyerő Csizmadia Kolos lehet az új kihívója a szám pénteki döntőjében.

A szurkolók számára jó hír, hogy az olimpiai versenyszámokban megrendezett döntő futamokat pénteken és szombaton az M4 Sport csatorna élőben közvetíti.

 

2018 I Val Musora

A kajak párosok harcát hozta a válogató

Véget ért a tolnai kétnapos maraton válogató verseny, amely a világbajnoki indulásról hivatott dönteni.

Hír

A második nap, kedden is nagyon változatos futamok voltak, főleg a felnőtteknél a női és a férfi kajak párosok versenye alakult rendkívül izgalmasan. A nőknél a Csay Renáta, Czéllai-Vörös Zsófia és a Mihalik Sára, Kiszli Vanda kettős végig együtt haladt, Csay Renátáék az utolsó futó szakasz után tudtak ellépni, de így is csak három másodperccel nyertek Mihalikék előtt.

A férfiaknál Mészáros Márton és Aranyosi Gábor már 25 másodperc előnnyel is vezetett, végül azonban a Boros Adrián, Solti László duó győzött, és védett párosként szinte biztos a világbajnoki indulása. A férfi kenu ketteseknél Dóczé Ádám és Laczó Dániel esélyeshez méltó módon nyert.

Az utánpótlás keddi eredményei:
Ifi férfi kajak páros: 1. Vékássy Bendegúz, Rédl András, 2. Fejér Ádám, Petró Vince
Ifi női kajak egyes: 1. Csikós Zsóka, 2. Fekete Dorina
Ifi férfi kenu páros: 1. Zupkó Balázs, Fajta Jordán, 2. Hodován Dávid, Kollár Kristóf

Csütörtökön sportbizottsági ülésen a felnőtt vezetőedző Weisz Róbert és az utánpótlás kapitány Makrai Csaba javaslatot tesz a vb-keretre. Vannak többen, akik U23-as korúként eldönthetik, hogy a felnőttek között vagy a saját korosztályukban indulnak, ezért még akadnak kérdőjelek a csapatban. A javaslatot az elnökségnek is el kell fogadnia, ezután válik véglegessé a portugáliai világbajnokságra utazó keret.

A két nap eredményeit ide kattintva böngészheti.

Elsöprő magyar siker az egyetemi vb-n

Vasárnap délután zárult az Egyetemi Kajak-Kenu Világbajnokság Szolnokon. A 200 méteres döntőkben is a magyar csapat szerepelt a legjobban. A hazai színeket képviselő válogatott 11 arany-, 5 ezüst-, és 4 bronzéremmel zárta a versenyt, ezzel nyert az éremtáblázaton Fehéroroszország és Lengyelország előtt.

Hír

200 méteren egyesben kiválóan teljesítettek a fehérorosz versenyzők. Férfi kajak egyesben Ivan Tsuranau nyert, míg férfi C-1-ben honfitársa, Mikita Miarhuryeu volt a leggyorsabb. Női kenuban, a legrövidebb távon pedig a francia Elore Helle lett a világbajnok.

“Nem rajtoltam jól, nagyon nehéz futam volt, de aztán a táv második felében, egy jó hajrával nyerni tudtam. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, a hangulat a francia versenyzők között kiváló és egyébként is

úgy érzem, hogy mindenki örömmel vett részt ezen a versenyen”

– mondta a győztes, aki testnevelő tanárnak tanul egy francia egyetemen.

A magyar csapat friss U23-as világbajnoka, Lucz Anna simán győzőtt kedvenc számában, női kajak egyes 200 méteren. A hazai csapat egyik legjobbja majdnem egy másodperccel nyert a második helyen befutó lengyel Wlodarczyk előtt. A bronzérmet a fehérorosz Aleksievich szerezte meg.

“Sikerült mindent megcsinálni a döntőben, amit akartam. Tudtam indítani 100-nál és a cél előtt 50 méterrel is, ráadásul a rajtom is jól sikerült. Nem számítottam rá, hogy ilyen simán nyerni tudok, mert az U23-as világbajnokság után egy hetet pihentem” – mondta Lucz Anna.

Férfi K-2 200 méteren az olasz Bartolini, La Spina páros nyerte az egyetemi világbajnoki címet, férfi C-2-ben a Kitewski, Brynski összetételű lengyel egység győzött. A női kajak párosoknál Malcsiner Eszter és Katrincez Rita aratott rajt-cél győzelmet, ez a páros már a második egyetemi világbajnoki címét szerezte a hétvégén, miután vasárnap délelőtt megnyerték a K-2 500 méteres versenyt is. A női kenu párosok versenyét pedig Natallia Trukhanovich és Iryna Vikhruk révén Fehéroroszország nyerte meg.

A férfi kajaknégyesek versenyében Spanyolország megszerezte az első aranyérmét. 200 méteren a Pedro Vázquez Llenin, Enrique Adan Hernandez, Carlos Borrás Caldentey, Pol Busquets I Pujolar alkotta négyes nyert aranyérmet, a kenusoknál a Maksim Krysko, Dzianis Patapenka, Ruslan Sazanavets, Ryhor Maisiuk összeállítású fehérorosz csapathajó lett egyetemi világbajnok, míg a zárószámban a magyar női kajaknégyes (Kis Blanka, Somogyi Szilvia, Szénási Zsófia, Sólyom Dóra) győzött a legrövidebb távon.

A záróünnepségen Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke a szervezők nevében megköszönte a részvételt a versenyzőknek, az edzőknek és a versenybíróknak is.

“Az egyetemi világbajnokságok rendszere egy támogatandó, szerethető és fontos dolog.

Remélem, hogy ezen a hétvégén kicsit mi is hozzá tudtunk járulni ennek a mozgalomnak a további sikereihez”

– mondta a zárünnepségen Schmidt Gábor.