Mégse

Alaposan összezúzták a sziklák Boros Adriánt és társát

Nem akárhogyan értek véget Boros Adrián dél-afrikai kalandjai. A magyar maratoni kajakos az Umkomaas Marathonon a helyiek versenyzőjével, Carl Foscherrel felborult egy zúgóban, ezután hosszú ideig csapta a víz őket a szikláknak, mire ki tudtak vergődni a partra.

Hír

Több hónapot volt kint Boros Adrián Dél-Afrikában, ahol számos versenyen elindult párjával, Carl Foscherrel. Például másodikak lettek a világ egyik legveszélyesebb kajakviadalán, a Dusi Marathonon, majd az embert próbáló non-stop Dusin is ezüstérmet nyertek, ezután kiszakadt üléssel győztek a Hella Hella to Josephines versenyen, idei utolsó dél-afrikai megmérettetésükön, az Umkomaas Marathonon pedig a negyedik helyen végeztek.

A kétnapos versenyen az első nap 38, míg a másodikon 36 kilométert kellett megtennie a mezőnynek. A rajt nagyon jól sikerült Boroséknak, annak ellenére is, hogy rögtön az elején meglazult egy csavar a kormányuknál, elcsúszott a bovden, így a bal kanyarokat nehezen tudták venni.

Itt még egyben volt a hajó és a Boros, Foscher páros is:

„Valahogy azért megoldottuk a napot – kezdte Boros Adrián. – Próbáltunk nagy iramot diktálni és irányítani, ami sikerült is, egy egység kivételével le tudtunk rázni mindenkit, az első-második helyen voltunk, majd a második nap elején is vezettünk. A kormányt tökéletesen megcsináltuk, jól éreztük a hajót, de az egyik nagy szikla a víz alatt felborított bennünket, az nagyon rossz élmény volt. Ez egy 500 méteren keresztül tartó zúgó, a legnagyobb baj az volt, hogy a közepén borultunk,

a sok szikla pedig nemcsak a hajót és a lapátokat zúzta szét, hanem bennünket is.

Engem vagy három sziklának ütött neki a víz, a kezem nagyon fájt, de társamnak, Carlnak nagyobb baja lett. Ahogy kivergődtünk a partra, ő nem tudott lábra állni, először azt hittük, eltört a lába, öt percig feküdt a fűben. Itt útközben nincs segítség, vagy lemész a folyón, vagy ott maradsz, senki nem fog érted menni. Reméltem, hogy a hajó nem tört össze nagyon, mert akkor le kell volna sétálni a célba, ami egy nagyon hosszú és kellemetlen séta kígyók és bokrok között. Szóval visszatettem valahogy Carlt a darabokban lévő hajóba, és mivel nem a lábfeje sérült, így tudott kormányozni.”

Néhány képkocka az idei versenyről:

A magyar, dél-afrikai páros ilyen körülmények között ment le a folyón, és zárta a negyedik helyen a versenyt. „Mindent összevetve nem rossz ez az eredmény, de meg lehetett volna nyerni a versenyt. Szomorú vagyok kicsit, viszont annak örülök, hogy legalább egyben vagyunk” – mondta a magyar kajakos.

Boros Adrián mostantól itthon, Tolnán készül a következő versenyére, az április 21-én rendezendő Amsterdam Waterland Marathonra.

Életműdíjat kapott Sziklenka László

Hat kategóriában osztottak ki fair play díjakat a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtöki gáláján. Mesteredzőnk, a kajak-kenu sportág Arany Érdemérmese, Sziklenka László az eseményen életműdíjat vehetett át.

Hír

A hazai fair play testület a sportszerű cselekedetet, a sport szolgálatában kifejtett tevékenységet, a fair play népszerűsítését, az életművet, valamint a szabadidősport, illetve a művészet/tudomány területén a fair play szellemiségében végzett munkát jutalmazta trófeával vagy diplomával a Duna Arénában rendezett ünnepségen.

Kamuti Jenő, a MOB fair play bizottságának elnöke emlékeztetett arra, hogy Párizsban 1963-ban alakult meg a Nemzetközi Fair Play Bizottság, Magyarországon pedig az első díjakat 1967-ben ítélte oda a Magyar Újságíró Szövetség és az Országos Sporthivatal által létrehozott fair play testület.

Kásler Miklós köszöntőjét Kovács István olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó, az est házigazdája olvasta fel.

“A sport kitartásra, egymás tiszteletére nevel, tanít és ösztönöz. Példaképek nemcsak sikeres sportolók lehetnek, hanem azok is, akik segítenek társaikon, bajba jutott ellenfeleiken” – állt többek között az emberi erőforrások miniszterének üzenetében.

Kulcsár Krisztián MOB-elnök kiemelte a Nemzetközi Fair Play Bizottságot is irányító Kamuti Jenő fáradhatatlan tevékenységét; mint mondta, ő a fair play mozgalom mozgatórugója.

“Fair play nélkül nincs sport, szoktam mondani, bár ez nem minden esetben igaz. Inkább azt vallom: a

sport azért van, hogy terjessze a fair play eszméjét”

– fogalmazott.

A Magyar Fair Play Bizottság díjazottjai:
fair play cselekedet:
———————
trófea:
Szántói Szabó Tamás (kajak-kenu)
diploma:
Sipos Árpád (teqball)
Rade Mijatovic (kézilabda)

a sport szolgálatában:
———————-
trófea:
Köpf Károly (sportvezető)
Karger Kocsis László (sportdiplomáciai főtanácsadó)
diploma:
Győr Béla (hagyományőrző)

a fair play népszerűsítése:
—————————
trófea:
Füredi Marianne (újságíró)
Szalay Péter (újságíró)
diploma:
FTC jégkorongszakosztály U8-U10-es korcsoport

szabadidősport:
—————
trófea:
Magyar Repülő Korong Országos Sportági Szakszövetség

életmű:
——-
trófea:

Sziklenka László (kajak-kenu)
Csányi Rajmund (torna)
Bérces Edit (ultrafutás)
Göröcs János (labdarúgás)
diploma:
Pajor István (sí)

művészet/tudomány:
——————
trófea:
Juhász Árpád (televíziós, utazó)

Minden körülmények között ember legyél, fiam!

Több évtizedes utánpótlás-nevelői munkájának elismeréseként Czina László és Jancsár László kapta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Aranylapát-díját. Mindketten a kajak-kenunak és a gyerekeknek szentelték az életüket, így abszolút kiérdemelték az elismerést.

Hír

„Nagyon meglepett, hogy megkaptam a díjat, ugyanis a kajak-kenu edzők közül rengetegen megérdemelnék, sokan végzik kimagaslóan a munkájukat. Mindenesetre

ez nem egy egyéni díj, hanem egy komoly csapatmunka eredménye

amelyet Tatán végzünk, biztos vagyok benne, hogy ezzel a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a tatai vízisportot is díjazta egyben” – mondta szerényen Czina László, aki lassan 25 éve dolgozik Tatán kajak-kenu edzőként, két éve lett főállású edző, előtte párhuzamosan egy helyi általános iskolában testnevelőként dolgozott.

„Boros Ferenc volt a nevelőedzőm, ő adott a kezembe lapátot, majd Hörömpöli Lászlónak is nagyon sokat köszönhettem. Amikor a főiskolán szakirányt kellett választani, akkor már tudtam, hogy a kajak-kenu lesz az a terület, ahol edzőként szeretnék majd dolgozni” – mondta az 58 éves szakember, aki arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébb edzői pályafutásából, így felelt: „Hogy rengeteg gyerekkel és felnőttel megismertettem a sportágunkat, és sikerült folytatni azt a hagyományt, hogy a tatai gyerekek nemzetközi versenyeken tudjanak rajthoz állítani. Az is rendkívül büszkévé tesz, hogy több korábbi tanítványom is testnevelői tanári vagy edzői hivatást választott magának. Mi pedig

csak tesszük tovább a dolgunkat, folytatjuk a hagyományokat.

Az idei másik díjazott, Jancsár László nem tudta átvenni személyesen az Aranylapát-díjat, az indok talán jelzésértékű is, hogy jó helyre került az elismerés.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy nekem ítélték, nagyon szerettem volna Budapestre utazni, de a kollégám megbetegedett, így edzés nélkül maradt volna 35 gyerek, és én azt választottam, hogy inkább megtartom nekik az edzést” – mondta a 65 éves Jancsár László, aki 43 éve edzősködik.

A Tiszaújvárosi Vízisport Egyesületnek elnöke és edzője volt, a klub 57 év után beleolvadt a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesületben, most itt dolgozik edzőként, számtalan jelenlegi kollégája a tanítványa volt.

„Motorcsónak-versenyző szerettem volna lenni, de beindult Tiszaújvárosban a kajak-kenu, és ez megfogott. Hat-nyolc év versenyzés után éreztem, hogy nagyobb hasznára tudok lenni az egyesületnek azzal, ha elkezdek edzősködni. 1976-ban megépült a tanmedence, abban az évben, május 1-jén kezdtem el hivatalosan az edzői munkát. Azóta nagyon sok gyereket megtanítottam kajakozni és úszni, nem tudom megmondani, hogy mennyi tanítványom nyert magyar bajnoki címet” – mesélte Jancsár László, akinek versenyzőként nem voltak nagy eredményei.

„Szorgalmas és megbízható versenyző voltam, ugyanezt próbálom belenevelni most is a gyerekekbe. Nincs olyan hét, hogy ne mondjam el legalább egyszer, hogy az a legfontosabb, hogy

Minden körülmények között ember legyél, fiam!

Tisztességgel és becsülettel neveltem a gyerekeket, és készítettem fel a versenyekre, mindig is hittel, szívvel és alázattal tettem, amit tettem. Hogy meddig tudom még ezt csinálni? A szívemben örök fiatal vagyok, és nagyon remélem, hogy még sokáig tudok a gyerekekkel dolgozni, mert amikor közöttük vagyok, akkor az számomra a világ legszebb és legbékésebb pillanata.”

Köszönjük mindkettőjük áldozatos munkáját és további sok sikert, jó egészséget kívánunk nekik!