Mégse

A japán szervezők átvették az olimpiai lángot

Zárt ajtók mögött, korlátozott létszámmal ugyan, de a terveknek megfelelően átadták a lángot a 2020-as nyári olimpiai játékok rendezőinek.

Hír

Napfény és kék ég várta a közegészségügyi szempontok okán a nézők és delegációk részvétele nélkül megrendezett eseményt.

Az alig félórás átadási ceremónia az olimpiai, a japán és a görög zászló felvonásával kezdődött, majd Xanthi Georgiou főpapnő és Artemis Ignatiou koreográfus érkezett a stadionba olajággal és egy fáklyával a kezében.

A lángátadási ünnepségen felszólalt Spyros Capralos, a Görög Olimpiai Bizottság elnöke és NOB-tag, aki búcsút intett az emberiség, az antikvitás és a modern kor jelképéül szolgáló olimpiai lángnak és átadta azt a japán szervezőknek a barátság és az igazi szolidaritás jegyében.

Yoshiro Mori, a tokiói szervezőbizottság elnöke, habár nem tudott személyesen részt venni az átadáson, megköszönte a görög kormány, a Görög Olimpiai Bizottság és a NOB erőfeszítéseit, hogy a láng eljuthatott a japán felekhez. A március 12-én meggyújtott láng 56 évvel az 1964-es tokiói olimpiai játékok után úrja úton van Japánba. A szervezőbizottsági elnök az élő közvetítésben leadott videóüzenetben tett személyes ígéretet arra, hogy a lángot július 24-én terv szerint meg fogják gyújtani az új tokiói Olimpiai Stadionban.

Az átadási ceremónián eredetileg a háromszoros olimpiai bajnok birkozó Saori Yoshida és a szintén háromszoros olimpiai bajnok cselgáncsozó Tadahiro Nomura vette volna át a lángot, azonban közegészségügyi okokból majd Mijagi prefektúrában tehetik meg ugyanezt.

A Tokyo2020 GO névre keresztelt különgép holnap érkezik meg a szigetországba, majd március 26-án veszi kezdetét a japán fáklyaváltó Fukusima prefektúrában, ahonnan majd 121 nap során valamennyi japán tartományba ellátogat a nevezetes ötkarikás szimbólum, különös tekintettel Mijagi és Ivate prefektúrákra, a 2011-es földrengés és szökőár által leginkább súlytott területekre.

A március 16-án tartott G7-ülésen Abe Sinzó japán miniszterelnök és a G7-országok vezetői határozottan amellett álltak ki, hogy terv szerint rendezzék meg az olimpiai és paralimpiai játékokat. Thomas Bach, a NOB első embere szintén megerősítette, hogy az nemzetközi ötkarikás szervezet maximálisan elkötelezett a 2020-as tokiói olimpia iránt, ezen a ponton egyelőre nincs szükség drasztikus közbeavatkozásra, mint az elhalasztás vagy az eltörlés. Az olimpiai szervezőbizottság továbbá még szorosabban együttműködik a japán kormánnyal és a tokiói városi vezetéssel a sikeres rendezés érdekében.

Az esemény végén a görög nemzeti olimpiai bizottság elnöke, Spyros Capralos adta át a japán feleknek, egészen pontosan Naoki Imoto számára, az UNICEF oktatás a nemzetközi segélyprogramokban vezetőjének. A lángot ezután egy kis lámpásban tárolva fogják a Mijagi prefektúrában található Matsushima légibázisra szállítani.

Az eseményt az Olympic Channel közvetítette, amit itt megtekinthet.

forrás: olimpia.hu

Helycserék után is papírforma

Csak egy embert cserélt le a négyesben Hüvös Viktor edző, ennek ellenére a hajóban senki nem ott ül, ahol tavaly. A Kuli István, Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor összeállítású egység az új felállásban is gyors volt, és mindkét futamot megnyerte a szolnoki edzésversenyen, K-4 500 méteren. Balla Virág, és Devecseriné Takács Kincső pedig simán győzött NC-2 500 méteren, kétszer is.

Hír

Férfi kajak négyesben tavaly kvótát szerzett Magyarország, miután a Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István-egység ötödik lett a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Hüvös Viktor csapatához azóta visszatért Molnár Péter, aki idén tavasszal Birkás Balázst váltotta, de a hajóban nem ez volt az egyetlen változás.

Kuli István leghátulról legelőre ült, Nádas Bence került a második lyukba, Molnár Péter evez harmadiknak, Tótka Sándor pedig a második helyről az utolsóba ült át. A húzás bejött, az egység ma mindkét futamot megnyerte 500 méteren. 

“Kívülről úgy tűnhet, hogy össze-vissza variáljuk a beülési sorrendet, de ez nem így van, a változtatásokat biomecianikai mérések, és más fontos szakmai szempontok befolyásolják” – mondta a hajó legrutinosabb tagja, Molnár Péter, aki tavalyi műtétje után tért vissza a négyesbe.

“Jó érzés, hogy hosszú kihagyás után újra versenyszituációba kerülhettem, sok energiámat elvitte, hogy mentálisan összerakjam magam, amiben rengeteget segítettek a társaim is. Két győzelemmel térhettem vissza, ami fantasztikus érzés, annak ellenére, hogy

az első pályánk végére én kiszálltam a buliból,

mert az utolsó 100-150 méter érzése egy év szünet után még idegen volt nekem. A második futamban már tudtam, hogy mire számíthatok” – tette hozzá Molnár Péter. 

Az első 500 méteren kiválóan rajtolt a főleg sprinterekből álló Birkás Balázs, Balaska Márk, Dombvári Bence, Csizmadia Kolos összeállítású négyes, Kuliék csak 100 méter után érték őket utol, a táv második felében viszont alaposan elhúztak a kihívóktól, és simán nyertek 1,21.73-as idővel. Az U23-as világbajnokságon tavaly bronzérmet szerző Béke Kornél, Németh Viktor, Varga Ádám, Koleszár Mátyás összeállítású négyes harmadik lett. 

A második futamban egy ideig úgy nézett ki, hogy meglepetés születhet, vezettek Balaskáék (Márk egyébként helyet is cserélt Birkás Balázzsal), a rutinosabb négyes csak az utolsó 100 méteren került az élre, és győzött 1,25.16-os idővel. 

Női kenu párosban 500 méteren Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső a várakozásoknak megfelelően simán nyert (1,58.97 és 2,05.61-os idővel). A tavalyi vb-n ezüstérmes egység mindkét futamban több hajóval verte a Bragato Giada, Kisbán Zsófia-duót.

“Idén még nem láttam komplett bójasort,

izgalmas volt újra versenyezni, de az izmaim kicsit elfáradtak a negyedik pálya végére – mondta Balla Virág, aki kedden C-1 200 méteren is rajthoz állt. – Párosban próbáltunk megszökni minél hamarabb a másik egységtől, és a végén indítani még egyet, sikerült jó időket eveznünk.”

Délelőtt a komplett magyar felnőtt női kenus mezőny is versenyzett C-1 200 méteren. Az első futamban Balla Virág nyert saját párja, Devecseriné Takács Kincső előtt, a második futamban pedig helyet cseréltek a győri kenusok. 

A felnőtt válogatott edzésverseny-sorozata jövő héten a férfi kenusok számaival folytatódik C-1 1000 méteren, Szolnokon. 

A nemzetközi mezőny versenyezni szeretne

Közvéleménykutatást készített a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF). A megkérdezett versenyzők közel 50 százaléka úgy gondolja, hogy a koronavírus miatt nem tudna megfelelően felkészülni az idei világbajnokságra, ennek ellenére többségük támogatja az idei versenyek megrendezését, és 64 százalékuk szívesen vár június végéig a 2020-as versenynaptárral kapcsolatos döntésekre.

Hír

Az ICF Sportolói Bizottságának kutatásából az is kiderült, hogy a válaszoló sportolók 14 százaléka egyáltalán nem tudott edzeni a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt. Ennek ellenére közel 90 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy sikerrel tudtak alkalmazkodni a kialakult helyzethez. 

A közvéleménykutatásban 65 ország több, mint 1100 sportolója vett részt, a kajak-kenu összes szakágát képviselve. A megkérdezett versenyzők több, mint 60 százaléka férfi, 41 százalékuk 18-23 éves, 25 százalékuk 23-30 év közötti, míg a maradék 34 százalék a harminc felettieket képviselte. 

A sportolók kicsivel több mint fele úgy gondolja, hogy pályafutásuk finanszírozására hatással lehet a koronavírus.

„Egy dolog biztosnak tűnik: ha lesz verseny,

a sportolók örömmel rajthoz állnak,

de csak akkor, ha a rendezők garantálni tudják az esemény biztonságát, és a mindenki számára egyenlő esélyeket biztosító lebonyolítást” – mondta Tim Lodge, az ICF Sportolói Bizottságának elnöke. 

„Ezt azok a sportolók is úgy gondolják, akik várhatóan idén nem versenyezhetnek majd az őket érintő korlátozások miatt. Tisztán látszik, hogy mindenki azt szeretné, ha a lehető leghamarabb újraindulnának a versenyek, még akkor is, ha egyelőre nem lehet teljes a mezőny.”

„Tisztáznunk kell, hogy kik vehetnek és kik nem vehetnek részt a versenyeken az utazási korlátozások miatt, és ez alapján tudjuk majd csak a versenyek rangját és rendszerét meghatározni” – tette hozzá Tim Lodge.

A sportolói közvéleménykutatás eredményeit az ICF Elnöksége is megkapta, a nemzetközi szervezet az év második felében további közvéleménykutatásokat tervez.

Bryn Price, a brit maratoni válogatott csapatvezetője is kutatást készített, amiből kiderül, hogy 5-7 százalékkal csökkent azoknak a sportolóknak a sebessége, akik 80 napig karanténban voltak.

Price minden korosztályt érintő vizsgálatában több mint 40 sportoló teljesítményét hasonlította össze, és megállapította a sebességcsökkenés okát. A versenyzők teljesítményét az rontotta le, hogy evezni nem tudtak, és csak otthon tréningezhettek.

Price a következő hetekben azt vizsgálja majd, hogy a sportolók mennyi idő alatt tudják visszaszerezni a járványhelyzet előtti gyorsaságukat, és fizikai állapotukat.