Mégse

A Buenos Aires-i YOG-ra Sukorón át vezet az út

Jövő hétvégén Sukorón kerül megrendezésre a Dunai István emlékverseny, amely a 2002-es 2003-as születésű versenyzők számára komoly erőpróba lesz. Ez a viadal jelenti ugyanis az első lépcsőfokot a jövő októberi Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpiára.

Ifjúsági Olimpia
Hír

Fiataljaink élesíthetik magukat, a jövő hétvégi (szeptember 30-október 1.) sukorói Dunai István emlékversenyen legjobbjaink már a jövő októberi Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpia felé tehetnek egy lépést. A kapitány meghívta a négy szakág legjobbjait, akik ezen a viadalon egy elő-kvalifikációs versenyen vesznek részt.

„Ahogyan az Ifjúsági Olimpián lenni szokott, úgynevezett nyolcas alakú pályán válogatóznak majd a versenyzők – mondta Dónusz Éva. – Erre a kvalifikációra a szakágak legjobbjait hívtuk meg, azokat a kajakosokat és kenusokat, akik az év legfontosabb versenyein kiemelkedően teljesítettek. A sukorói viadal eredményei alapján szakáganként négy embert jelölök ki, akik megkezdhetik a felkészülést az áprilisi barcelonai európai kvalifikációs versenyre.”

A barcelonai versenyen – akárcsak a YOG-on – szlalomban és az úgynevezett nyolcas pályán vetélkednek majd a versenyzők, a legügyesebbek a két szakágban szerzett összesített pontok alapján nyerhetnek kvótát a Buenos Aires-i eseményre.

„Legjobbjaink a tél folyamán a kvalifikációs verseny szlalom részére készülnek majd és természetesen a szokásos alapozó munkát is elvégzik. Tavasszal pedig a legjobb négyből kiválasztjuk azokat a versenyzőket, akiknek esélyük nyílik Barcelonában a kvótaszerzésre” – folytatta a kapitány.

Ez a válogató a 2002-es és a 2003-as korosztály legjobbjait érinti.

Megvan a vb-re és Eb-re utazó keret

A hétvégi szolnoki válogatót követően Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitány előterjesztésére a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége elfogadta a magyar válogatott keret névsorát a soron következő korosztályos világversenyekre.

Hír

Az első ilyen világversenyt, az ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságot az olaszországi Auronzóban rendezik.

A magyar válogatott kerete az Eb-re:

Az év fő versenye, a világbajnokság július 26. és 29. között lesz Plovdivban. Az Eb-n még nem, de itt már elindul Takács Tamara is. A még mindig csak 21 éves kajakos, aki már a felnőttek között is világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát, 500 és 1000 egyesben áll rajthoz Bulgáriában.

A magyar válogatott kerete a vb-re:

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége részéről elfogadásra került a felnőtt, az U23-as és az ifjúsági maratoni Európa-bajnokságra utazó magyar keret is.

A maraton Eb-re utazó csapat:

 

Bővül a kajak-kenu infrastruktúrája

Kajak-kenu Kaposvárra látogatott Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke. A sportvezető előbb megtekintette a városligetet, ahol őszre konténeres csónakház épül, ezt követően pedig a Desedára is kilátogatott, ahol javában folynak a csónakház felújítási munkálatai.

bővülünk
Hír

– Doma Gergővel (a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója – a szerk.) közösen azzal a céllal érkeztünk Kaposvárra, hogy erősítsük a kajak-kenu sportot – mondta a városligetben tett látogatásakor Schmidt Gábor. – Azt gondolom, hogy itt jó kezekben van a sportág. Polgármester úr korábban többször is kinyilvánította, hogy szeretné, ha tovább bővülne a sportág kínálata, alpolgármester úr, Borhi Zsombor pedig kajakos világbajnokkén szereti és támogatja is a kajak-kenut. Azok a fejlesztések, amelyek jelenleg is folynak, s amelyek zajlani fognak, azt a célt szolgálják, hogy minél többen sportoljanak. Annak nagyon örülünk, hogy a Desedán kiváló lehetőség van a kajakozásra és a kenuzásra. Ott is megújul a létesítmény, amely a szabadidősportot is szolálja majd. A másik fejlesztés pedig a kiemelt sportágfejlesztési program keretén belül a város közepén, a városligetben lesz, s várhatóan őszre készül el. A napokban zárult le a közbeszerzési eljárás, amiben a mobil konténereket beszerezzük.

A csónakházat egy fa burkolttal fogják bevonni, így illeszkedni fog a környezethez. Ebben tudnak majd átöltözni a gyerekek, emellett épül stég és hajótároló is. Ez egy hatalmas lehetőség arra, hogy az iskolások a tanórák keretében kipróbálják ezt a sportágat, de remélem, nem csak ők, hanem a szabadidősportolók is örülni fognak ennek a fejlesztésnek.

Schmidt Gábor kiemelte, hogy országszerte 160 tagszervezetben folyik utánpótlás-nevelő munka és ennek is köszönhető, hogy a kajak-kenu az elmúlt húsz évben hazánk legeredményesebb olimpiai sportágává nőtte ki magát.

Klein P.

fotó: mapio.net