„A csodálatos férjem szervezett egy meglepetésbulit, amelyen az összes barátom, aki el tudott jönni itt volt. – idézi fel hétvégi köszöntését Paksy Tímea. – Abszolút nem számítottam rá, de nagyon örültem neki, remekül szórakoztunk. Ráadásul a középső lányom január 25-én lesz négy éves így mindkettőnk születésnapját megünnepeltük. Az egyesületben is felköszöntöttek még pénteken, a tornatermi edzés után lufival és csokival – amit nagyon szeretek – vártak.”
Paksy Tímea Csepelen ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd a KSI-ben Agócs Mihály és Simon Miklós edzéseire járt. Már korosztályos versenyzőként is kiemelkedő sikereket ért el, majd kisebb megszakításokkal felnőtt karrierje nagy részét Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjában töltötte. A 2000-es években Kati néni női kajakos csoportja uralta a világot. Paksy kilenc világbajnoki- és tíz Európa-bajnoki címet szerzett, összesen pedig 40 érmet lapátolt össze a világversenyeken.

„Mindig büszke voltam arra, hogy egy igazán jó csapat részese lehettem, de ez igaz azokra az időkre is, amikor épp nem Kati nénivel készültem. Szerettem a keményen edző, jó mentalitású csapatok tagja lenni. A legemlékezetesebb a 2006-os szegedi világbajnokság marad számomra, ahol a lányokkal mindent megnyertünk, az csodálatos volt. Persze az olimpia hiányzik a repertoárból, de enélkül is teljes az életem,
nem gondolom, hogy boldogabb lennék egy olimpiai arannyal, mint most.”
– összegezte fantasztikus karrierjét.

Örökös Bajnokként 2012-ben tette le a lapátot, azóta három gyermeke is született. Jónéhány évig távol maradt a sportágtól, de 2021-ben a legendás mesteredző, Sári Nándor hívására a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klubnál kezdett el dolgozni.
„Nándi bácsi volt az elnök akkor, de már át akarta adni a stafétát, ő inkább csak edzősködni akart. Megkért, hogy vegyem át az egyesületet, és úgy volt, hogy majd szépen fokozatosan beletanulok. Aztán sajnos 2021 végén ő elhunyt, nekem pedig a nyakamba szakadt minden. Nagyjából mostanra sikerült teljesen felvennem a fonalat. Hálistennek edzőként itt van Szádovszky Ági, akivel korábban kajakoztam is együtt, illetve az ő testvére Zsolt is nálunk dolgozik, ő irányítja Kurucz Levente felkészülését. Ősszel csatlakozott Németh Ádám is, így teljes az edzői stáb. Nem is tudok jelzőt találni arra, hogy mennyire fantasztikus a csapat, a körülmények és a szülői közösség is.”

Amellett, hogy ő a klub elnöke, a 8-13 éves korosztály edzéseit is vezeti. Bár nem tudja, hogy mit tartogat számára a jövő, egyelőre nem is vágyik ennél többre.
„A közeljövőben abszolút gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Ahogy idősödnek úgy egyre több időt kellene szánni rájuk, amit jelenleg a saját gyerekeim mellett nem tudok megtenni. Mindazonáltal
úgy érzem a helyemen vagyok,
26-an vannak a csoportomban, és próbálom nekik is átadni azt a profi mentalitást, ami az én versenyzői koromban is jellemző volt.” – mondta Paksy Tímea, akinek az egész sportág nevében további egészséges, sikerekben gazdag boldog éveket kívánunk!
