Több százan futottunk Koló emlékére

Hagyományosan idén is október 23-án került sor a Kolonics György Emlékfutásra. Vasárnap közel ötszázan futottak a Népszigeten, tisztelegve ezzel a kétszeres olimpiai bajnok kenulegenda előtt, aki idén lenne 50 éves.

A Kolonics György Alapítvány, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és a BBU - Szervezőroda idén közösségi futásként hirdette meg a futást, a versenyengedéllyel rendelkező sportololóink mellett, hobbifutók is rajthoz állhattak.

Vasárnap reggel a KSI vízitelepén gyülekeztek a futók, ahol egyébként kapható volt a nemrég megjelent Koló, egy kenu legendája című könyv is, amelyet Tamás Rita írt. A rajt előtt Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte a résztvevőket, de az eseményen ott volt többek között Schmidt Gábor, sportért felelős helyettes államtikár, az MKKSZ elnöke is.

Több százan futottunk Koló emlékére

A leghosszabb, vagyis a 21,1 kilométeres táv - amelyet egyéniben és váltóban is lehetett teljesíteni - 10 órakor rajtolt el, nem sokkal később őket követték a 11,5 valamint a 2,4 kilométert teljesítők is. 

Több százan futottunk Koló emlékére

A mintegy 500 induló között ott volt a sportág több kiváló versenyzője, valamint olyanok is, mint a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond, vagy a szintén három ötkarikás játékokon aranyérmes vízilabdázó, Kiss Gergely is. A félmaratoni versenyt - és ezzel együtt a vándorserleget - a férfiaknál az UTE 16 éves kajakosa Nagy Bence nyerte, míg a nőknél a kétszeres Világjátékok győztes, hétszeres maraton világbajnok kajakos, Kiszli Vanda sorozatban hatodszor győzött.

Több százan futottunk Koló emlékére

Nemcsak a Népszigeten emlékeztek azonban Kolonics Györgyre. A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia versenyzői, edzői, szülők és családtagok Sukorón futottak a kétszeres olimpiai bajnok emlékére. A családias hangulatú napon kettő, négy és nyolc kilométert lehetett futni. A rajt előtt az akadémia elnöke, a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin szívhez szólóan méltatta Koló pályafutását; személyiségét, elhivatottságát, a munkához való hozzáállását pedig példaként állította a fiatalok elé.

Több százan futottunk Koló emlékére
forrás: KKNKKA

Sukorón jelen volt dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Berkó Lajos kabinetfőnök, akik Kolonics György, valamint az október 23-i hősök emléke előtt tisztelegve teljesítették a 2 kilométeres távot.

Több százan futottunk Koló emlékére
forrás: KKNKKA

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók