“Egy jó korosztállyal sportolhattam együtt, az ifi válogatott csapatban például Rakusz Évivel és Povázsán Katival, emberileg is nagyon szerettem őket” - meséli sportolói élményeit Barináné Ritt Gabriella. - Aztán egészségügyi okokból a versenyzést korán be kellett fejeznem, az első edzést 1979 szeptember elsején tartottam meg a Szekszárdi Spartacusnál.”
A szekszárdi klub bázisa akkoriban Fadd-Domboriban volt, a gyerekeket busz szedte össze a megyeszékhelyen, aztán Tolnán, végül Faddon. A mai napig eredményes tolnai egyesületet csak pár évvel később alakította a fiatal edzőnő és férje, Barina József.
“Mi akkoriban költöztünk Jóskával Tolnára, nagyon praktikusnak tűnt, hogy a falu - mert Tolna akkor még nagyközség volt - alatt ott a holtág, a gyerekek könnyedén le tudtak járni az edzésekre. Ráadásul testnevelőként kaptam állás a helyi általános iskolában, először csak óraadó voltam és főállású edző, most éppen fordítva van, de ez mindig előnyös volt, mert így
a gyerekek könnyebben lejöttek kajakozni,
mintha nem ismertek volna minket. Éppen a múltkor próbáltuk megtippelni a férjemmel, hogy az elmúlt közel 40 évben hány környékbeli gyerek fordult meg a vízitelepen, pontosan nem tudom, de biztos több ezren voltak.”
Ennek ellenére Tolnára is igaz, hogy manapság nehezebb toborozni új versenyzőket, mint 20-30 évvel ezelőtt, de Gabriella szerint elsősorban nem a diákok változtak meg.
“Sok szülőnél ma már nincs igazán fókuszban a versenysport, és eleve nehezebben fogadják el, ha a pedagógus fegyelmezné a gyereket. Ez a hozzáállás egyébként az iskolában nagyobb gond, mint nálunk az egyesületnél.”
A kisebb-nagyobb nehézségek ellenére a Barina-házaspár tolnai klubjánál évtizedek óta folyamatosan tűnnek fel tehetségek, elsősorban a maraton szakágban.
“Szinte véletlen, hogy így alakult, mert
eleinte nem foglalkoztunk a maratonnal,
első ifjúsági vb-érmesünk, Nagyváradi Tibor is síkvízen nyert ezüstöt. Aztán lett néhány olyan versenyzők, akik nem gyors rostokkal rendelkeztek, hanem inkább kitartóak voltak, szerintem így jött Józsinak az ötlet, hogy akkor álljunk rá a maratonra. A dolog bejött; Jámbor Attila, Szakály Viktor, Inger Nikoletta, Faldum Bereniké, vagy éppen Boros Adrián is nálunk lett kiváló maratoni versenyző, ők sorra nyerték a világbajnoki címeket. Most éppen egy váltó szakaszban vagyunk, nincs felnőtt csúcsversenyzőnk, de a serdülő korosztályban van jónéhány ígéretünk. Jelenleg a férjemen és rajtam kívül még dolgozik nálunk két kolléga és Balázs, a fiunk is besegít, ha kell.”
Korábban Barina Balázs nemcsak beugró volt a szülei mellett, hanem még Indiában is vállalt edzői munkát édesanyjával. Először 2007 őszétől 2008 nyaráig dolgoztak a szubkontinensen, ahova Gabriella később férjével ment vissza, ő összesen három és fél évig felügyelte a helyi versenyzők felkészülését.
“Jól éreztem kint magam, emberileg szenzációs csapat jössz össze, és a helyi kajakosok eredményei is szépen javultak. Lelkesen és alázatosan dolgoztak a versenyzők, az Ázsia Játékokon szereztünk ezüstérmet, és az ifik is dobogóra állhattak. Amíg Jóskával kint voltunk, addig a klubot a fiunk vitte itthon.”
A Barina-család élete azóta is a kajakozásról szól, bár Balázsnak ma már civil munkája van a Paksi Atomerőműnél.
“A mostani, 8-11 éves gyerekekből álló csoportomnak tagja a 9 éves unokám is, aki egyelőre lelkesnek tűnik. Jó lenne, ha mellette még nekem is lenne feladatom legalább öt-hat évig, mert nagyon szívesen vagyok a srácokkal.”
