Szeptember 27-én veszünk végső búcsút Csapó Gézától

A néhány napja elhunyt olimpiai ezüst-és bronzérmes kajakosunkat Szolnokon kísérjük utolsó útjára.

A gyászoló család arról tájékoztatta a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget (MKKSZ), hogy az elhunytat szülővárosában, a szolnoki a Római Katolikus Temetőben (5000 Szolnok, Kőrösi út 2.) helyezik végső nyugalomra szeptember 27-én, azaz kedden 14 óra 30 perctől. A család kérése, hogy a gyászolók csak kisméretű koszorúval, vagy virággal érkezzenek a temetésre.

Szeptember 27-én veszünk végső búcsút Csapó Gézától

Csapó Géza szeptember 14-én, életének 72. évében hunyt el. Pályafutása során a Szolnoki MTE és a SZEOL AK egyesületeiben kajakozott. Hat világbajnoki címet szerzett, ebből hármat az 1973-as tamperei vb-n, ráadásul ez év végén őt választották az Év sportolójának is Magyarországon. Egyszer volt vb-második és háromszor harmadik, kiemelkedő eredményei miatt mai napig a hetvenes évek "kajakkirályaként" tartják számon. Az olimpiákon sajnos nem sikerült felérnie a csúcsra, 1972-ben Münchenben bronz-, majd 1976-ban Montrealban ezüstérmet nyert K-1 1000 méteren. 

Karrierjét 1980-ban fejezte be, ezután szegedi klubnál előbb módszertani csoportvezetőként, később vezetőedzőként is dolgozott. 

Nyugodjon békében!

Szeptember 27-én veszünk végső búcsút Csapó Gézától

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók