„Egy pillanat, máris szólok neki, csak kérem beszéljen majd jó hangosan!” – mondta a telefonba Misi bácsi lánya, Csilla, aki hetente háromszor jár át édesapjához segíteni, amiben szükséges.
Néhány pillanat múlva már a 90. születésnapját október 19-én ünneplő világbajnoki ezüst- és bronzérmes kenus van a vonalban. Kissé rekedtes, ám annál kedvesebb hangon szól a telefonba.
„Ne haragudjon egy kicsit nehezebben beszélek, mert berekedtem. – kért elnézést szükségtelenül Misi bácsi, aki azért a „hogy van?” kérdésre megnyugtató választ adott. – Egyébként semmi bajom nincs, egyedül vagyok, de jól. A lányom látogat rendszeresen, ő szokott segíteni, ha kell valamiben.”
Sasvári Mihály két érmet is szerzett az 1954-es maconi világbajnokságon, amelyen a magyar kajak-kenu alapjait meghatározó eredmények születtek. A „Sasa” becenévre is hallgató kenus páros tízezer méteren második, ezer méteren pedig harmadik lett Franciaországban, mindkétszer Csonka Ferenc társaként. Erre még a mai napig tisztán emlékszik, azt azonban már ő maga sem tudja megmondani,hogy pontosan mikor kezdődött a pályafutása.
„Valamikor a háború után mentem le először a csepeli vízitelepre, ahova Soroksárról jártam. Tízes kenuban kezdtük, bár
az elején én inkább kajakozni akartam, de hamar kiderült, hogy a kenu jobban megy.
Később Tatára kerültem, és legalább három évig voltam ott, haza nem is nagyon mentem. Ezután bevonultam katonának így a Honvédhoz kerültem. Az egyesületnek a Margitszigeten volt egy úszóháza, oda helyeztek ki minket, innen kerültem be a válogatottba is.”
Így indulhattak a világbajnokságon is Csonka Ferenccel, habár majdnem lemaradtak róla. Történt ugyanis, hogy az indulás napján nem kapták meg a kiutazási engedélyt, pedig már a hajójuk is úton volt Maconba. Egy napig kellett várniuk mire minden elrendeződött, de Bécsben még így is át kellett szállniuk. Végül ott voltak a C-2 10000 méteres rajtban a másik magyar egység, vagyis a Wieland Károly, Halmai József páros mellett. A két magyar hajó kimagaslott a mezőnyből, mindenkit leszakítottak az utolsó ezer méterhez érve, és fej-fej mellett haladtak.
„Meg is kérdeztem Csokit (Csonka Ferenc – a szerk.), hogy most mit csináljunk.
Akkor még nem tudtuk, hogy célfotó is van, ezért azt mondtuk, hogy menjünk be holtversenyben.
Wielandék egy csapással előbb mentek be, a célfotó pedig őket hozta ki győztesnek, mi pedig másodikok lettünk.” – meséli a kettős magyar siker történetét Misi bácsi.
A páros ezután szerzett még egy bronzérmet ezer méteren, de a hazatérés is emlékezetes maradt.
„Nagy ünnepségben volt részünk. A focisták előtte nem sokkal kaptak ki a világbajnoki döntőben, mi meg nyolc arannyal jöttünk haza. A Keleti pályaudvaron mindenki minket üdvözölt, nagyon szép volt a fogadtatás.”
Misi bácsi ezután még néhány évig kenuzott, sőt egy évig edzősködött is Csepelen, de aztán megnősült, és eltávolodott a sportágtól. Néhai párostársával, Csonka Ferenccel tartotta a kapcsolatot, még Ausztriába is kiment hozzá egyszer meglátogatni. A sportágat természetesen a mai napig is követi, ahogy tudja, és büszkén meséli, hogy volt alkalma személyesen megismerkedni a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics Györggyel is.
„Egy étteremben találkoztunk egyszer, ott mutatták be nekem, majd jobban is megismertem. Nagyon rendes gyerek volt, ugyanakkor szolid. Egyébként az újságban és a tévében is követem az eredményeket, illetve tavasszal voltam a szövetségben is, amikor Kohánt (Kovács László – a szerk.) is köszöntötték a születésnapján. A csepeli vízitelepre azonban már nem járok, nem is nagyon tudnék már.”
Misi bácsi bevallottan szeret nosztalgiázni a régi időkről. A korabeli fotók, érmek a szobájában vannak kirakva, gyakran nézegeti őket. Azzal zárta a beszélgetést, hogy számára minden nagyon szép volt a kenus időkben.
Mi pedig boldog születésnapot, és jó egészséget kívánunk Sasvári Mihálynak!
