Megvan az út a kvótaszerző világbajnokságra

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Elnöksége elfogadta a felnőtt gyorsasági és para szakág 2023-as felkészülési tervét. Az előttünk álló év legfontosabb versenye egyértelműen a duisburgi kvalifikációs világbajnokság lesz, ahol az olimpiai kvótaszerzés lesz tét. Hüttner Csaba felnőtt és Hajdu Botond para szövetségi kapitány is ismertette válogatási szempontjait, a cél pedig a lehető legerősebb csapat összeállítása. Az Elnökség egyebek mellett arról is határozott, hogy az MKKSZ megpályázza a 2026-os ifjúsági, U23 Európa-bajnokság rendezését.

A kvalifikációs világbajnokságot 2023. augusztus 23. és 27. között rendezik Duisburgban. Gyorsasági szakágban egy ország 18 kvótát szerezhet 2024-es párizsi olimpiára, kajakban a férfiak és a nők egyaránt hatot, kenuban pedig hármat-hármat. Fontos azonban megemlíteni, hogy az ötkarikás játékokon az eddigi 12 helyett, csak 10 versenyszám lesz a programban, emellett férfi kajak és kenu párosban ezer helyett, ötszáz méter lesz a táv.

Mindezek tudatában Hüttner Csaba, felnőtt szövetségi kapitány hétfőn mutatta be az MKKSZ Elnökségének a Versenysport Bizottság által már jóváhagyott felkészülési tervét a következő évre. A kapitány elmondta, az idei évet teljes egészében kihagyó női olimpiai bajnokaink közül Csipes Tamara és Hadvina Dóra is már megkezdte a felkészülést, Kozák Danuta ellenben anyai örömök elé néz, Kárász Anna pedig még nem döntött a folytatást illetően. A férfiaknál a szintén olimpiai bajnok Tótka Sándor is már edzésben van. 

Megvan az út a kvótaszerző világbajnokságra

A világbajnokságon - valamint a krakkói Európa Játékokon is – szereplő csapat az ezt megelőző hazai válogatók, valamint a két világkupa eredményei alapján áll majd össze.

A gyorsasági szakág 2023-as versenynaptára:

  • I. felnőtt válogató (férfi kajak, illetve női és férfi kenu) és női kajak tájékoztató - május 5-7. Szeged
  • I. ICF világkupa - május 11-14., Szeged
  • I. felnőtt válogató (női kajak) - május 19-21., Szolnok
  • II. ICF világkupa – május 26-28., Poznan
  • II. felnőtt válogató (női kajak, nem olimpiai számok) – június 15-17., Szeged
  • Európa Játékok – június 21-24., Krakkó
  • Doktor24 felnőtt magyar bajnokság – július 26-28., Szeged
  • ICF kvalifikációs gyorsasági világbajnokság – augusztus 23-27., Duisburg
  • Előolimpia (Light Világkupa) – augusztus 30. – szeptember 1., Párizs

A fenti felsorolásból is látszik, hogy a válogatási alapelvek nem minden szakágban egyeznek meg, női kajakban például két hazai válogató dönt a csapatba kerülésről. 

„Azt gondolom, hogy a visszatérő olimpiai bajnokaink hazai viszonylatban is komoly konkurenciával nézhetnek majd szembe. Nyilván kell egy kis idő majd mire visszarázódnak, de fontos, hogy új párosokat és csapathajókat is ki fogunk próbálni.” – mondta Hüttner Csaba.

Megvan az út a kvótaszerző világbajnokságra

Ezzel szemben kenuban és férfi kajakban egy hazai válogató mellett, a két világkupa lesz sorsdöntő. A válogatóról két-két egység jut ki a világkupákra, és az ott elért eredmények alapján állítja össze a csapatot a kapitány. Ez különösen férfi kajakban okozhat majd fejtörést Hüttner Csabának.

„Úgy kell hat kvótát szereznünk ebben a szakágban, hogy szükségünk lesz egy erős négyesre, párosra és egyesre. Az hazai válogatóról egy egység jut ki a világkupákra, a másik indulót minden esetben én jelölöm majd ki, és a világkupák eredményei alapján állítom össze a csapatot. Természetesen egyébként is lesz eredménykényszer, így utólag akár bele is nyúlhatok mondjuk a négyesbe, mert egy 

olyan egységre van szükségünk a világbajnokságon, amely bármilyen elő- vagy középfutamból döntőbe tud kerülni.”

 

Megvan az út a kvótaszerző világbajnokságra

Fontos hozzátenni, hogy míg a férfiaknál lehet egy átfedés a négyes és a páros tagjai között, a nőknél erre nincs lehetőség. 

Para szakágban is az olimpiai indulási jogok megszerzése miatt lesz kifejezetten fontos a jövő évi világbajnokság. Hajdu Botond a korábbi évekhez hasonlóan most is két hazai válogatóverseny alapján állítja össze a csapatot, ám ezúttal kevés lesz csak önmagában megnyerni ezeket.

„Ahhoz, hogy egy kicsit keményebb versenyt idézzünk azokban a sérültségi kategóriákban is, ahol kevesebb indulónk van, meghatároztam egy nemzetközi szintű formát, amit hoznia kell a versenyzőknek a válogatón. Tehát nem elég megnyerni a válogatókat, 

olyan teljesítmény kell, ami a nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét. 

Kiss Péter Pál és Varga Katalin személyében két olyan versenyzőnk van, akik évek óta dobogósok a világversenyeken. Mivel a hazai versenyeken a kategóriák nagy része egy futamban indul, így látható a különbség az említett két versenyzőhöz képest, emellett az elmúlt évek világversenyein elért időeredmények alapján is lehet viszonyítani. Persze minden pálya más és más, de ez egy jó tájékoztató azoknak, akiknek nincs riválisuk itthon a saját kategóriájukban.”  - fogalmazott a szakág szövetségi kapitánya.

Megvan az út a kvótaszerző világbajnokságra

A para szakág 2023-as versenynaptára:

  • I. ICF világkupa – május 11-14., Szeged
  • Kadler Gusztáv maraton magyar bajnokság – május 19-21., Győr
  • I. válogató és magyar bajnokság – június 15., Szolnok/Szeged
  • II. válogató – június 29-30., Szolnok/Szeged
  • ECA para kajak-kenu Európa-bajnokság – július 27-30., Montemor-o-Velho
  • ICF para kajak-kenu világbajnokság – augusztus 23-27., Duisburg
  • ICF maraton világbajnokság – augusztus 30. – szeptember 3., Vejen Kolding

A kapitány úgy látja, a KL1-es Kiss Péter Pál és a KL2-es Varga Katalin mellett, VL2-ben Juhász Tamás és Suba Róbert is odaérhet a kvótát érő helyekre. Hozzátette, bár az idei eredmények alapján további versenyzők is közel állnak a kvótás helyezésekhez, a 2022-es világversenyeken a megszokottnál kisebb létszámú volt a mezőny.

Megvan az út a kvótaszerző világbajnokságra

Az Elnökség a hétfői ülésen elfogadta a maraton és a szlalom szakág felkészülési tervét is, valamint megszavazta az MKKSZ pályázási szándékát a 2026-os ECA ifjúsági, U23 Európa-bajnokság megrendezésére. Ezt az eseményt eddig csupán egyszer, még 2008-ban tartották Magyarországon.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók