Látványosabbá tennék a maratont

A bulgáriai Rusze városában tartották január 27-29. között a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) Maraton Bizottságának legutóbbi ülését. Az eseményen bizottsági tagként részt vett Faludy András is, aki elmondta, a témák középpontjában a szakág népszerűsítése állt, de az elkövetkező versenyek, a versenybírók és a hajók súlya kapcsán is voltak egyeztetések.

A helyszínválasztás nem volt véletlen, Rusze ugyanis június elején maraton világkupát rendez, amely az első hivatalos ICF esemény lesz a bolgár városban. Faludy András – aki amúgy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Versenysport Bizottságának elnöke is – elmondta, bár a helyszín még infrastrukturális fejlesztéseket igényel, maga a pálya jól belátható lesz. 

„Nem titkolt célja a bizottságnak, hogy új helyszíneket találjon, amelyeket be lehet vonni a szakágba. Egy pici tavon lesz majd itt a világkupa, amelybe pont belefér a pálya. Mellette szól, hogy így az egész verseny jól belátható lesz, és igencsak látványosnak ígérkezik.” 

Hozzátette, a bolgár szövetség egyértelmű célja, hogy hazájukban újra felélesszék a szakágat. A mostani bizottsági találkozó alkalmával a szervezők nagyon segítőkészek voltak, a helyi polgármester például a teljes hivatali termet felajánlotta az ülés lebonyolításához. 

Látványosabbá tennék a maratont

A bizottság legfontosabb célja, hogy a jövőbeli versenyek minél élvezhetőbbek legyenek a nézők számára. Ennek érdekében újításokat, illetve szabálymódosításokat is eszközölnek. 

„A felnőtt és U23-as férfi kenu C-1-es számokban a távot egy körrel lerövidítettük, így a felnőttben 6+1, U23-ban pedig 5+1 kört kell teljesítenie a versenyzőknek. Nagy feladat még beilleszteni a programba a női U23 kenu egyest, illetve az ifiknél a rövidkörös számot. Az új program jövőre debütál, és már 90-95 százalékban készen van. Ebben egyébként sok segítséget kaptunk Kadler Viktortól és Weisz Róberttől, akiknek a bizottság külön is megköszönte a közreműködést.” 

Emellett szintén a látványosság érdekében a közvetítésekben alkalmazni fognak egy úgynevezett spottert, aki közvetítés során segíti a rendező és az operatőrök munkáját, illetve angolul jól beszélő szakkommentátorokat is keresnek.

Látványosabbá tennék a maratont

További egyeztetések várhatók még a hajók súlyát illetően. Faludy András elmondta, a cél, hogy azonos súlyú kajakok legyenek a sprint és a maraton szakágban is.

„A vita azon megy, hogy ez 11 vagy 12 kilogramm legyen. Vannak, akik mindkét szakágban versenyeznek, így két hajóra van szükségük. A magyar és a dél-afrikai álláspont egyébként a 12 kilós verziót tartja ideálisabbnak, hiszen így a sprinthajókat nem kellene lecserélni. Ezt a kérdést a Sprint Bizottság is tárgyalni fogja.”

Szó volt arról is, hogy a 2025-ös Világjátékokon – amelyet a kínai Csengtuban rendeznek – szeretnék, ha a női és a férfi kenu egyes is szerepelne a programban, és erre javalatot is fognak tenni. Az elkövetkező évek versenyei kapcsán elhangzott az is, hogy fontos szempont lesz a gazdaságosság és a fenntarthatóság (Silkeborg a 2027-es világbajnokság rendezésére benyújtott pályázatban egymillió eurós költségvetéssel számol).  

Látványosabbá tennék a maratont

Kiemelt feladat lesz még a jövőben a versenybírók toborzása, különösen az amerikai kontinensen, illetve az utazási költségüket mostantól a nemzeti szövetségeknek kell finanszírozni. A bizottság következő ülése februárban online lesz.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók