Két számban megvan, kik indulhatnak jövőre

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége elfogadta Hüttner Csaba szövetségi kapitány, és a versenysport bizottság javaslatát, így eldőlt, hogy férfi K-4 500 méteren az olimpiai felkészülésnek, valamint C-2 1000 méteren a pótkvalifikációs viadalnak azok az egységek vághatnak neki, amelyek az idei szezonban kimagasló teljesítményt nyújtottak. A testület elfogadta a szövetségi kapitányok idei beszámolóit, valamint a jövő évi felkészülési programokat is, és megválasztotta a maratoni szakág új vezetőedzőjét.

“A járványügyi helyzet miatt különleges, és 

kihívásokkal teli évet zártunk

 minden szakágban, és a korosztályban - mondta Boros Gergely, szakmai igazgató. - Még szezon közben folyamatosan változtatni kellett a versenynaptárt, és a felkészülési programokat is. Ehhez képest jó megerősítés, hogy a szakmai csapat idei beszámolóit az elnökség elfogadta.”

A világversenyek idei törlése, és az olimpia elhalasztása már tavasszal felrúgta a tavaly elfogadott felkészülési programokat. Az MKKSZ szakmai vezetése a felnőtteknek tesztverseny-sorozatot írt ki, amelyen elsősorban azokban a számokban kerestek ütőképes egységeket, ahol nem lett meg az olimpiai kvóta még 2019-ben.

Két számban megvan a jövő évi induló

 

“A fókuszba a férfi 1000 méteres C-2, és K-2 versenyszám került, valamint férfi K-4 500 méteren is kerestük azt az ütőképes egységet, amelyik nekivághat a közvetlen olimpiai felkészülésnek, és éremesélyes lehet jövőre Tokióban. C-2-ben kiemelkedő teljesítmény nyújtott az Adolf Balázs, Fejes Dániel-duó, ők hat tesztverseny-futamon győztek, majd nyertek a magyar bajnokságon, és kiválóan szerepeltek az őszi szegedi világkupán is. Jól teljesített az idei tesztévben a Kuli István, Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor összeállítású négyes is, akik szintén nyerték az edzésversenyeket, a magyar bajnokságot, és meggyőző teljesítményt nyújtottak a müncheni négyes-teszten is. Ez az két egység jövő tavaszig biztos együtt marad, és ha megfelelő teljesítmény nyújtanak a szezon elején, valamint a kenupáros esetében kvótát szereznek, akkor készülhetnek az olimpiára. Férfi K-2 1000 méteren viszont nem volt olyan egység, amelyik kiemelkedően szerepelt volna, így ebben a számban már a tavaszi pótkvalifikációs verseny előtt is válogató lesz. Az elnökség elfogadta a javaslatainkat, ezzel vált hivatalossá, hogy C-2-ben a fiatal páros készülhet a szegedi kvótaszerző versenyre, és négyesben is megvan alap.”

 

Két számban megvan a jövő évi induló

Az elnökség elfogadta a parakenu szövetségi kapitány beszámolóját is. Weisz Róbert az idei évet elemezve arról beszélt, hogy az idei évre elfogadott felkészülési tervet jövőre igyekeznek megvalósítani, és bízik benne, hogy a meglevő három mellé jövő májusban Szegeden újabb kvótákat szerezhetnek a szakág versenyzői. 

A másik olimpiai szakágban, szlalomban az idén szintén elmaradt a pótkvalifikációs Európa-bajnokság. Storcz Botond szerint az azonban bizakodásra adhat okot, hogy az idei Eb-n Schmid Juliát egyetlen olyan versenyező sem tudta megverni, akinek még nincs kvótája. A vezetőedző idei beszámolóját elfogadták, jövőre pedig a szakember egy olyan felkészülési programot valósíthat meg, amelyet eredetileg az idei pótkvalifikációs évre tervezett.

“Az utánpótlás korosztályban is a fő csapást az edzésversenyek és a magyar bajnokság adta 2020-ban. Az pedig külön örömteli, hogy minden nehézség ellenére a serdülők, és a teljes ifi válogatott szeptemberben rajthoz állhatott az utánpótlás egyetlen idei nemzetközi versenyén, a hazai rendezésű ORV-n. Az elnökség Makrai Csaba idei beszámolóját is elfogadta.”

Két számban megvan a jövő évi induló

Az már az előző elnökségi ülésen eldőlt, hogy a szakmai csapat az utánpótlás felkészítését idén ősztől a korábbitól eltérő struktúrában folytatja. Az új rendszer szerint különválik Makrai Csaba és ifjabb Foltán László vezetésével a kajakos és kenus szakág. 

“Előbb a versenysport bizottság, majd az elnökség is elfogadta a javaslatunkat. 

Az új struktúra lényege,

hogy a kollégáim több időt tudnak majd eltölteni a terepen. Makrai Csaba a kajakos szakág utánpótlás szövetségi kapitányaként folytatja, munkáját Dónusz Éva segíti vezetőedzőként, míg a kenus vonalon megbízott kapitányként Foltán László dolgozik majd, Kovács Tamás vezetőedzővel. Mindkét szakágban és külön-külön minden korosztályban monitorozni fogják havonta a versenyzők munkáját, az edzőtábori foglalkozások száma is növekszik. Így a felkért szakági edzőkkel együtt havonta tudjuk majd követni a gyerekek edzésmunkáját, és fejlődését is. Nem titkolt szándékunk, hogy a versenyzők újra 

poroszos rend szerint, profi hozzáállással készüljenek. 

Figyelni fogunk a tanulmányi eredményeikre, és arra is, hogy kellő időt fordítsanak a pihenésre, regenerálódásra, ezért az edzőtáborokban például a mobileszközeiket is csak meghatározott rend szerint használhatják majd. Pedagógiai szempontból is komoly előrelépést várok attól, ha több szakember követi majd a fiatalok előmenetelét.”

Az elnökség keddi ülésén megköszönte a maratoni vezetőedzőként búcsúzó Weisz Róbert munkáját, és a három pályázó - Bauer Gyula, Kadler Viktor, és Kiss Tamás - közül kiválasztotta a szakágat vezető új trénert, a győri klub fiatal edzőjét, Kadler Viktort.

 

Két számban megvan a jövő évi induló

 

“A pályázókat meghallgatták a versenysport bizottság, és az elnökség tagjai is. Mindhárman értékes szakmai gondolatokat hoztak, és jó benyomást tettek, de Kiss Tamásnak még nincs meg a kellő szakmai végzettsége ahhoz, hogy vezetőedző lehessen. Bauer Gyula és Kadler Viktor közül az elnökség végül annak a kollégának szavazott bizalmat, aki a maratoni szakágat saját arculattal rendelkező, önálló márkaként képzeli el a jövőben. Gratulálok Kadler Viktornak a kinevezéshez, és kívánom neki, hogy hasonló sikereket érjen el a válogatottal, mint a leköszönő vezetőedző” - tette hozzá Boros Gergely. 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók