Hogy mi kell egy gyereknek ahhoz, hogy örökre beleszerelmesedjen a kajak-kenu sportba? Elsősorban jó közösség, játék, sikerélmény és egy olyan edző, aki személyiségével, szakértelmével, pedagógia képességeivel hatással tud lenni a gyerekekre. A sportág berkeiben, az egyesületeknél ezek a fő szempontok, ahogyan a korosztály versenyprogramjában is. A hétvégi Eszkimó-Indián Játékokon ugyanis a kajakos és kenus tudás mellett a játék, az ügyesség és persze a jó közösségi szellem is érvényesül majd. Az idén öt helyszínen, Békésszentandráson, Dunavarsányban, Esztergomban, Hajdúnánáson és Nagykanizsán rendezik meg ezt a játékos összetett versenyt, amely nagy népszerűségnek örvend. Hogy miért?
„Mert sokrétű feladatot ad a gyerekeknek, játékos, élményekkel teli – mondja Dónusz Éva főszervező, aki a szervezési munkák mellett csütörtökön éjjel még zöld zászlókat készített az eseményre. – Az első napon két próbát teljesítenek a srácok. Célbadobással, valamint húzódzkodással tudnak bónusz másodperceket összegyűjteni a másnapi futásra, valamint a kajakozásra és kenuzásra. A célbadobásnál minden jó találattal hat másodpercet, a húzódzkodásnál pedig két másodperceket lehet összegyűjteni, másnap ez alapján hendikepes rendszerben vágnak neki az 1500 méteres futásnak, amelynek célja természetesen a parton lesz. A srácok onnan egyenesen már a hajóikba ugranak a stégen, és a 2000 méter lelapátolása után alakul ki a végső sorrend. Nagyon készülünk erre az eseményre, minden helyszínen szellemi vetélkedővel is várjuk a fiatalokat, akik sportágtörténeti kérdések mellett a vízijártasságukról is tanúbizonyságot tehetnek. Emellett minden helyszínen lesznek egyéb játékos programok, így biztosra veszem, hogy felejthetetlen lesz ez a hétvége a fiatalok számára.”
A Játékoknak ugyan az MKKSZ a főszervezője, de valamennyi helyszínen a helyi egyesület bonyolítja szervezi a versenyt. Békésszentandráson, ahol 180 gyerek áll majd rajthoz a Békésszentandrási Hunyadi Mátyás Kajak-Kenu és Szabadidős SK Sinka Péter elnök és Fabó István vezetésével rendezi a viadalt. A dunavarsányi 271 gyerek koordinálásában – Mekler Andrea elnök, Németh Szabolcs edző és Kolozsvári Tamás vezetésével – a Mekler László Ifjúsági és Turisztikai Sport Egyesület segédkezik. Az esztergomi 261 fős mezőnyt az Esztergomi Kajak-Kenu SE Vitalij Pjatacsuk elnök vezetésével terelgeti, míg Nagykanizsán (110 fő) Sári Nándor elnök vezetésével a Kanizsa Kajak-Kenu Klub, Hajdúnánáson (126 fő) Bardóczi Krisztián és Szabóné Varga Éva elnök vezérletével a Hajdúnánási Dominó Diáksport Egyesület vesz részt az esemény lebonyolításában.