Időre mentek a párizsi reménységek

Sevillában edzőtáborozik a Párizs-keret is. Makrai Csaba kedden idén először tartott egyéni indításos felmérést a fiataloknak, akiknek 10 kilométert kellett leevezniük időre. Az utánpótlás szövetségi kapitány mindenki teljesítményével elégedett volt, bár hozzátette ezeknek az eredményeknek még nincs igazán jelentősége.

A napsütötte Sevilla most sok magyar versenyző bázisa. Makrai Csabáék is itt készülnek a Párizs-kerettel az idei feladatokra. Február 27-én érkeztek meg az andalúz városba, ahol minden körülmény adott a sikeres munka elvégzéséhez.

„Maga a szállás most lett felújítva, szerintem hibátlan lett. – mondta Makrai Csaba. -  Az itt dolgozókat folyamatosan tesztelik, és az edzőtáborba is csak PCR-teszttel lehet bejönni. Az elmúlt időszakban több más ország válogatott versenyzői is megfordultak itt. Nem vagyunk hermetikusan elzárva a külvilágtól, de természetesen a versenyzőknek előírás, hogy magát az edzőtábor területét nem hagyhatják el, illetve ha futás van, csak a Narancsligetbe mehetnek.” 

 

Időre mentek a párizsi reménységek

 

Az utánpótlás szövetségi kapitány hozzátette, az első másfél hétben előalapozást végeztek, hiszen a keret tagjai eltérő fizikai állapotban utaztak ki az edzőtáborba. A hangsúly a kilométergyűjtésen, és a technika összerakásán volt. Ennek lezárásaként kedden a fiúk 10, a lányok 6,6 kilométeres egyéni indításos időre menést teljesítettek.

„Ez csak egy felmérő jellegű evezés volt. Két dolgot kértem a versenyzőktől. Hajtsanak, ahogy bírnak, és ha utolérik egymást, ne üljenek be a másik vizére, mindenki a maga tempójában evezzen. Megszülettek az eredmények, de különösebben jelentősége nincs, hogy ki mennyit ment. – árulta el Makrai Csaba.

Az időeredmények alapján a fiúknál Vajda Bence teljesítette a leggyorsabban a 10 kilométert (a teljes lista a lap alján letölthető), a lányoknál a 6,6 kilométeres távon pedig Kálovics Adél megelőzte Decsi Dorinát. A kapitány az eredményektől függetlenül az összes versenyzővel elégedett volt.

 

Időre mentek a párizsi reménységek

 

„Mindenki teljesítette azt amit kértem, végig hajtották becsületesen a távot, nem ültek be egymásnak vízre. Persze vannak, akik kicsit előrébb tartanak, de 

jelentős különbségek nincsenek.”

Az edzőtábor komoly része azonban csak most kezdődik.

„Most már minden nap egy résztávos edzést csinálunk. Itt már komolyabb iram van, és 80-99 százalékkal nyomják a gyerekek. A nap másik edzésén inkább iramevezés, technikai gyakorlás folyik, illetve minden napra van kiegészítésként kondi vagy futás.”

Makrai Csaba még egy időre evezést tervez, jövő héten 3x2000 méter vár majd fiatalokra. A Párizs-keret március 21-én tér haza, de a munka ezután is folytatódik.

 

Időre mentek a párizsi reménységek

 

„Április 19-től egy hétig Dunavarsányban leszünk. Ezután május elején lesz még egy kéthetes összetartó tábor. Folyamatosan szeretnénk tűzben tartani a gyerekeket.” – zárta a beszélgetést Makrai Csaba.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók