Idén a négyesre összpontosít az olimpiai bajnok Tótka Sándor

Idén minden energiájával a négyesre és a kvótaszerzésre összpontosít a Tokióban kajak egyes 200 méteren aranyérmes Tótka Sándor, aki jelenleg egy hónapig a Dél-afrikai Köztársaságban edzőtáborozik.

 Az UTE 28 éves sportolójának nem úgy sikerült az elmúlt év, ahogy eredetileg szerette volna, tavasszal elkapta a koronavírust, ezért nem tudott rajthoz állni a válogatókon, s így a világversenyekről is lemaradt.

"Én úgy élem az életet, hogy minden okkal történik. Utólag kiderült: az, hogy tavaly beteg voltam éppen a válogató idején, nagyon-nagyon jót tett nekem, hiszen testileg és szellemileg is fel tudtam készülni, kipihenhettem magam, ezáltal egy teljesen más lendülettel állhattam neki a következő szezonnak." - nyilatkozott az MTI-nek Tótka Sándor.

Idén a négyesre összpontosít az olimpiai bajnok Tótka Sándor

Hozzátette: könnyedén vette fel újra a ritmust, tavaly nyáron "egy nagyot alapozott", így amikor ősszel elkezdték a munkát, sokkal stabilabb alapra tudott építkezni.

"Ez a vízen is megmutatkozott, iszonyú jó munkát végeztem el ősszel, és ez most is folytatódik, 

nagyon-nagyon jó formában érzem magam" 

- fogalmazott.

A dél-afrikai edzőtábor négy hétig tart, majd öt nap itthonlét után irány Sevilla, ahol újabb három hétig meleg égövi körülmények között készülhet a Hüvös Viktor irányította csapat, a Kicsi Team, amelynek Tótka is tagja.

"Tavasszal aztán lesz két világkupa, az egyik Szegeden, ezen biztosan elindulunk a négyessel, és ha ott jól szerepelünk, akkor megyünk tovább az Európa-bajnokságra. És ha ott is jól teljesítünk, akkor valószínűleg bekerülünk a világbajnoki keretbe, és Duisburgban lehetőségünk lesz megszerezni négy olimpiai kvótát. Az indulási jogokkal kapcsolatban a négyesnek lesz a legfontosabb és a legnehezebb dolga, mert ebben a számban csak és kizárólag a vb-n lehet kvótákhoz jutni" - fejtette ki az olimpiai bajnok kajakos.

Idén a négyesre összpontosít az olimpiai bajnok Tótka Sándor

Tótka Sándor azt mondta: idei legfőbb és szinte egyetlen célja, hogy a négyessel megfelelő eredményt érjen el, és ha sikerül begyűjteni a négy olimpiai indulási jogot, akkor elégedett lesz.

"Ez már önmagában is óriási siker lenne, s ha még emellett sikerülne egy Eb- vagy vb-érmet is begyűjteni, az hab lenne a tortán. De nem ez a lényeg, hanem a kvóta." - jelentette ki.

Elárulta, hogy egyre többet foglalkoztatja a párizsi olimpia, ő is gondolkodik azon, hogy a számokkal és emberekkel hogyan lehet majd "sakkozni" a férfi kajakosok három versenyszámában, K-1 1000 és K-2, valamint K-4 500 méteren.

Idén a négyesre összpontosít az olimpiai bajnok Tótka Sándor

"Én csapathajókban szeretnék majd indulni, de egyelőre az idei feladatokkal foglalkozom, a négyessel és annak jó szereplésével. 

Ha nincsen négyes kvóta, akkor Párizs sincs, 

vagy csak nagyon nehéz úton lehet oda eljutni" - hangsúlyozta Tótka Sándor.

Tokió bajnokának tavaly gyermeke született, mint mondta, feleségével ez fenekestől felforgatta az életüket, de összességében sokkal türelmesebb lett a kisfia érkezése óta.

"Azt vettem észre, hogy amikor kajakozok és csinálom az ottani munkát, sokkal türelmesebb vagyok magammal, a csapattársaimmal és az edzőmmel is. Egy flow érzésben vagyok, a magánéletem rendben van, a sportolói életem is rendben van, emellett a tanulmányaimmal is foglalkozom. Úgy érzem, kerek az életem." - mondta a sportoló, aki az Edutus Egyetemen tanul kereskedelem és marketing szakon.

Idén a négyesre összpontosít az olimpiai bajnok Tótka Sándor

Forrás:MTI

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók