Hálás a fiának, de a családjára a legbüszkébb

A középiskolában kezdte, és 21 évesen hagyta abba versenyzői pályafutását. Mastersban világ- és Európa-bajnok, de a közvélemény az olimpiai bajnok Kopasz Bálint edzőjeként, egyben édesanyjaként ismeri. Sok éves kemény munkájuk Tokióban érett be a világ szeme láttára, amiért örökké hálás lesz fiának. Nem szereti a feltűnést, de a mai az ő napja. Isten éltesse sokáig a 60 éves Demeter Irént!

A felkészülés, az edzőtáborok és a versenyek miatt Ön és Bálint is rengeteget utazhatnak. Ilyen sűrű életvitel mellett mennyire tudnak a családdal megünnepelni egy születésnapot?

Szerencsére azért mi egy nagyon összetartó család vagyunk. A férjemmel, Péterrel ebben a szellemben neveltük a gyermekeinket. Összetartó, és az eseményeket méltóképpen megünneplő család vagyunk, igaz most már csak a születésnapokat tartjuk meg, a névnapokról Bálint leszoktatott bennünket. Viszont most az én születésnapomon is, ahogy mindig, összeül a család, és együtt leszünk.

A közvélemény leginkább úgy ismeri Önt, mint az olimpiai bajnok Kopasz Bálint édesanyját és edzőjét. Milyen utat járt be a fiával való közös munkáig?

Mai mércével mérve későn, 13 évesen kezdtem, és hamar az evezős válogatotthoz kerültem kormányosként. Középiskolában, 15 éves koromban kezdtem komolyabban kajakozni. Két évre rá már ifi válogatott voltam, és úgy fejeztem be a pályafutásomat 21 évesen, hogy mindig benne voltam a korosztályos csapatokban. Nagy nemzetközi eredményeim nem voltak, de masterként már jobban kiteljesedett a karrierem, kajakban és sárkányhajóban is világ- és Európa-bajnoki címeket nyertem. A legidősebb fiam, Bence születése után a család került a középpontba, illetve négy évig földrajzot tanítottam Algyőn, az általános iskolában. Utána pedig Péternek segítettem, amikor beindította a kajak-kenu szakosztály, és így indult lényegében az edzői karrierem.

Hálás a fiának, de a családjára a legbüszkébb

Külső szemmel egy határozott, az elveihez ragaszkodó, sziklaszilárd edzőnek tűnik. Ez igaz?

Lehet, hogy sokan így látják, de nem ez a jellemző rám. Természetesen mindig

 kitűzöm a célt, és megtervezem az addig vezető utat, de ez semmiképp sem egy merev út.

Rugalmas vagyok, és gyakran változtatok az elképzeléseimen, nyilván úgy, ahogy a helyzet megkívánja. Ez természetesen Bálint esetében is szigorúan csak szakmai elvek alapján történik, nem befolyásolja az a tény, hogy az anyukája is vagyok.

Hálás a fiának, de a családjára a legbüszkébb

Mit jelentett Demeter Irén számára Kopasz Bálint olimpiai győzelme Tokióban?

Számomra is egy álom beteljesülése az a pillanat, amikor beért a célba. Nyilván elsősorban ez az egész róla szólt, de azzal, hogy én ezen az úton edzőként és anyaként is végigkísérhettem hihetetlen jó érzés volt. Örökké hálás leszek ezért Bálintnak.

Hálás a fiának, de a családjára a legbüszkébb

Gyakorlatilag a kezdetek óta Ön irányítja Bálint felkészülését. El tudják azt képzelni, hogy egy napon a fia más edző irányítása alatt fog felkészülni a versenyekre?

Azt tudni kell, hogy Bálinttal csak 2015 óta készülünk külön, addig ő is csoportokkal edzett. Ezt a forgatókönyvet is átbeszéltük már, hiszen úgy gondolom, egy jó edzőnek mindenre fel kell készülnie. Én se élek örökké, és bármi megtörténhet, de

 Bálint leszögezte, hogy velem szeretné befejezni a pályafutását.

Mi az, amire a legbüszkébb az életben?

A családomra, a fiaimra, hogy jó és tisztességes embereket neveltünk a férjemmel. Számomra ez a legnagyobb siker. Kölcsönösen számíthatunk egymásra, és a visszajelzések a család felől, valamint a társadalom felől is mindig megerősítik, hogy jó munkát végeztünk. Nekem ez többet jelent bármilyen aranyéremnél.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók