Amikor Hubik András edzőt megkérjük, jellemezze a hétvégi EORV-n négy aranyat nyerő kenusát, Hajdu Jonatánt, némi gondolkodás után dőlnek belőle a szavak: „kiváló egyensúly érzék, rendkívüli állóképesség, jó munkabírás, eltökéltség, makacsság…”
Utóbbiak – ezt már régóta tudjuk – jó ismérvei lehetnek a nagy klasszisoknak.
Mert tény: Hajdu Jonatán nagy tehetség. Jól látható volt ez hétvégén is, amikor óriási fölénnyel nyerte meg a döntőit a Maty-éren.
%REKLAM%
„Szép hétvége áll mögöttünk – mondja Hubik András, a versenyző edzője. – És valóban meglátszott, hogy Jonatán kiemelkedő képességű versenyző. Kilenc évesen kezdett el kenuzni, már akkor feltűnt, hogy ügyes srác. Rendkívül jó az egyensúlyérzéke, ennek köszönhetően kevesebb energiát kell az egyensúlyozásra fordítania a kenuban. A jó állóképessége is korán megmutatkozott, terhelhető és mivel elég izgága, így két napnál többet nem is bír ki kenuzás nélkül. Nagyon szeret evezni, és ami érdekli, azt kiemelkedően meg is csinálja, ugyanakkor rendkívül makacs és olykor irányíthatatlan, megy a saját elképzelései és a saját feje után. Hogy mitől ennyivel jobb a korosztályánál? A tehetsége mellett sokat számít, hogy felnőttek között edz, korábbi ifjúsági világbajnokokkal, Devecseri Ádámmal, Vass Ádámmal, testvérével a tanulmányait Hollandiában folytató Hajdu Gergővel töltötte, tölti a mindennapjait, és az ő hatásuk érződik a sebességén.”
Hajdu Jonatán sem tagadja a makacsságot, elismeri olykor nehéz vele bírni, de olykor a siker érdekében lázadozik.
„Nagyon szeretek kenuzni – mondja a 16 esztendős versenyző -, gyerekkorom óta benne vagyok a sportban, imádom ezt a társaságot, ezt a közeget. Az idén az ifjúsági Európa-bajnoki szerepléssel, amikor a négyessel másodikak lettünk már megmutatkozott, hogy jó formában vagyok, most pedig elég idő volt erre a versenyre felkészülni, ami nagyon jól sikerült.”
De hogy miként lehet megőrizni, megtartani a sportágnak a makacs, olykor kevésbé makacs versenyzőket?
„Sok kiváló fiatal kenus van Magyarországon – vélekedik Hubik András -, de egyre kevesebb lesz az élettere ezeknek a fiataloknak. A sportállások megszűntek, a gimnázium, a középiskola végeztével az életben maradásért küzdő klubok nem tudnak szerződést adni ezeknek a srácoknak, akik vagy dolgozni kezdenek, vagy szerencsés esetben a szüleik még néhány évig átvállalják a felkészülésük, a megélhetésük költségeit. Most ősszel három válogatott kenus is megkeresett azzal, hogy tudok-e számukra állást, fizetést adni. Nem tudtam. És az elkövetkező években nem csak a kis klubok számára lesz tragikus a helyzet.”
