Évadzárás, Hendikep Bajnokság és egy különleges díj

Győrben is elbúcsúztatták a 2022-es versenyszezont, az Évadzáró Bajnokságra több, mint háromszázan neveztek. A Csay Renáta Regionális Akadémia eseményén a névadó nagykövet is ott volt, sőt előbb fia, Brúnó miatt örülhetett, majd maga a 20-szoros maraton világbajnok részesült egy különleges elismerésben.

Eseménydúsan telt a múlt szombat a győri vízitelepen. Délelőtt az Évadzáró Bajnokság kétezer méteres döntőit rendezték, amelyre az előkészítő, vagyis az U8-U9-es korosztálytól, egészen az ifjúságiig, összesen 320 nevezés érkezett (ennek eredményei itt tekinthetők meg). Ezt követte délután egy „győri specialitás”, vagyis a Hendikep Bajnokság.

Évadzárás, Hendikep Bajnokság és egy különleges díj

„Ez a formátumot még Belgiumból hoztuk. – kezdte Kadler Zsuzsanna, a Csay Renáta Regionális Akadémia menedzsere. – Ez egy négy kilométeres futamból áll, ami úgy néz ki, hogy nulla-nullakor elindítjuk a leglassabbakat, esetünkben a gyerek női kenu egyeseket, és tíz, tizenöt, húsz másodpercenként utána mennek utánuk a gyorsabbak, illetve az idősebbek. Az egyes mellett párosok is indulhatnak, igaz kölyöktől felfele ők csak mixben mehetnek. A végén az nyer, aki elsőként ér be.”

Évadzárás, Hendikep Bajnokság és egy különleges díj

A rendhagyó futamot végül a hazai vizeken versenyző Kolozsvári Brúnó (Graboplast Győri VSE) nyerte, aki néhány napja a portugáliai maraton világbajnokságon szerzett két aranyérmet ifjúsági korosztályban. Az indulók között egy különleges páros is vízre szállt, ugyanis a serdülő korú Wierl Elektra a világbajnok kenus Adolf Balázzsal ment kajak(!) párosban. Az egység szépen is teljesített a mezőny első harmadában értek célba.

Évadzárás, Hendikep Bajnokság és egy különleges díj

Ezzel azonban még nem volt vége, a nap végén először adtak át egy különleges díjat. A 2019-ben sajnálatos módon elhunyt Kadler Gusztáv, a győri és a magyar kajak-kenu egyik legnagyobb alakjának özvegye, Kadler Marianna és családja létrehozta A Győri Kajak-Kenu Családért díjat, megőrizve ezzel a Graboplast Győri Vízisport Egyesület néhai elnökének, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség korábbi alelnökének emlékét.

„Anyával és a testvéreimmel 

egy olyan díjat szeretettünk volna létrehozni, amely összefügg apa és az egész családunk szellemiségével. 

 – mondta Kadler Zsuzsanna. – Ezt most elsőként Csay Renátának adtuk át, aki itt Győrben töltötte egész életét, itt versenyzik, itt edző, itt sportolnak a gyerekei, számára is család, és a kajak-kenu sport családja az első.”

Évadzárás, Hendikep Bajnokság és egy különleges díj

Csay Renáta 20 világbajnoki címével minden idők legeredményesebb maratoni versenyzőjének számít. A győri legenda 45 évesen rajthoz állt az idei portugáliai vb-n is, ahol Czéllai-Vörös Zsófiával párosban ezüstérmet szereztek.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók