Erődemonstráció a Kozák, Csipes-párostól

Magyar szempontból jól kezdődött a felnőtt gyorsasági és parakenu világbajnokság Koppenhágában. Para-szakágban Kiss Péter Pál megőrizte jó formáját. Az épeknél Kopasz Bálint délelőtt „fél gőzzel” jutott döntőbe K-1 1000 méteren, majd ugyanezt egy keményebb csatában megismételte délután a négyessel is. Női K-2 500 méteren bejelentkezett az aranyra Kozák Danuta, Csipes Tamara, de jól szerepelt Balla Virág, Takács Kincső-kenupáros és Adolf Balázs is.

A paralimpiai bajnok Kiss Péter Pál és Suba Róbert is az előfutamból fináléba jutott KL1 200 méteren. Suba másik számában, VL2-ben középdöntős csakúgy, mint női KL1-ben Pulai Erika.

Erődemonstráció a Kozák, Csipes-párostól

KL3-ban a hölgyeknél Molnár Nikoletta, a férfiaknál pedig Kiss Erik is finalista, míg Török Ádám B-döntős. KL2-ben Rozbora András és Rescsik Csaba is a középfutamban búcsúzott. Ebben a sérültségi kategóriában a paralimpiai bronzérmes Varga Katalin döntős. 

Erődemonstráció a Kozák, Csipes-párostól

Női VL3-ban rendezték a világbajnokság első magyar érdekeltségű döntőjét, amelyben Tóth Julianna a hetedik helyet szerezte meg. 

Erődemonstráció a Kozák, Csipes-párostól

Az épeknél férfi K-1 1000 méteren az olimpiai bajnok Kopasz Bálint nem hibázott. A szám világbajnoki címvédője könnyed, laza evezéssel is fölényesen nyerte előfutamát, amivel biztos döntős.

„Ezt bemelegítésnek szántam, körülbelül nyolcvan százalékos erősségű pályát jöttem. – értékelt az MTI-nek Kopasz Bálint. - Arra jó volt, hogy bemelegítsek a délutáni versenyre, amikor majd a négyessel szállunk vízre. Elég nyomott az idő, magas a páratartalom, ráadásul szembeszél van, amit én nem szeretek, de jó formában érzem magam.”

Erődemonstráció a Kozák, Csipes-párostól

Női K-2 500 méteren a félelmetesen hangzó Kozák Danuta, Csipes Tamara-egység már az előfutamban megmutatta, hogy nem csak kimondva hangzik jól ez a páros. A második 250-en faképnél hagyták a mezőnyt, köztük a világbajnoki címvédő fehérorosz Hudzenka, Litvincsuk-duót is, akiket egy hajóhossznyi előnnyel utasítottak maguk mögé és jutottak egyedüliként közvetlenül az A-döntőbe.

„Szerintem a fehéroroszok lesznek a legnagyobb ellenfeleink,

 ezzel együtt ez egy kényelmes pálya volt." - nyilatkozott Csipes Tamara.

Erődemonstráció a Kozák, Csipes-párostól

„A tegnapi naphoz képest jobbak körülmények, már ami az időjárást illeti, a rendezés, szervezés szempontjából azonban amatőr versenynek tűnik ez." - fogalmazott Kozák Danuta, aki ezúttal csak csapathajókban indul, ami számára kissé szokatlan helyzet. 

„Az egyes ad egy extra terhet, mert amikor vízre szállsz, abban a húsz percben teljesen egyedül vagy. Emiatt most kevésbé kell összpontosítanom, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy félvállról venném a számaimat. Jó ez most így." - mondta ezzel kapcsolatban.

Magabiztosan kezdett női C-2 500 méteren az előző két világbajnokságon ezüstérmes Balla Virág, Takács Kincső-egység is. A Tokióban ötödik helyezett győri páros erejét jól beosztva, simán nyerte előfutamát.

Erődemonstráció a Kozák, Csipes-párostól

„A futamunkból hiányzott a kínai egység és a kanadaiak sem a legerősebb párosukat szerepeltetik most, így egy higgadt, erős ötszáz métert jöttünk. Mindketten úgy éreztük, hogy ebből még tudnánk indítani, ezért remélem, hogy ha ezt beépítjük, a döntőben még jobb pályát tudunk majd menni.” - nyilatkozta Balla Virág.

Magyar szempontból nap egyik, ha nem a legkellemesebb meglepetése a férfi kajaknégyeshez fűződik ötszáz méteren. A Nádas Bence, Kopasz Bálint, Csizmadia Kolos, Gál Péter összeállítású egységnek elsőként kellett végeznie az azonnali döntőbe jutáshoz, ami sikerült is. 

„Az első száz méter után éreztem, hogy a mi utazósebességünk erősebb, mint a többieké, nagyon bíztam a srácokban és magamban is, hogy kibírjuk ezt és még indulni is tudunk. Szerencsére ez így is történt, és 

éreztem, hogy mindenki nagyon akarja ezt a győzelmet, szerintem ezért is sikerült nyernünk."

 - értékelt a vezérevezős, Nádas Bence.

Erődemonstráció a Kozák, Csipes-párostól

Férfi C-1 1000 méteren Adolf Balázs a délelőtti előfutam után a középfutamban az első háromban kellett végeznie a továbbjutáshoz. Ez végül egy okos versenyzéssel össze is jött neki, másodikként ért célba.

Erődemonstráció a Kozák, Csipes-párostól

Az olimpiai programból Tokió után lekerülő számok közül K-2 1000 méteren a Noé Bálint, Kulifai Tamás-páros előfutamából harmadikként döntős. C-2 1000 méteren a fiatal Slihoczki Ádám, Kocsis Ádám-egység a középfutamban folytatja majd. Női K-1 200 méteren Lucz Anna futamát megnyerve A-döntős. Az UTE kajakosa ezt megelőzően még reggel párosban klubtársával, Kiss Blankával harmadik lett a legrövidebb távon, ami szintén finálét jelentő pozíció.

„Nagyon izgultam, mert erre a versenyre helyet cseréltünk, most én ülök elöl. Bár a körülmények nem ideálisak, s olyan tipikus első pályás futam volt ez, örülünk, hogy bejutottunk a döntőbe.” – mondta az MTI-nek Kiss Blanka.

Erődemonstráció a Kozák, Csipes-párostól

Női K-1 1000 méteren a szám idei Európa-bajnoka Gazsó Dorka megnyerte az előfutamát, így ott lesz a szombati döntőben.

Erődemonstráció a Kozák, Csipes-párostól

 

C-1 500 méteren a magyar csapat egyik legfiatalabb tagja, mindössze 16 éves Kiss Ágnes élete első felnőtt nemzetközi versenyén állt rajthoz. A szegediek újdonsült kétszeres ifjúsági világbajnoka Koppenhágában egy hatodik hellyel kezdett, így középdöntőben folytatja majd.

„Nagyon nagy lehetőségként fogom fel, hogy itt lehetek, és szeretnék minél jobban szerepelni. Bár nagyon fáradt vagyok, hiszen az utánpótlás vb után nem volt pihenőm, a középfutamban is megpróbálom a legjobbamat nyújtani.” – mondta Kiss Ágnes.

Erődemonstráció a Kozák, Csipes-párostól

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók