Elismerés Máró Annának és Kis Péternek

A kajak-kenu, a vívás és az öttusa fiatal sportolóit díjazták a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szakmai együttműködésével létrehozott Szentkirályi Tehetségprogram harmadik szériájának eredményhirdetésén. A tehetségek kiválasztásában hazai sportlegendák, Kovács Katalin, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Fábián László, olimpiai bajnok öttusázó is szerepet vállalt. A program segítségével a reménységek egy lépéssel közelebb kerülhetnek álmaik eléréséhez, és hosszú távon tovább növelhetik a magyar olimpiai aranyérmek számát.

Rendhagyó online eseményen jelentették be, hogy kik lettek a Szentkirályi Tehetségprogram idei győztesei. A tehetséges utánpótláskorú sportolókat felkaroló kezdeményezésben olimpiai bajnokaink, Kovács Katalin, Nagy Tímea és Fábián László a döntést meghozó kuratórium mentoraiként vettek részt. A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával zajló Tehetségprogram a fiatal sportolók karrierjének előremozdítását, hosszú távon pedig a magyar olimpiai aranyérmek gyarapítását fejenként egymillió forintos díjazással segíti, amelyet a tehetségek a pályázatukban meghatározott céljaik megvalósítására fordíthatnak. 

„Magyarország díjnyertes ásványvize hosszú évek óta elkötelezetten támogatja a hazai sportéletet és a következő generáció tehetségeit. A jelenlegi helyzetben talán mindennél fontosabb, hogy a sport erejére támaszkodva összefogjunk, együtt szurkoljunk kiválóságainknak, és közösen örüljünk eredményeiknek. Bízom benne, hogy a harmadik alkalommal meghirdetett Szentkirályi Tehetségprogram díjazottjai a költséges edzőtáborokra, versenyekre és eszközökre fordított támogatás segítségével 

nagy előrelépést tehetnek karrierjükben,

és hamarosan további fényes sikerekkel örvendeztetnek meg minket, sportrajongókat” – mondta Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország elnöke és tulajdonosa. 

A tavaly indított harmadik szériában a kajak-kenu, a vívás és az öttusa képviselőiből négy győztest hirdettek, mert a korábbi évektől eltérően ez alkalommal egy különdíj is gazdára talált. 

A vívók közül a 18 éves Muhari Eszter kapta az elismerést, aki fiatal kora ellenére már kadet világbajnoki-, valamint kadet, junior és felnőtt magyar bajnoki címekkel is rendelkezik. Eszter magabiztosan menetel a nagyobb megmérettetések felé, legközelebbi célja, hogy a júniusi felnőtt Európa-bajnokságon érmet szerezzen. 

A kajak-kenu sportág díjazottja Máró Anna, aki első nemzetközi versenyén, az ifjúsági Európa-bajnokságon rögtön ezüstérmet szerzett. A 18 éves tehetség mindig a következő megmérettetésre koncentrál, azonban minden esélye megvan arra, hogy hamarosan a legnagyobb világversenyeken is képviselje hazánkat.

Elismerés Máró Annának és Kis Péternek

“Idén szeretnék egyéniben és csapathajóban is kijutni az ifjúsági világbajnokságra,

 és mindkét versenyszámban nyerni” - mondta az UTE kajakosa, aki tavaly még a Tiszaújvárosi KKSE versenyzőjeként három arany-, és egy ezüstéremmel a legeredményesebb sportolója lett a szegedi Olimpiai Reménységek Versenyének.

Az öttusázókat Viczián Bence képviseli a Tehetségprogramban, aki számos hazai elismerése mellett már két Európa-bajnoki cím tulajdonosa az U19-es kategóriában. A jövőben szeretne minél több alkalommal bizonyítani a nemzetközi színtéren, és dobogóra állni a legrangosabb világversenyeken.

Az idén első alkalommal odaítélt különdíjat a világ-, és Európa-bajnok parasportoló, Kiss Péter Pál kajakos nyerte el. A fiatal tehetség 2019-ben első nemzetközi versenyéről rögtön Európa-bajnokként térhetett haza, azóta pedig egy világbajnoki címet is szerzett. Péter lépésről lépésre építi karrierjét, és eltökélten halad álma, a paralimpia felé. 

Elismerés Máró Annának és Kis Péternek

“Szerencsére gyorsan sikerült berobbanom a legjobbak közé - mondta Kiss Péter Pál. - Tavaly minden viadalunk elmaradt a járványhelyzet miatt, most pedig 

már alig várjuk, hogy újra versenyezhessünk.”

 - tette hozzá a KL-1-es kategória világbajnoka, aki arról is beszélt, hogy nem rak rá túl nagy terhet az, ha esélyesnek tartják a tokiói paralimpiai megnyerésére. 

A sportág díjazottjait méltatva a kajak-kenu mentora, Kovács Katalin arról beszélt, hogy Kiss Péter Pált egy olyan őstehetségnek tartja, aki a kajakban ülve érzi a víz összes rezdülését. Máró Annával kapcsolatban pedig hozzátette, hogy azért esett rá a választása, mert szintén hatalmas tehetség, aki egy küzdeni tudó, és kiváló technikával evező versenyző egyben.

„Ismét remek döntés született, hiszen Muhari Eszter, Máró Anna, Viczián Bence és Kiss Péter mind ígéretes tehetségek, akikről a jövőben még sokat fogunk hallani. Büszkén támogatjuk a Szentkirályi Tehetségprogramot, hiszen ezáltal nem csak ahhoz járulhatunk hozzá, hogy az ifjú sportolók minden segítséget megkapjanak a felkészülésükhöz, de népszerűsíthetjük a hazai sportolókat és az olimpiai sportágakat is. 

A korábbi győztesekről már a tokiói felkészülés kapcsán olvashatunk híreket,

izgatottan várjuk, hogy az idei díjazottak számára mit tartogat a jövő” – mondta Sinkó Andrea, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának elnöke.

A nagyközönség április elejétől a 1,5 literes kiszerelésű Szentkirályi ásványvizek csomagolásán találkozhat a tehetségekkel. Emellett a sportrajongók májusban aktív szerepet vállalhatnak a fiatalok támogatásában: a https://www.szentkiralyi.hu/tehetsegek/ oldalon a három díjazott közül szavazhatnak kedvencükre, akik között a Szentkirályi a voksok arányában további egymillió forintot oszt szét.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók