Elhunytjainkra emlékeztünk a Farkasréti temetőben

Október 27-én tartotta halottak napi megemlékezését a Magyar Olimpiai Bizottság. Az esemény 1994 óta hagyomány az olimpiai családban. A résztvevőket Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntötte, majd felsorolta az elmúlt esztendőben elhunyt, egykor az olimpiai mozgalomhoz kötődő sportolókat, sportszakembereket, sportvezetőket.

„Köszönöm, hogy csatlakoztatok hozzánk a Magyar Olimpiai Bizottság halottak napi megemlékezésén, amelyet immár 1994 óta szervezünk meg minden évben. A halottak napja azért is különleges, mert ilyenkor nemcsak a saját halottainkra emlékezünk, hanem mindazokra, akik előttünk jártak, és az életük, örökségük fontos mindannyiunk számára. Azt ugyan nem tudjuk név szerint, hogy ki készítette az első kenyeret, ki találta fel a betűt vagy az írást, szerencsések vagyunk viszont abból a szempontból, hogy tudjuk, ki nyerte az első magyar olimpiai bajnoki aranyérmet, és ismerjük az olimpiai családunk tagjait. Az olimpizmus az életünk része: ősi örökségünk ez, amelyet halottainktól, az egykori élőktől kaptunk. Halottak napján ezért nem csak a miattuk jövünk ki a temetőbe, hanem saját magunkért is, mert a világ kérlelhetetlen igazsága, és ezen nem változtathatunk, hogy az élet múlandó. Ennek állít emléket az olimpiai bajnokok fala, amelyen jelenleg 171 elhunyt olimpiai bajnokunk neve szerepel. A fal sajnos lassan megtelik, a Magyar Olimpiai Bizottság már megtette a lépéseket, hogy egy bajnokainkhoz méltó emlékmű vigye tovább a magyar olimpiai bajnokok emlékezetét. A tavalyi megemlékezésünk óta két bajnokunk hunyt el: a vízilabdázó Csapó Gábor, Dudi 72 évesen ment el, a birkózó Varga János mesteredző, a Nemzet Sportolója, a MOB tiszteletbeli tagja 83 esztendős volt. Itt emlékeznék meg néhány szóban Csanádi Árpádról, akinek felejthetetlen munkássága egy kerek évforduló kapcsán került szóba többször, több helyszínen is az idén, hiszen a legendás sportvezető száz éve született és negyven éve hunyt el. A 308 magyar olimpiai bajnok közül 137-en élnek” – mondta Gyulay Zsolt.

Elhunytjainkra emlékeztünk a Farkasréti temetőben

A Farkasréti temetőben tartott megemlékezésen a Magyar Kajak-Kenu Szövetség koszorúját Szakács Bálint, ügyvezető igazgató, illetve Dónusz Éva, olimpiai bajnok kajakos helyezte el az Olimpiai Bajnokok Emlékfalánál, ezután Gyulay Zsolttal együtt Kolonics György sírját is meglátogatták.

Elhunytjainkra emlékeztünk a Farkasréti temetőben
  • Az olimpiai család tavalyi halottak napja óta elhunyt kajak-kenus tagjai:
  • Szöllősi Imre olimpiai ezüst- és bronzérmes kajakos 82. életévében
  • Varga Ferenc olimpiai bronzérmes kajakozó, a sportág első magyar ötkarikás érmese életének 98. évében
  • Vagyóczki Imre olimpikon kajakozó, a MOB munkatársa 90 éves korában
  • Benkő Katalin olimpikon kajakozó 81 esztendős korában

Emléküket örökre megőrizzük!

Elhunytjainkra emlékeztünk a Farkasréti temetőben

Forrás: MOB-média

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók