Döntős a Nádas, Kopasz egység ötszázon

Futamgyőztesként finalista K-2 500 méteren a Nádas Bence, Kopasz Bálint alkotta duó. A kanadai idő szerint péntek délutáni másik három magyar érdekeltségű futam viszont nem sikerült jól; Takács Kincső, Adolf Balázs, valamint a Kiss Blanka, Lucz Anna-páros is csak a B-döntőben folytatja. A nap krónikájához hozzátartozik, hogy a KL1 200 méteren sorozatban harmadik vb-címét ünneplő Kiss Péter Pált a verseny előtt hosszú ideig vizsgálták.

Kopasz Bálint és Nádas Bence is már egy-egy délelőtti futammal a háta mögött állt oda K-2 500 méteren a fináléba jutásért. Ennek ellenére az egység az elejétől kezdve remek iramot diktált, a mellettük lévő németekkel fej-fej mellett haladtak az élen. A tavalyi olimpián ezren negyedik páros végül futamát megnyerve jutott be a vasárnapi döntőbe.

"Mindkét futamra igyekszem majd regenerálódni, az idő elég lesz. Holnap délelőtt még tudok pihenni egyet a hotelben, és remélhetőleg újult erővel tudok nekivágni az ezer méter egyesnek. Nyilván az a fő távom, de örülök, hogy sikerült K–2-ben az ötszáz is Bencével. Már csak ez a két futam van, ha minden jól megy és kitart a forma, akkor az első három meglehet, párosban pedig megcéloznánk az első négyet." - mondta a futam után Kopasz Bálint.

Nem sikerült azonban jól Takács Kincső középfutama női C-1 200 méteren. A győriek kiválósága beragadt a rajtnál, végül csak a hetedik helyen végzett, ezzel a B-döntőben kényszerül majd folytatni.

Döntős a Nádas, Kopasz egység ötszázon

 

Férfi C-1 1000 méteren a középfutamok első három helyezettjei kerülhettek be az A-döntőbe. Adolf Balázsnak kemény mezőnyben kellett jól teljesítenie, hiszen az olimpiai bajnok brazil Santos mellett, a cseh Fuksa és a kubai Cordova is az ellenfelek között volt. A rajt után Santos hamar meglépett, őt követte Adolf, majd a kubai és a cseh versenyző. Hétszázötven méternél még mindig második volt a tavalyi vb-bronzérmes, ám a véghajrára Fuksa és Cordova is elé került. Bár közel volt a kubaihoz, Balázs 35 századmásodperccel lemaradt a harmadik helyről, és ezzel együtt az A-döntőről is.

"Állóképességi versenyző vagyok, általában úgy megyek egy pályát, hogy az elejétől végig nyomom, nem nagyon szokott előfordulni, hogy túlhúzom az elejét, most sem éreztem így, de lehet, hogy a végén a szembeszél most megállított kicsit a végén." - értékelt Adolf.

Döntős a Nádas, Kopasz egység ötszázon

Nem lesz magyar hajó az A-döntőben női K-2 500 méteren sem. A kétszázon már finalista Kiss Blanka, Lucz Anna alkotta kettős pedig jól kezdte a középfutamot, a táv felénél még biztos másodikok voltak a kanadaiak mögött. Ezután viszont a britek és a franciák is feljöttek sőt meg is előzték a magyar lányokat, akik végül negyedikek lettek, mindössze kilenc századmásodperccel lemaradva a továbbjutásról.

Döntős a Nádas, Kopasz egység ötszázon

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Kiss Péter Pál sorozatban harmadszor lett világbajnok KL1 200 méteren Halifaxben. A versenynap végén Hajdu Botond para szövetségi kapitány értékelésében kitért arra is, hogy a paralimpiai bajnok csak egy hosszas vizsgálat után állhatott rajthoz a versenyen. 

Döntős a Nádas, Kopasz egység ötszázon

„Remek napot zártunk, értékes eredmények születtek, Petya, Robi, Andris és Erik is elégedett volt. – kezdte a kapitány. – Mindazonáltal a verseny előtt Petya idén már a negyedik klasszifikációs vizsgálatán kellett, hogy részt vegyen. Hetven percnyi vizsgálat után végül ismét KL1 kategóriába sorolták, de még így is az egész verseny alatt figyelték a mozgását, valamint a ki- és beszállását is. A bizottság a látottak tükrében végül véglegesítette KL1-es státuszát, ami hatalmas megkönnyebbülést jelentett mindenki számára.”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók