Kezdésként kicsit pozícionáljuk be a szerepét a Szövetség életében. 2021 óta ügyvezető igazgatóként tevékenykedett, azonban november elsejével ez pozíció megszűnt, Ön pedig főtitkár lett. Mindezek fényében milyen feladatok tartoznak a hatáskörébe?
Kezdetben a Szövetség hivatali, adminisztratív munkájának az irányítása volt a fő feladatom, majd Schmidt Gábor helyettes államtitkári kinevezésével a munkáltatói jogok gyakorlása, illetve a nemzetközi eseményeink szervezőbizottságainak a vezetése is hozzám kerültek feladatként. Foglalkoztam eddig is a fejlesztési területtel, gazdasági ügyekkel, a marketing-kommunikációs tevékenységünk koordinálásával, a szabadidősportban végzett tevékenységeink irányításával, illetve a két cégünk, vagyis a CANOE Kft. és a BJMOKK Nkft. tulajdonosi felügyeletét is elláttam és ellátom jelenleg is. A sportszakmai terület irányítása a korábbi főtitkár, Kubina Ádám hatáskörébe tartozott, én ezért tudatosan nem is folytam bele a szakmai munkába, főtitkárként azonban erre is teljes körű rálátásom lesz. Ez lényegében egy döntési irányítási jogkör, ami azt jelenti, hogy döntési szinten folyok bele a munkába, az operatív feladatokban a szakmai igazgató és a szakfelügyelő jár el.
Mindezen területeket vizsgálva, milyen éve volt a sportágnak?
Én azt gondolom, hogy összességében
büszkék lehetünk az idei tevékenységünkre.
Az olimpia és a paralimpia éve más, mint a többi, mondhatnám úgy is, hogy nem éppen átlagos, hiszen mindent ez határoz meg. Az egyik legsikeresebb olimpiai sportágként nagyobb figyelem szegeződött ránk, amit úgy gondolom jól használtunk ki. Kommunikációs szempontból erősödtünk, elindult a podcastünk és magazinműsorunk is van már az M4 Sporton. Láthatóbbak lettünk, de természetesen a továbbiakban is van még feladatunk ezen a téren. Három rangos nemzetközi versenyt rendeztünk, ezek így együtt Párizs árnyékában nagy kihívást jelentettek, de azt gondolom jól vettük az akadályokat. Új kezdeményesünk az idén debütáló Csónakházak Nyílt Napja, amelynek célja egyértelműen a fiatalok toborzása országszerte. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a világjárvány, valamint az energiaválság sújtotta évek után is stabil a költségvetésünk és egy tudatos gazdálkodási szintet tudunk hozni. Az uniós pályázatok terén jó hír, hogy a TOP Plusz 6.1.4. víziturisztikai pályázat Dunakanyar aktív víziturizmusának fejlesztésére vonatkozó projektje sikeres elbírálásban részesült és konzorciumvezetői lehetünk ennek az 1,1 milliárd forintos projektnek. Természetesen itt nem állunk meg, további három hasonló pályázat elbírálását várjuk.
Említette a hazai rendezésű nemzetközi eseményeinket. Európa-bajnokságot 22 év után rendeztünk Szegeden, az olimpia előtti utolsó nemzetközi verseny volt, emellett most először a verseny történetében SUP szakágban is voltak futamok. A szervezés komplexitását, az esemény nézettségét tekintve sikeresnek mondható az Eb?
Mindig egy érdekes kérdés, hogy egy versenyre mi hogyan tekintünk, illetve a kontinentális szövetség miképp ítéli meg. Azt gondolom, hogy a szegedi Maty-ér kvalitásai egyedülállóak. Minden versenyző örömmel jön ide, illetve nekünk is van már egy komoly szervezői rutinunk, ezt az Európai Kajak-Kenu Szövetség is tudta már a verseny előtt. Az ECA történetében ez volt az első multisportverseny, amelyről nemrég a kongresszuson is szuperlatívuszokban beszéltek. Szerencsére a lelátóról is sokan szurkoltak a versenyzőknek, különösen a döntős napokon. A mi dicséretünk lehet még, hogy bár ez volt az első olyan Eb, amelyen SUP is volt, nem tudjuk, hogy lesz-e még egy ilyen, mert ez egy olyan összetett szervezést igényel, amit nem biztos, hogy máshol meg tudnak ismételni.
Elhangzott már, hogy 2024-ben minden az olimpiáról és a paralimpiáról szólt. Talán sokan nem látják, hogy a versenyzők eredményei mögött az adott sportszövetségnek mennyi feladata van.
Mindenekelőtt ezúton is szeretnék gratulálni az olimpiai és a paralimpiai csapatnak! Fantasztikus sikerekkel örvendeztették meg az itthoni és a helyszínen is nagy számban lévő magyar szurkolókat. Szerencsére az előkészületek és háttérmunkák végig zökkenőmentesen zajlottak. Ez elsősorban Kubina Ádám és Boros Gergely érdeme, hiszen ők fogták össze ezt a területet. Kiváló hatékonysággal,
nagy egyetértésben tudtunk dolgozni azért, hogy a versenyzők igényeit maximálisan kiszolgáljuk,
ami egyébként az én személyes alapelvem is. Ebben benne volt a komplett hivatali szervezet is, amiért jár a köszönet minden kollégámnak. Jó érzés volt továbbá, hogy a versenyzők külön is kifejezték hálájukat mindezért, hiszen nagyobb esélyt éreztek céljaik elérésére.
Évek óta komoly stratégiai ágazatunk a szabadidősport. Idén is megrendeztük a Hervis Balaton-Átevezést, a Tisza-tó Átevezés és Átúszást, illetve a Hazai Vizeken sorozat keretein belül is lehetőséget biztosítottunk a hobbilapátolóknak. Hogy teljesítettünk ezen a téren?
Egyértelműen látszik, hogy van igény az emberek részéről az ilyen eseményekre. A Hervis Balaton-Átevezésen az elmúlt évekhez hasonlóan stabilan hoztuk a négyezer fő feletti létszámot. Szerintem van még benne potenciál, tehát meg kell céloznunk az ötezer résztvevőt. De az is fontos, hogy optimalizáljuk az erőforrásainkat és meghatározzuk azokat az eseményeket, amelyekre érdemes fókuszálni. Ez a folyamat Schmidt Gábor elnök úr és Vida Gergely szervezési és marketing igazgató bevonásával jelenleg is zajlik. Áttekintjük a statisztikákat, megnézzük a visszajelzéseket és ezek alapján döntjük majd el, hogy hova helyezzük az erőforrásainkat. Az viszont nem kérdés, hogy még jobban erősíteni akarjuk a szabadidősportban való jelenlétünket.
Néhány hete Antalyában került sor a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség idei kongresszusára, ahol amellett, hogy bejelentették a szervezet Budapestre költözését, Horváth Noémit ismét megválasztották a SUP Bizottság elnökének. Kijelenthető, hogy még soha nem volt ilyen erős szerepünk a nemzetközi körforgásban?
Az biztos, hogy magas polcon vagyunk és ez nagyon fontos számunkra. Noémi mellett mindenképpen kiemelném Kárai Pétert, Szövetségünk gazdasági és vagyongazdálkodási alelnökét is, hiszen bár végül nem rá esett a kongresszus választása, de megpályázta az ICF kincstárnoki tisztségét. Ettől függetlenül mindkettőjüknek nagyon sokat köszönhetünk, hiszen hosszú évek óta meghatározó szerepet töltenek be a szervezet működésében. Noémi 2021-es megválasztása után úgy megerősödött a szakág, hogy a mostani ciklusban már ő is tagja lesz az ICF Boardnak. A mostani választáson egyébként volt egy kihívója is, de a közösség Noéminak szavazott továbbra is bizalmat. Ezzel bizonyította, hogy elismert tagja a nemzetközi kajak-kenu családnak. Ugyanez igaz Kárai Péterre, aki egyébként az ECA Board tagja, az elnök Jean Zoungrana egyik legfőbb bizalmasa és benne volt abban a munkacsoportban, amely a szervezet 1993-as megalakulása óta először módosította az alapszabályt.
Egyébként azt gondolom, hogy mindig is komoly tekintélyünk volt a kajak-kenu nemzetközi vérkeringésében. Elég, ha megemlítem Bonn Ottót, Péhl Józsefet, vagy akár Vaskuti Istvánt, akit egyébként a mostani kongresszuson az ICF tiszteletbeli tagjává választották. Jó volt látni személyesen, hogy mekkora elismerés és tisztelet övezi. Szintén nagy siker és további távlatokat nyithat meg előttünk az ICF Budapestre való költözése és az is mutatja a magyar kajak-kenu erejét, hogy a SUP mellett a gyorsasági, a para és a maraton bizottságban is lesz képviseletünk 2028-ig. Zárásként pedig kiemelném, hogy jövő tavasszal mi leszünk az ECA tisztújító kongresszusának házigazdái.
Rá is kanyarodhatunk akkor az utolsó kérdésre. Hosszú és sűrű volt a 2024-es év, de mi vár ránk ezután?
Az előttünk álló ciklus legfontosabb feladata az lesz, hogy minden területen kiaknázzuk a sportágban rejlő potenciált. Ott vagyunk a világ élvonalában, de hogy ott is maradjunk, muszáj fejlődnünk. Folytatnunk kell az edzőképzés erősítését és a legkorszerűbb tudásanyag mellett biztosítani a fejlődésüket. Nyilván ennek kiváló eszköze lesz a nemrég átadott Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia. Meg kell vizsgálnunk, hogy az elmúlt években rendkívül sikeres utánpótlást, hogyan tudjuk beintegrálni a felnőtt mezőnybe, hiszen ez biztosítaná a további eredményességet és a kvótaszámok maximumának megszerzését. Emellett ki kell aknáznunk a sportágban rejlő brandépítési lehetőségeket. Elindult valami, de bőven van még bennünk, ehhez azonban szükségünk van új piaci partnerekre is.
Ami a jövő évet illeti, májusban ismét világkupát rendezünk Szegeden, ami tulajdonképpen az új olimpiai ciklus első nemzetközi eseménye lesz. A fő projekt azonban a szeptemberi maraton világbajnokság, ami már negyedik alkalommal lesz Győrben. A masters számokkal együtt ez egy közel egyhetes verseny lesz, ráadásul most először a para szakágban is hivatalos világbajnoki futamok lesznek. Mindezekkel együtt izgatottan várom a folytatást és arra bíztatok mindenkit, hogy kövessék figyelemmel a sportág jövőbeni történéseit.