Döntőben a női négyesek

Előfutamokkal és középdöntőkkel folytatódtak a küzdelmek szombat délután az ICF szegedi gyorsasági világkupán. K-1 500 méteren Bodonyi Dórának és Kőhalmi Emesének is szoríthatunk majd a vasárnapi döntőben. Bemutatkoztak a kajak négyesek is, a nőknél mindkét magyar egység már finalista. Parakajakban is megrendezték az 500 méteres bemutatóversenyeket.

K-1 női 500 méteren a vasárnapi döntőben két magyarnak is szurkolhatunk majd. Bodonyi Dóra második, míg Kőhalmi Emese harmadik helyen jutott tovább középfutamából.

Döntőben a női négyesek

Férfi kajak párosban csak egy középfutamot rendeztek, amelyben a Noé Bálint, Dombóvári Bence és a Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás páros is ott volt. A döntőbe viszont csak az előbbi egység jutott be ráadásul futamgyőztesként. Kammererék a hetedik helyen zártak. C-2 1000 méteren a Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás-duó ötödik helye is kevés volt a fináléhoz.

A férfi C-1 200 méteren a 20 éves Zombori Dominik egy hetedik, míg a nála egy évvel idősebb Szőke Attila egy hatodik hellyel hangolt a vasárnapi középfutamra.

Döntőben a női négyesek

Ugyanebben a szakágban 500 méteren is előfutamokat rendeztek. Az országos bajnok Kiss Balázs negyedik, míg Korisánszky Dávid harmadik lett saját versenyében, rájuk is vár még a középfutam a döntőbe jutásért.

A délutáni programban a négyesek is bemutatkoztak. A férfi K-4 500 méter nevezési listájáról a tavalyi szegedi világbajnokság legjobb egységei mind hiányoztak. Az akkor kvótát szerző magyar egységből, csak Birkás Balázs volt tagja az egyik magyar hajónak. Balaska Márkkal, Noé Bálinttal és Csizmadia Kolossal alkotott négyesük az előfutamban csak a kilencedik helyen ért célba. A Beke Kornél, Balogh Gergely, Szendy Maximilián, Vajda Bence összeállítású kvartett futamában ötödik lett.

Döntőben a női négyesek

Női kajakban viszont mindkét magyar egység döntőbe került. Először a Sólyom Dóra, Katrinecz Rita, Bodonyi Dóra, Csikós Zsóka egység mutatkozott be egy harmadik – finálét érő – hellyel. Őket követte a Szellák Szabina, Zupkó Vanda, Rendessy Eszter, Szénási Zsófia négyes, amely csak 23 századdal maradt alul a futamgyőztes orosz hajóval szemben.

Döntőben a női négyesek

A délelőtti parakenu után, délután parakajakban is megrendezték az 500 méteres bemutató versenyeket. Férfi KL1 a 200-on pénteken aranyérmes Kiss Péter sikerével zárult, mögötte Suba Róbert ért be a második helyen. KL2-ben Rozbora András második, Rescsik Csaba pedig harmadik lett. A sort a KL3-asok zárták, benne Kiss Erikkel, akinek szintén összejött egy második hely.

Döntőben a női négyesek

 A nőknél Pulai Erika KL1-ben második, míg Varga Katalin KL2-ben, Molnár Nikoletta pedig KL3-ban harmadik lett élete első 500-as versenyén.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók