Mégse

Dicséret a MOB elnökétől

A sportág őszi közgyűlés megszavazta a járványhelyzet miatt elmaradt tavaszi közgyűlés legfontosabb napirendi pontjait, amelyeket korábban már az Elnökség is elfogadott. Ezen kívül a tagszervezetek küldöttei megválasztották a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) felügyelőbizottságának tagjait, valamint elfogadták a sportági stratégia megvalósulásáról szóló beszámolót, és Boros Gergely szakmai igazgató sportszakmai beszámolóját is. Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke külön megköszönte a sportág küldötteinek a kajak-kenu válogatott kimagasló olimpia szereplését.

Hír

Az ülésen meghívott vendégként részt vett Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, Géczi Mariann, az Emberi Erőforrások Minisztériumának  (EMMI) főosztályvezetője, valamint Fábián László, a MOB sportigazgatója is. 

Napirend előtt a MOB első embere megköszönte a sportág küldötteinek a kimagasló olimpia szereplést, és gratulált az idei világversenyeken elért sikerekhez.

Dicséret a MOB elnökétől

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke beszélt az elmaradt tavaszi közgyűlés napirendi pontjairól, a határozati javaslatokat a tagszervezetek küldöttjei utólag elfogadták, majd megválasztották az MKKSZ felügyelőbizottságának tagjait. 

Dicséret a MOB elnökétől

Az felügyelő bizottságot továbbra is Janza Péter vezetheti, és a bizottság tagja maradt Lits József, Horváth Péter, Bácskai János és Varga András is

Dicséret a MOB elnökétől

A harmadik napirendi pont előterjesztője Baráth Etele, a közgyűlés elnöke, a stratégiai bizottság vezetője volt. A 2012-ben megszavazott sportági stratégia megvalósulásával kapcsolatban Schmidt Gábor értékelte az olimpiai szezon eredményességét, és megköszönte a sportágnak a válogatott versenyzők felkészítését. Elmondta, bár a magyar kajak-kenu sport 2012 előtt is sikeres volt, a londoni olimpiát követően megújított sportági stratégia minden korábbinál hatékonyabban működik. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke külön gratulált Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitánynak, akit múlt heten az Elnökség további három évig megerősített jelenlegi pozíciójában.  

Dicséret a MOB elnökétől

„Köszönöm szépen a MOB együttműködését, amely a tokiói olimpián minden korábbinál szorosabb volt. - mondta Schmidt Gábor. - Példaértékűnek tartom a felnőtt válogatott vezetése, az edzők és a teljes menedzsment közötti összehangolt munkát. Külön kiemelném Boros Gergely szakmai igazgató és Kubina Ádám főtitkár urakat, akik nagyon komoly háttérmunkát végeztek a pandémia alatt. Köszönöm Weisz Róbert para szövetségi kapitány munkáját, aki ugyan ettől a tisztségétől visszalép, de alelnökként továbbra is segíti munkánkat. Köszönöm az utánpótlás szövetségi kapitányok és edzők fantasztikus munkáját. Ez mind azt jelzi, hogy 

sikerült a kormány által biztosított forrásokat hasznosan felhasználni. 

Felújítottok a csónakházakat, minőségi sportközpontokat hoztunk létre, az MKKSZ több létesítménye is megújult.”

Dicséret a MOB elnökétől

Hozzátette az idén létrehozott regionális akadémiai rendszer működése az elkövetkező időszakban példát fog mutatni a többi sportágnak is az utánpótlásnevelésben. Schmidt Gábor szerint ezzel az évvel egy korszak lezárult, és egy új kezdődött, hiszen amellett, hogy a sprint szakág két számot is elvesztett az olimpiai programban, az MKKSZ egyre nagyobb figyelmet fordít a szabadidősport fellendítésére is.

„Azt hiszem, hogy az az út, amit eddig bejártunk a víziturisztikai fejlesztések és a szabadidősport események terén, az egy rendkívüli plusz megerősítést adott a sportágnak és a tagszervezeteknek is. Örömmel érzékelem, hogy sokan látják ebben az erőt, hiszen ezzel a klubok biztosabb lábakra állhatnak, új bevételi forrásokra tehetnek szert. Éppen ezért mivel úgy érezzük, hogy a következő időszakban további ambícióink vannak, átrendeztük a hivatali szervezet működését és az egyéni sportágak közül talán elsőkét létrehoztuk az ügyvezető igazgatói posztot, amelyet Szakács Bálint fog betölteni.” 

Dicséret a MOB elnökétől

Az utolsó napirendi pontban Boros Gergely sportszakmai beszámolóját fogadták el a küldöttek. A szakmai igazgató beszélt arról, hogy gyorsasági szakágban a felnőtt és az utánpótlás válogatottak is kimagaslóan szerepeltek 2021-ben. Az eredményes olimpiai és paralimpiai szereplés mellett kiemelte, hogy sportág az utánpótlás világversenyeken is a legeredményesebb lett a legtöbb szakágban.