Csak magával foglalkozik Lakatos Zsanett

C-1 200 méteren célozza meg az olimpiai kvótát Lakatos Zsanett. A világbajnok kenus ősszel klubot váltott, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia Alapítvány színeiben készült az idei versenyekre. Úgy érzi jobb formában van, mint egy évvel ezelőtt, így bizakodó a májusi sorsdöntő versenyeket tekintve.

A női kenu Tokióban debütál az ötkarikás játékokon. A nemzetenként három megszerezhető kvótából kettő már a zsákban van, mivel a 2019-es szegedi világbajnokságon 500 párosban Balla Virág és Takács Kincső ezüstérmes lett. A harmadik indulási jogot 200 egyesben lehet megszerezni két hét múlva, az európai pótkvalifikációs versenyen, amely szintén a Maty-éren lesz. Erre pályázik Lakatos Zsanett is, aki összességében elégedetten értékelte az elmúlt hónapokban elvégzett munkát.

„Jól sikerült a felkészülésem, minden rendben volt, szerencsére semmilyen sérülés nem hátráltatott. Sajnos közben azért a koronavíruson én is átestem, de túl lettem rajta, azóta pedig minden zökkenőmentesen megy. Elmondhatom, hogy jobb formában érzem magam, mint egy éve ilyenkor. – mondta Lakatos Zsanett.

Csak magával foglalkozik Lakatos Zsanett

 A 26 éves világbajnok életében egy nagy változás is történt. Az eredetileg is Velencei-tavi születésű versenyező az ősszel elhagyta az UTE-t, és Sukoróra, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia Alapítványhoz igazolt. 

„Jó hatással volt rám a klubváltás. Sokkal nyugodtabbak a körülmények. Más az, hogy itt vidéken 10 perc alatt ott vagyok az edzésen. Nem kell 40 percet, vagy akár egy órát is utaznom a városban.

 Más a csapat is, különösen a hozzáállásuk, fiatalok, még bennük van a lendület és az akarás, úgyhogy dinamikusabb a munka.” 

– mondta Lakatos, aki a klubja mellett edzőt is váltott. 

„Major Ildikó csapatával készülök, illetve Hubik András is besegít. Ő a kenus edző, csak elment Paksra, viszont így is besegít nekünk a munkában.” 

Csak magával foglalkozik Lakatos Zsanett

Lakatos Zsanett tavaly az országos bajnokságon negyedik lett C-1 200 méteren. Az idei év elején beiktatott egy horvátországi edzőtábort is a felkészülésébe. Egyértelmű célja ott lenni Tokióban, ami felé az első lépést a jövő heti pótkvalifikációs válogatón teheti meg.

„Edzéssel és pihenéssel telik majd számomra a hátralévő pár nap. A tavalyi év azért egy elég lyukas év volt, abból nehéz kiindulni. Igazából biztos lesznek ifik is, akik jók lesznek és persze bárki jöhet, de

 én csak magamra gondolok, mással nem foglalkozom, meglátjuk a versenyen mi lesz.” 

– zárta a világbajnoknő.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók