Mégse

“Az életem csak a kajak-kenuról szólt”

80 éves korában kedden hajnalban elhunyt Maros Éva. A legendás tréner az edzői hivatás mellett versenybíróként is dolgozott, több mint 60 éven át élete szinte minden percét a kajak-kenunak szentelte. Kollégái unikumként tekintettek rá, hiszen rajta kívül egyetlen edzőnő sem ért él olyan fényes sikereket a kenus szakágban, mint ő. Leghíresebb versenyzője Hajdú Gyula volt, aki 1982-ben felnőtt világbajnoki címet szerzett Belgrádban. Éva nénivel idén márciusban a születésnapja előtt készítettünk interjút, amellyel most rá emlékezünk.

GYÁSZ
Hír

Olyan, mintha csak tegnap hagytam volna abba a versenyzést… – mondta nevetve a jellegzetes, rekedtes hangján.       

A lábam miatt most nehezen járok, amit azért is sajnálok, mert még mindig szívesen részt vennék a szövetség munkájában. Annak idején Sarlós Éva vette át tőlem a minősítési rendszer feladatait – sajnos már ő sincs, ahogy sokan mások… De azért hetente még mindig háromszor-négyszer rámtelefonál valaki, és érdeklődik, hogy vagyok. Sok ismerőst gyűjtöttem: ’57 óta vagyok a sportágban…

Meddig versenyzett aktívan?

’61-ig. Korábban úsztam is, de attól egészségügyi okokból eltanácsolt az orvos. Így kerültem a Sirály csónakházba. Mohácsi Ferenc volt az első edzőm, illetve Gelle Sándor. Az ő halála után hívott Cseh Lajos, hogy dolgozzam a szövetségnek. Elsősorban persze edző voltam, a minősítési munkát mindig csak társadalmi munkában csináltam. Pesten, ahol Sziklenka Laci volt a kollégám, csak másodállásban dolgoztam edzőként. 

“Az életem csak a kajak-kenuról szólt”

Az igazi kihívást és lehetőséget viszont a vidék hozta. Milyen apropóból került Miskolcra?

Urbán Gyula, az akkori vezetőedző – akivel együtt végeztünk a TF-en –  hívott azzal, hogy a Diósgyőr két csoportnak is edzőt keres. 

Legnagyobb sikerét Hajdú Gyula révén érte el, az MVSC színeiben. Gondolom, nem ő volt az első kenus, akinek edzést tartott…

A két edző nélkül maradt csoportban többen is kenuztak. Hajdú Gyula viszont azért volt különleges eset, mert vele valahogy nem jöttek ki az edzők. Az elnök, Kállai József mondta is: „ha már Éva sem bír vele, akkor nem tudom, mit fogunk csinálni”. Gyula elsősorban rövid távon ment jól és már junior korában sorra nyerte a versenyeket. 

Úgy kaptam őt, mint egy ajándékot. 

Valahogy rögtön közös nevezőre jutottunk.

“Az életem csak a kajak-kenuról szólt”

Olyan időszakban szerepeltek az élmezőnyben, amit a magyar kenusport egyik csúcsidőszakának tekinthetünk: jó néhány klasszis közt sikerült bizonyítaniuk. Mi volt a titok?

Hogy össze tudtunk csiszolódni. Csak ránéztünk egymásra és már tudtuk is, mi újság van. Tanítani már nem nagyon kellett őt; persze, ha valamit nem tudtam, akkor megkérdeztem a kollégáimtól. Nagyon sokat segítettek, főként az edzőtáborokban. Szabó Ferenc, Dávid Géza, Tóth Árpi és még sokan mások.

Elfogadták Önt a kenus edzőnői minőségében?

Mindig elfogadtak. Sosem volt ezzel probléma. A segítségre viszont más értelemben is szükség volt: három hétre nem lehetett csak úgy letenni Dunavarsányban a fenekemet, és addig ott pihengetni. A szakosztályt addig rá kellett bíznom másra. Nagyon szerettem Miskolcon lenni. Egy butaságot viszont elkövettem ott: férjhez mentem…

Hajdú Gyula Sarusi Kis Jánossal ’82-ben, Belgrádban szerzett világbajnoki címet. Ez volt a legnagyobb siker – és egyben a legszebb „pillanat” is?

Voltak azért emlékezetes, szép pillanatok ezen kívül is. Például, amikor ’78-ban Gyula     C-1  500-on indult, szintén Belgrádban. Ott szurkoltam a kis képernyős tévé előtt, megnyeri-e …  A párossal szerencsénk volt. Kár, hogy utána Parti János szétszedte azt a párost, de hát a múltat fölösleges bolygatni. Így alakult. 

“Az életem csak a kajak-kenuról szólt”

Az edzői hivatás és a vele párhuzamosan végzett versenybírói-minősítési munka mellett jutott ideje, energiája a sporton kívül egyébre is?

Semmi mással nem foglalkoztam,

az én életem csak a kajak-kenuról szólt. Reggel korán kezdtem, este pedig előfordult, hogy kilenckor értem haza. A hétvégeken versenybíráskodtam, közben pedig, amikor tudtam, rohantam föl Pestre, meglátogatni az anyámat. 

Születésnapi kívánságon gondolkodott már?

Egyedül élek, rokonságom nincsen, de nagyon sok baráttal tartom a kapcsolatot. Ez jó érzés, ahogy például az is, hogy olyan edző követte a példámat Miskolcon, aki annak idején az én csapatomban kenuzott.  Elégedett vagyok az életemmel, kívánságom sincsen, legfeljebb annyi, hogy minél előbb le tudjak menni a harmadik emeletről anélkül, hogy meg kelljen állnom…