“Az életem csak a kajak-kenuról szólt”

GYÁSZ

80 éves korában kedden hajnalban elhunyt Maros Éva. A legendás tréner az edzői hivatás mellett versenybíróként is dolgozott, több mint 60 éven át élete szinte minden percét a kajak-kenunak szentelte. Kollégái unikumként tekintettek rá, hiszen rajta kívül egyetlen edzőnő sem ért él olyan fényes sikereket a kenus szakágban, mint ő. Leghíresebb versenyzője Hajdú Gyula volt, aki 1982-ben felnőtt világbajnoki címet szerzett Belgrádban. Éva nénivel idén márciusban a születésnapja előtt készítettünk interjút, amellyel most rá emlékezünk.

Olyan, mintha csak tegnap hagytam volna abba a versenyzést… – mondta nevetve a jellegzetes, rekedtes hangján.       

A lábam miatt most nehezen járok, amit azért is sajnálok, mert még mindig szívesen részt vennék a szövetség munkájában. Annak idején Sarlós Éva vette át tőlem a minősítési rendszer feladatait – sajnos már ő sincs, ahogy sokan mások… De azért hetente még mindig háromszor-négyszer rámtelefonál valaki, és érdeklődik, hogy vagyok. Sok ismerőst gyűjtöttem: ’57 óta vagyok a sportágban…

Meddig versenyzett aktívan?

’61-ig. Korábban úsztam is, de attól egészségügyi okokból eltanácsolt az orvos. Így kerültem a Sirály csónakházba. Mohácsi Ferenc volt az első edzőm, illetve Gelle Sándor. Az ő halála után hívott Cseh Lajos, hogy dolgozzam a szövetségnek. Elsősorban persze edző voltam, a minősítési munkát mindig csak társadalmi munkában csináltam. Pesten, ahol Sziklenka Laci volt a kollégám, csak másodállásban dolgoztam edzőként. 

 

“Az életem csak a kajak-kenuról szólt”

 

Az igazi kihívást és lehetőséget viszont a vidék hozta. Milyen apropóból került Miskolcra?

Urbán Gyula, az akkori vezetőedző – akivel együtt végeztünk a TF-en –  hívott azzal, hogy a Diósgyőr két csoportnak is edzőt keres. 

Legnagyobb sikerét Hajdú Gyula révén érte el, az MVSC színeiben. Gondolom, nem ő volt az első kenus, akinek edzést tartott…

A két edző nélkül maradt csoportban többen is kenuztak. Hajdú Gyula viszont azért volt különleges eset, mert vele valahogy nem jöttek ki az edzők. Az elnök, Kállai József mondta is: „ha már Éva sem bír vele, akkor nem tudom, mit fogunk csinálni”. Gyula elsősorban rövid távon ment jól és már junior korában sorra nyerte a versenyeket. 

Úgy kaptam őt, mint egy ajándékot. 

Valahogy rögtön közös nevezőre jutottunk.

 

“Az életem csak a kajak-kenuról szólt”

 

Olyan időszakban szerepeltek az élmezőnyben, amit a magyar kenusport egyik csúcsidőszakának tekinthetünk: jó néhány klasszis közt sikerült bizonyítaniuk. Mi volt a titok?

Hogy össze tudtunk csiszolódni. Csak ránéztünk egymásra és már tudtuk is, mi újság van. Tanítani már nem nagyon kellett őt; persze, ha valamit nem tudtam, akkor megkérdeztem a kollégáimtól. Nagyon sokat segítettek, főként az edzőtáborokban. Szabó Ferenc, Dávid Géza, Tóth Árpi és még sokan mások.

Elfogadták Önt a kenus edzőnői minőségében?

Mindig elfogadtak. Sosem volt ezzel probléma. A segítségre viszont más értelemben is szükség volt: három hétre nem lehetett csak úgy letenni Dunavarsányban a fenekemet, és addig ott pihengetni. A szakosztályt addig rá kellett bíznom másra. Nagyon szerettem Miskolcon lenni. Egy butaságot viszont elkövettem ott: férjhez mentem…

Hajdú Gyula Sarusi Kis Jánossal ’82-ben, Belgrádban szerzett világbajnoki címet. Ez volt a legnagyobb siker – és egyben a legszebb „pillanat” is?

Voltak azért emlékezetes, szép pillanatok ezen kívül is. Például, amikor ’78-ban Gyula     C-1  500-on indult, szintén Belgrádban. Ott szurkoltam a kis képernyős tévé előtt, megnyeri-e …  A párossal szerencsénk volt. Kár, hogy utána Parti János szétszedte azt a párost, de hát a múltat fölösleges bolygatni. Így alakult. 

 

“Az életem csak a kajak-kenuról szólt”

 

Az edzői hivatás és a vele párhuzamosan végzett versenybírói-minősítési munka mellett jutott ideje, energiája a sporton kívül egyébre is?

Semmi mással nem foglalkoztam,

az én életem csak a kajak-kenuról szólt. Reggel korán kezdtem, este pedig előfordult, hogy kilenckor értem haza. A hétvégeken versenybíráskodtam, közben pedig, amikor tudtam, rohantam föl Pestre, meglátogatni az anyámat. 

Születésnapi kívánságon gondolkodott már?

Egyedül élek, családom Budapesten nincs, csak távolabbi rokonaim élnek vidéken, de nagyon sok baráttal tartom a kapcsolatot. Ez jó érzés, ahogy például az is, hogy olyan edző követte a példámat Miskolcon, aki annak idején az én csapatomban kenuzott.  Elégedett vagyok az életemmel, kívánságom sincsen, legfeljebb annyi, hogy minél előbb le tudjak menni a harmadik emeletről anélkül, hogy meg kelljen állnom…

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók