Álomszerű kezdés KL1-ben

Paralimpiai rekorddal lett futamgyőztes, és ezzel egyenes ágon a holnapi döntőbe került Kiss Péter Pál. Világbajnokunkat a hirtelen közel 15 fokot zuhanó hőmérséklet, és a hatalmas eső sem zavarta meg, 48.058 másodperc alatt teljesítette az erősen szembeszeles pályát, és magabiztosan várja a pénteki döntőt. A többi magyar versenyző holnap a középfutamokban folytathatja.

Míg az elmúlt napokban inkább a 30-35 fokos, nagyon párás időjárás, addig ma délelőtt leginkább a hűvös, szembeszeles és nagyon esős idő volt jellemző a Sea Forest Waterway-re, vagyis a tokiói gyorsasági kajak-kenu pályára. 

Az első előfutamban, magyar idő szerint 2.30-kor kezdő Kiss Pétert egyáltalán nem zavarták meg a változó körülmények, egy jó rajt után 50-70 métert vett komolyan, majd visszaengedett, de így is elképesztő fölénnyel volt gyorsabb a KL1 200 méter selejtezőjében a riválisoknál, és futamgyőztesként, a legjobb idővel egyből a holnapi döntőbe került.

Álomszerű kezdés KL1-ben

A szám másik magyarja, Juhász Tamás is jól ment a második előftamban. A brazil Cardoso de Silva és a francia Boulle mögött harmadik lett, de így is a selejtezők negyedik legjobb idejét evezte, vagyis reális az esélye annak, hogy a holnapi középfutamból a döntőbe kerüljön. 

KL2-ben Rozbora Andrásnak a mai selejtezője nem sikerült igazán jól, a futamban utolsó lett, de ő is javíthat a pénteki középfutamban. Hasonlóan szerepelt Pulai Erika is női KL1-ben, hatodik lett az előfutamában, csak bravúrral juthat be a döntőbe. 

Álomszerű kezdés KL1-ben

A hölgyek között annál biztatóbb volt a KL2-es kategóriában Varga Katalin versenyzése. A Rióban ötödik versenyzőnk futamában második lett, de a selejtezők harmadik legjobb idejével jutott a középfutamba, csak a két brit versenyző, a paralimpiai bajnok Henshaw, és Wiggs volt gyorsabb nála Tokióban csütörtök délelőt 

Jól szerepelt a talán legnehezebb mezőnyben, férfi KL3-ban az alig 20 esztendős Kiss Erik. A tiszafüredi versenyző a nyolcadik legjobb idővel lépett tovább a középfutamba, a döntőbe kerülés nála reális cél lehet. 

Álomszerű kezdés KL1-ben

Az egyetlen paralimpiai duplázónk, Juhász Tamás kenuban, a VL2-es kategóriában is előfutam harmadik lett, a két futam alapján a hetedik legjobb időt evezte, így egy jó pályával a középfutamból a döntőbe juthat. 

Álomszerű kezdés KL1-ben

“Versenyzőink általában jól alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, csak Rozbora Andrást zavarta meg az esős hideg, ő már a bemelegítés alatt bekötött, a többiek hozták, ami elvárható tőlük - mondta Weisz Róbert - 

A pálya nagyon reális volt

a teljes szembeszél miatt, a legtöbb indulónk jobban örült a mai időnek, mert most legalább nem fújt oldalszél. Ahogy lezárult a versenynap, elindultunk vissza a faluba, elég hideg van, mindannyian jól eláztunk. Ma már nem lesz edzés, akik csak szombaton indulnak legközelebb, ők holnap ki tudnak menni evezni, a többiek pedig már pénteken reggel élesben versenyeznek, kivéve Kiss Petit, akinek legközelebb csak a döntőbe kell rajthoz állni.” - tette hozzá a szövetségi kapitány.

A holnapi program magyar idő szerint újra 2.30-kor kezdődik, holnap hajnalban rendezik a férfi kajakos középfutamokat és döntőket. Kiss Péter Pál (és remélhetőleg Juhász Tamás) döntőjét a KL1 200 méten 3.54-kor kezdődik, azt a futamot már élőben fogja közvetíteni az M4 Sport csatorna is, a további selejtezőket a Paralympic Games YouTube-csatornán lehet követni. 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók