A Kiszli, Kőhalmi páros győzelmével zárult a maraton világbajnokság

Női K-2 24,3 kilométeren világbajnoki aranyérmes lett a Kiszli Vanda, Kőhalmi Emese alkotta női kajak páros, a Rugási Csilla, Csépe Panna kettős pedig a dobogó legalsó fokára állhatott fel. A dániai vb zárónapján a Zemen Dániel, Kékesi Árpád alkotta ifjúsági kajak páros a második helyen végzett. A maraton szakág idei legfontosabb eseményét Magyarország hét arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel, az összesített medálverseny élén zárta.

A zárónap reggelén a férfi ifjúsági kajak párosok rajtoltak el először. A Zemen Dániel, Kékesi Árpád, illetve a Kollek Máté, Kiss Dávid páros is jó rajtot vett, rögtön az élbolyba kerültek. Utóbbi sajnos aztán kiszállt az érmekért folyó csatából, miután megsérült a hajójuk kormánya.

A Kiszli, Kőhalmi páros győzelmével zárult a maraton világbajnokság

Ezzel szemben Zemenék tartották pozíciójukat a mezőny elején, a 21 kilométeres táv utolsó futószakasza után már csak az érem színe volt a kérdés. Végül az argentin Vergauven, Catalano páros bírta jobban a végét, a magyar páros pedig egy nagyon szép ezüstérmet szerzett. 

A Kiszli, Kőhalmi páros győzelmével zárult a maraton világbajnokság

Meg kell említeni, hogy Kollek Máté és Kiss Dávid egysége 19. helyen ért célba, tehát a sérült kormány ellenére is be tudták fejezni a versenyt, ami mindenképpen dicséretre méltó.

A fiatalokkal nagyjából egy időben zajlott a felnőtt férfi kenu párosok szintén 21 kilométeres versenye. Ebben a számban egy magyar egység indult, Zsidai Máté és Gilányi Zsolt kettőse az ötödik helyen zárt.

A Kiszli, Kőhalmi páros győzelmével zárult a maraton világbajnokság

Női kajak párosban egy rendkívül szoros befutó végén, mindkét egységünk érmet szerzett. A Kiszli Vanda, Kőhalmi Emese duó világbajnok lett, míg a Rugási Csilla, Csépe Panna kettős bronzérmet szerzett. Beszédes, hogy az első három hajó egy másodpercen belüli különbséggel szelte át a célvonalat, a két magyar páros közé a spanyol Fernandez, Alvarez kettős ékelődött be.

A Kiszli, Kőhalmi páros győzelmével zárult a maraton világbajnokság

Kiszli Vanda ezzel megszerezte második aranyérmét Vejen Koldingban (emellett egy ezüstje is van rövidkörről), összességében pedig már kilencszeres maraton világbajnoknak mondhatja magát. Kőhalmi Emesének ez a negyedik világbajnoki sikere, ami azért is lehet nagyon értékes számára, mert az év első felét betegsége miatt szinte teljesen kihagyta.

A Kiszli, Kőhalmi páros győzelmével zárult a maraton világbajnokság

A vb zárószáma a szokásoknak megfelelően a férfi kajak párosok 27 kilométeres csatája zárta 24 induló egységgel, köztük a Boros Adrián, Kolozsvári Brúnó és a Béke Kornél, Kulifai Tamás kettesekkel. 

Az Eb-bronzérmes Boros, Kolozsvári kettős a táv nagy részében a vezető nyolc-kilences boly elején haladt. A győri egység az utolsó futószakasz előtt nem sokkal szorult kissé hátrébb, végül a hatodik helyet sikerült megcsípni. A Béke, Kulifai páros a 18. pozícióban ért célba.

A Kiszli, Kőhalmi páros győzelmével zárult a maraton világbajnokság

A dániai Vejen Koldingban zajló maraton világbajnokság éremtáblázatát Magyarország nyerte! Versenyzőink hét arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel térhetnek haza. Szívből gratulálunk nekik és felkészítő edzőiknek!

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók