Varga Ádám már az előfutamban bizonyította klasszisát

Világbajnokság

A kétszeres olimpiai ezüstérmes kajakos számára nem indult könnyen az előfutam K-1 500 méteren, ettől függetlenül nemcsak elsőként ért célba, de összesítésben is a legjobb idővel jutott tovább. Rajta kívül egyébként minden magyar egység sikerrel vette az első akadályt, a férfi kajak és kenu párosunk kifejezetten erősen kezdett.

A női C-1 200 méteres szám előfutamaival vette kezdetét a második nap programja, a világ-és Európa-bajnok Takács Kincső pedig egy második hellyel kezdett. Ebből a számból nem lehetett egyenes ágon a döntőbe jutni csakúgy, mint női K-1 200 méteren sem, ahol a párizsi olimpia óta nemzetközi versenyen először induló Gazsó Alida Dóra negyedikként zárta az első felvonást.

Férfi K-1 500 méter, melyben hat előfutamot is rendeztek. Rögtön az elsőben került sorra a szám regnáló Európa-bajnoka, Varga Ádám, aki nagyon rosszul kezdte első pályáját, alaposan beragadt a rajtnál és több mint egy hajóhossz hátrányt kellett ledolgoznia. Klasszisát bizonyítja, hogy hamar felzárkózott, féltávnál már a második volt, majd a második 250 méteren ellépett riválisaitól és végül magabiztos győzelmet aratott.

"Meg kellett küzdeni ezért a győzelemért, főleg az után, hogy elrontottam a rajtot - mondta a parton Varga Ádám. - Volt egy hang a rajt után, azt hittem, visszalőtték, ezért megálltam, az utolsó százötven méteren pedig felakadt egy hínár a hajómra, alig értem be. A folytatásban figyelek arra, hogy ne álljak meg a rajt után, és lehet, hogy kormányt is cserélek. Az viszont biztató, hogy így is végig tudtam jönni, jó formában érzem magam." – mondta a Ferencváros versenyzője, aki egyébként összesítésben még így is a legjobb idővel jutott be a középfutamba.

Férfi C-2 500 méteren a futamgyőzelem már azonnali döntős szerepléssel kecsegtetett, erre próbált rámenni Kollár Kristóf és Juhász István is. Az Atomerőmű SE Eb-bronzérmes párosa ennek megfelelően keményen bekezdett és csak a hajrában maradtak alul a kínaiakkal szemben, de az időeredmény és fiúk elmondása alapján is biztató formát mutattak.

„Elkötöttünk a végére, de alapvetően jól megoldottuk a pályát attól függetlenül, hogy hullámzott. Összességében jól vettük az akadályokat, úgyhogy elégedett vagyok.” – fogalmazott Kollár Kristóf a futam után.

„Néhány billenésünk volt közben, de azon leszünk, hogy a következő futamra kijavítsuk és időben is akár javítsunk.” – egészítette ki társát Juhász István.

Női K-2 500 méteren sem lehetett egyből döntőbe jutni, a középfutam sorsolása szempontjából viszont próbált a maximumra törekedni Kiss Blanka és Lucz Anna egysége. Az újpesti páros a tőlük megszokott kiváló rajttal indított, az utolsó 200 méteren azonban az ausztrálok, a franciák és a kínaiak is eléjük kerültek.

„Valószínűleg így egy erősebb középfutamot fogunk kapni. A pályánk nem volt az igazi, szerintem ennél sokkal jobbat tudunk. Sok erőnket elvette a lötyögős víz, főleg a végén. Illetve nagyon vissza is ült a hajó a közepén, talán túlságosan is visszavettünk, ezen mindenképpen javítani fogunk.” – nyilatkozta Lucz Anna.

A középfutamban valóban nem lesz egyszerű dolga a lányoknak, ugyanis az Európa-bajnok lengyelek és a Racicében második németek mellett, a Lisa Carrington fémjelezte új-zélandi egység között kellene bekerülni a legjobb három közé, hogy meglegyen a döntő.

A délelőtt zárásaként egy roppant meggyőző és erős pályát láthattunk Kurucz Levente és Nádas Bence kajak párosától. A srácok valósággal kilőttek a rajtból, az egész futam során a hátukat nézte a mezőny, a hajrában pedig még jobban beleerősítettek. A győzelemhez nem fért kétség, az öt előfutam alapján csak a németek kezdtek jobb időeredménnyel.

„Próbáltuk kikormolni a rendszert, ez volt az első futamunk, már nagyon éhesek voltunk, hogy versenyezzünk. Mondanom sem kell jó formában az ember kívánja, hogy végre fájjon és hadd menjen. Tudom, hogy van még bennünk potenciál, nagyon várjuk a folytatást, kíváncsiak vagyunk, hogy az élmezőnyben tényleg mindenkivel fel tudjuk-e venni a versenyt.” – értékelt Nádas Bence.

„Szerettünk volna egy jó előfutamot menni, régóta nem hajtottunk ekkorát. A magyar bajnokságon edzésből versenyeztünk, ez akkor érződött is. Ide viszont csúcsformában érkeztünk, és nagyon jóleső érzés így menni egy maxos pályát.” – tette hozzá Kurucz Levente.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók