- Ha azt mondom, hogy UTE, mi jut először az eszébe?
- Leginkább érzelmek. Nekem 20 év alatt lila lett a vérem, ezt mindenki tudja. Természetesen a kajak-kenu áll hozzám a legközelebb, de egy olyan erős kötődés alakult ki, hogy ma már mindenkinek rettenetesen tudok szurkolni, aki lila-fehérben van, még a focistáknak is. Rengeteg pozitív emlék köt az Urányi-Fábián Vízitelephez, kezdve onnan, hogy Séra Miki bácsival először beléptünk a kapun.
- Hogyan alakult ki ez az erős kötelék?
- Érdekes, hogy sportolóként nem töltöttem sok időt a klubnál. A KSI-ben kezdtem kajakozni, majd 18 éves korban el kellett hagyni a klubot. Séra Miklóshoz mentem a Honvédba, majd pár év múlva tovább kellett állnunk és az UTE fogadott be minket. Ekkor már inkább a civil életem építésén gondolkoztam, 2001-ben befejeztem a versenyzést. 2005-ben Vass Pista bácsi temetésén odajött hozzám Soltész Árpi bácsi és Mihó András és megkértek, hogy segítsek újjáépíteni a szakosztályt, ami akkor nagyon rossz állapotban volt. Árpi bácsival mentem Őze István klubigazgatóhoz tárgyalni, aki bizalmat szavazott nekem.
- Ez mit jelentett pontosan?
- Mai fejjel elképzelhetetlen állapotokról beszélünk. Kevesebb mint 20 versenyzőnk volt, a pontversenyben a húsz, harmincadik hely körül álltunk. Borzalmas állapotban volt a létesítmény, üzemelhetetlen épület volt penészes öltözőkkel. Bár Őze István és az UTE központi vezetése rengeteget segített, annyi forrás mégsem állt rendelkezésre, hogy ezt az épületet üzemeltetni lehessen, nem is beszélve a sporteszközök állapotáról. Amikor azonban már úgy volt, hogy a gázszámlát sem tudtuk időben kifizetni, akkor jött egy nagy „innováció” az életünkbe; több forrásból, a Szövetség, szülők, edzők és az Ipacs család támogatásából létrehoztunk egy fatüzelésű kazánt. Nyáron az uszadékfákat kihúztuk a stégre, azokat kiszárítottuk, feldaraboltuk és télen azzal tüzeltünk. Visszakanyarodva az előző kérdésére, az ilyen folyamatok során - látva, hogy mennyi lelkes edző, szülő, csapattag állt mellénk – tudatosul az emberben, hogy lesz az egyik életműve. Így alakulhatott ki bennem is egy nagyon erős kötődés az UTE-hoz.
- Érdekes, hogy kívülről is szemmel látható összetartás látható a szakosztályban.
- Sőt ez túlmutat az egyesületen is. Ha megengedi ezzel kapcsolatban elmondanék egy történetet. Az egyik télen nagyon kezdett fogyni a fa és szinte kilátástalan helyzetbe kerültünk. Arra készültünk, hogy nem fogjuk tudni az egész épületet fűteni. Egyik nap aztán megjelent egy hatalmas teherautó tele fával. Nem tudtuk honnan jött, de az egész telünket megoldotta. Talán 10-15 évvel később derült csak ki, hogy Farkas Gabi (Dr. Farkas Gabriella, az MKKSZ elnökségi tagja, a Szolnoki Kajak-Kenu Klub elnöke – a szerk.) és a férje küldte nekünk Szolnokról. Semmilyen kötődésük nem volt az UTE-hoz, egyszerűen csak azt érezték, hogy egy sportág vagyunk és segíteniük kell. Számomra az ilyen élmények mutatják meg, hogy nem csak az UTE, de a magyar kajak-kenu sport is milyen összetartó.
- A családi háttér mennyire segítette e kötelék kialakulásában?
- Akik ismerik az édesapámat, Doma Tamást, azok pontosan tudják erre a választ. Hihetetlen lelkesedéssel, szerelemmel állt a sportág mellé. Szegény családból származott, fiatalon dolgoznia kellett, majd két évre be kellett vonulni katonának, így „csak” B-válogatottságig jutott. Mégis szuperlatívuszokban beszélt a bajnokokról és edzőkről. Grill partykat szervezett a kertünkben többek között a szöuli olimpián aranyérmes négyesnek is. Egy olyan mélyről jövő szeretet, tisztelet volt benne a kajakosok és kenusok iránt, ami rám ragadt és amit a mai napig próbálok a sportolók, edzőkollégák felé tovább adni.
- Szokta azt érezni, hogy a nyomdokaiban jár?
- Azt egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy az én példaképem az édesapám. De az, amit mi itt csinálunk nem egy „one man show”, hanem egy komoly csapatmunka, kiváló kollégákkal dolgozhatok együtt. Sokat behozok abból, amit édesapámtól tanultam, de mindig nyitott szemmel járok. Értékes beszélgetéseken szoktunk eszmét cserélni Sík Mártonnal vagy Oláh Tamással, de rengeteget tanultam Schmidt Gábortól akkor is, amikor az edzőm volt és akkor is, amikor a Szövetségben dolgoztunk együtt. Vagy említhetném Kadler Gusztávot is, aki felépítette a mai Győrt. Nagyon hálás vagyok neki azokért a beszélgetésekért, amelyekkel rám szánta az idejét. Nem zavarta, hogy időnként ellesek tőle ezt, azt, jó szívvel nézte az UTE fejlődését. Érdekes egyébként, hogy édesapám régóta nem ad tanácsot, inkább sztorikat mesél. Nagyon jó a humora, remekül tud történetet mesélni, de ezeknek mindig van egy jó konklúziója is. Ezek a beszélgetések a mai napig nagyon értékesek nekem.
- Egy ilyen nagymúltú szakosztály vezetése hatalmas teher lehet, de a szavaiból azt érzem, hogy inkább örömmel tölti el.
- Én abszolút megtiszteltetésnek éreztem már akkor is, amikor 2005-ben, 26 éves én lettem az ország legfiatalabb szakosztályvezetője. Akkor is volt egy Metka, Mike párosunk és ott volt a világbajnok Gyertyános Gergely is. Az UTE mindig is figyelt arra, hogy az utánpótlás mellett fenntartsa az élsportot, csak akkoriban méltatlan körülmények uralkodtak. Utána jött egy váltás mind a finanszírozást, mind az infrastruktúrát tekintve, ami visszahelyezte a szakosztályt oda ahová való. Ezek az évek engem is motiváltak. Voltak nehézségek, de mindig megoldottuk.
- Mostanra ott tart a szakosztály, ahol Ön szerint tartania kell?
- Sőt, túlszárnyaltuk azt, amit én 2005-ben még csak remélni mertem. Tavaly a második helyen végeztünk a pontversenyben, amire nagyjából 30 éve nem volt példa. Ürögi Laci bácsi sokszor adott nekem kockás papírokat, amire az volt ráírva, hogy éppen az adott napon hányan voltak edzésen. Még a nagy csóróságban egyszer kezembe nyomta ezt a papírt és az volt ráírva, hogy száz. Ez meghatározó pillanat volt számomra, mert ahogy említettem is az elején alig voltunk 20-an. Mára pedig mintegy kétszázan vagyunk és 160 versenyengedélyünk van. Az elmúlt két évtized a szakosztály legeredményesebb időszaka az alapítása óta, hiszen összesen öt olimpiai éremmel lettünk gazdagabbak, a rengeteg világ-és Európa-bajnoki érem mellett.
- Az eredményességet tekintve van meghatározó élménye?
- Egyértelműen Rio és azon belül is a női páros. A döntő előtt Kozák Danuta elkapott egy komoly vírust. Se enni, se aludni nem tudtam, Apáthy Bandi bácsival (Apáthy Endre, az MKKSZ alelnöke – szerk.), meg sokakkal még csak ültünk és vártuk, hogy mi lesz. Ami ezután történt, az a hihetetlen győzelem egy meghatározó élménye volt az életemnek, amikor leckét kaptunk a kitartásból, a küzdeni tudásból és csak néztük, hogy úristen, mire képes ez a nő. Amikor a parton álltam és végig gondoltam, hogy mekkora történelmi pillanatnak lehetek egy pici része, azt gondoltam minden eddigi álmomat túlszárnyalta. De örök emlék marad az is, amikor a tisztaszívű Tótka Sándor az irodámban azt ígérte, hogy ő is felkerül majd arra a falra, amin akkor még csak az Urányi, Fábián páros, a barcelonai női négyes és Kozák Danuta volt fent. És valóban felkerült.
- Az is látszik, hogy a szakosztály a hagyományőrzésre is komoly hangsúlyt fektet.
- Én szentül hiszem, hogy az idősebbektől kapott tudásnak óriási értéke van. Meg kell őket becsülnünk és ezért vagyok nagyon hálás többek között Ürögi Laci bácsinak, aki 2005 óta velünk van és a mai napig tanácsadó edzőként segít minket. Nem mehetek el szó nélkül Kati néni mellett, aki névadónk felesége, az ország legsikeresebb edzője, aki minden rendezvényünkön, amint csak tud ott van és a tanácsait igyekszünk megfogadni. Emellett minden vasárnap van foci is, 70-80 éves emberek rúgják a bőrt, majd a büfében sztorizgatnak. Hatalmas érték ez, amit muszáj kezelnünk.
- Korábban az MKKSZ szakmai igazgatója is volt, valamint az üzleti életben is tevékenykedik. De ezek szerint kimondhatjuk, hogy az UTE mindenek felett?
- A család mindenek felett! Természetesen megtisztelő volt szakmai igazgatónak lenni. Schmidt Gáborral együtt dolgozni egy nagy tanulási folyamat volt még akkor is, ha nem mindenben értettünk egyet. Igen, a KAPPA sportruházati márkával is foglalkozom és szeretem, de a legnagyobb energiát a szakosztály működtetése adja. Ez egy érzelmekkel átszőtt kötődés számomra. Legyen szó gyerekbajnokságról, vagy felnőtt világbajnokságról olyan érzelmi töltetet kapok, ami bár nem váltható vissza csengő forintokra, de nagyon sokat jelent.
- Mi a terv a következő 20 évre?
- Szeretnénk befejezni az épület felújítását. Energetikailag és esztétikailag is sokat léptünk előre az elmúlt, sőt komoly bővítésre is sor került az elmúlt években, de a lenti öltözőrész felújítása még egy nagy adósságunk. Szakmailag pedig szeretném, hogy ha Sík Marci (Sík Márton, az MVM Szeged VE klubigazgatója – szerk.) elkezdene izgulni és felzárkóznánk a Szeged mellé. Viccet félretéve, azt gondolom, hogy a méretünkhöz képest jó helyen vagyunk és ennek a kétszáz főnek szeretnénk megfelelő hátteret biztosítani, értékes embereket nevelni és persze olyan bajnokokat adni a sportágnak, mint Dana, vagy éppen Sanyi. Fantasztikus csapat dolgozik nálunk és bár neveket nem szeretek külön kiemelni, Martinkó Gábort muszáj megemlíteni, akinek szintén rengeteget köszönhetünk és a kezdetek óta itt van velünk. Vannak még terveink, nem akarunk hátra dőlni. Megyünk előre! Hajrá UTE!
